Légiósok: eldőlt, a válogatott középpályás klubot vált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.19. 12:48
Svájci források szerint eldőlt, hogy mások mellett a magyar válogatott Vadócz Krisztián is távozik az élvonalbeli Grasshopperstől.

A gazdaságilag bizonytalan lábakon álló, az elmúlt időszakban vezetőségváltásokon is áteső, a tízcsapatos élvonalban 8. helyen végző Grasshopperstől számos játékos, köztük a télen szerződtetett, 40-szeres válogatott Vadócz Krisztián is távozik – jelezte a gcz.ch.

A svájci portál értesülését érdeklődésünkre a játékost képviselő CMG menedzserirodánál is megerősítették. Kövesdi Viktor elmondta, hogy tárgyaltak a klub vezetőivel, mert Pierluigi Tami vezetőedző szerette volna megtartani Vadóczot, de mivel nem tudtak megegyezni a hosszabbításról, és a középpályásnak lejár a szerződése, új csapatot keresnek neki.

A 30 éves Vadócz tavasszal 15 meccsen lépett pályára a svájci élvonalban, két gólt szerzett. A légiós egy éven belül harmadszor válthat klubot (játszott Dániában és Indiában is), a teljes pályafutását tekintve pedig jöhet a kilencedik állomáshelye.

Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pál hazatért, a Darwin Núnezre hajtó Napoli javított ajánlatán – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 perce

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
18 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
19 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
20 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:30

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14
Ezek is érdekelhetik