Légiósok: A szélső, aki ámulatba ejtette Európát – írja Kerkezről a Marca

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 14:14
null
Kerkez Milos ámulatba ejtette Európát a Marca szerint (Fotó: Árvai Károly)
Eltiltás miatt biztosan kihagyja a holland AZ Alkmaar West Ham United elleni idegenbeli odavágóját az Európa-konferencialiga elődöntőjében a magyar labdarúgó-válogatott tehetsége, Kerkez Milos, aki a patinás spanyol lapnak, a Marcának idézte fel pályafutását és mesélt jövőbeli terveiről.

 

„Kerkez Milos 19 évesen az egyik legkeresettebb balhátvéd Európában. Fiatal kora ellenére már a magyar válogatottban játszik, kiemelkedik az Eredivisie-ben és az Európa-konferencialigában Pascal Jansen színes AZ Alkmaarjából” – kezdi cikkét a Marca.

„Még mindig alkalmazkodom a holland futball szintjéhez, de három-négy naponta játszom. Ez eleinte nehéz volt, mostanra azonban kezdek hozzászokni. Igazi megtiszteltetés, hogy a válogatottban is állandó játékos lehetek. Remélem, hogy így folytatom” – mondta a formájáról Kerkez Milos, aki bal oldali védő létére minden klubsorozatot figyelembe véve ebben az idényben 48 mérkőzésen (és 3842 játékperc alatt) öt gólnál és nyolc gólpassznál jár.

„Szeretem támogatni a támadásokat, de sokat segítek védekezésben is. Próbálok segíteni a csapattársaimnak helyzeteket kialakítani, keresztlabdákat adni és minden olyat, amivel növelhetjük a gólszerzés esélyét. Igyekszem segíteni a szélsőket és a középpályásokat, hogy teret nyissak nekik” – elemezte játékát a magyar válogatott védő, aki az AC Milanhoz való igazolását is felidézte.

„Amikor egy ilyen nagy klub, mint a Milan imád, nem sok ember mond nemet. Kaptam egy közvetlen hívást Paolo Maldinitől (az AC Milan technikai igazgatója), így könnyű volt a döntés, amit édesapámmal közösen hoztunk meg” – tette hozzá Kerkez, aki az olasz klub ifjúsági bajnokságban szereplő gárdájában hamar bizonyította, hogy ő lehet Théo Hernandez alternatívája, de néhány felkészülési mérkőzésen kívül tétmeccsen nem lépett pályára.

„Sok lehetőségem nyílt az első csapatnál edzeni és felejthetetlen élmény volt ilyen játékosokkal készülni, de apámmal úgy döntöttünk, az AZ-ba igazolás tökéletes alkalom, hogy megismerjem a profi labdarúgást és nagyszerű döntést hoztunk” – jegyezte meg a 19 éves balhátvéd, aki Hollandiába igazolásának körülményeiről is beszélt.

„Eljöttek hozzám Milánóba. Amikor annyi tiszteletet tanúsítanak irántad, és szeretnének találkozni veled, az azt mutatja, hogy szeretnek. Elmagyarázták a tervüket és ismertették a klub működését, ami nagyon megkönnyítette a dolgomat. Ez egy tökéletes klub a fiatal labdarúgók számára” – hangsúlyozta a 23.1 éves átlagéletkorú AZ-ről Kerkez, aki bár a jövőre még kevésbé gondol, de azt elárulta, hogy nagyon szereti a spanyol futballt.

„Sokat nézem a La Ligát. Emlékszem néhány őrült el Clásicóra. Elképzelem, hogy egyszer én is ott futballozom. De ahogy mondtam, nem zavarodtam meg, szeretnék sokat játszani az AZ-ben” – zárta szavait Kerkez Milos.

A magyar válogatott védő klubja, az AZ május 11-én, csütörtökön 21 órától a West Ham United vendégeként kezdi az Európa-konferencialiga elődöntőjét, de az eltiltását töltő Kerkez mellett Jesper Karlssonra és Dani de Witre sem számíthat Pascal Jansen vezetőedző – számolt be róla a voetbalzone.nl.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
21.00:
Fiorentina (olasz)–Basel (svájci)
21.00: West Ham United (angol)–AZ Alkmaar (holland) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik