Légiósok: édesapja szerint mind az öt topligából érdeklődtek Kerkez iránt

MTI MTIMTI MTI
2023.04.27. 08:56
null
Kerkez Milos egyelőre jól érzi magát az Alkmaarnál (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatott labdarúgó, Kerkez Milos édesapja azt mondta, mind az öt topligából és Portugáliából is érdeklődtek fia iránt, aki ugyanakkor jól érzi magát az AZ Alkmaarnál és egyelőre nincs semmi konkrétum egy esetleges klubváltással kapcsolatban.

Sebastijan Kerkez az M1 aktuális csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott: jelenleg nincs okuk a váltásra, megbecsülik, tisztelik őket Hollandiában, szeretik a klubot és hálásak neki, a fia pedig fejlődik, ezzel együtt a felmerülő lehetőségeket mindig meg kell vizsgálni.

Az interjúban – amely teljes terjedelmében az m4sport.hu oldalon olvasható – felidézte, hogy minden nagyon gyorsan történt a fia pályafutásában, előbb másfél évig az ETO FC Győr futballistája volt, majd egy évig az AC Milannál pallérozódott és tavaly került az Alkmaarhoz. Azt mondta: ugyanolyan jól érzik magukat most, mint anno Győrben, ugyanis ennél a klubnál is mindenki profin teszi a dolgát.

Bár nem Sebastijan Kerkez a futballista menedzsere, de részt vesz az ilyen jellegű tevékenységekben és elárulta, hogy mind az öt topligából, valamint Portugáliából is érdeklődtek már nála Milossal kapcsolatban. Elmondta, hogy tárgyalt a Benficával, de még semmi konkrétumról nem esett szó.

„A balhátvéd posztra sokan keresnek jó játékost” – fogalmazott, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy számukra most a pénz nem jelent semmit, jó életük van Hollandiában, és nem az alapján fognak klubot váltani, hogy melyik egyesület fizet többet. Arra is kitér, hogy amikor egymás között beszélgetnek, ő Angliát favorizálja, a fia pedig Spanyolországot.

„De ez csak beszélgetés. Én azt szeretném, ha olyan csapatban játszana, amely címeket akar nyerni” – tette hozzá.

A szerb-magyar kettős állampolgárságú Kerkez Milos édesapja kiemelte, hogy a családjuknak fontosak a magyar gyökerek, a fia – bár nem beszél jól magyarul – nagyon büszke a magyarságára.

A 19 éves Kerkez Milos elődöntős a Konferencialigában az AZ Alkmaarral, a májusi elődöntőben a West Ham United lesz az ellenfelük. Csapata négy fordulóval a vége előtt a negyedik helyen áll a holland bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28

Fél év után nyert odahaza bajnokit a Pool – a születésnapos Szoboszlai nem játszhatott, Kerkez jól futballozott

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00

Gulácsiék két góllal is vezettek a magyarjait nélkülöző Liverpool otthonában, de pont nélkül maradtak

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 22:55

Barátok egymás ellen: Iraola és Pérez az Anfieldben

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 07:00