Hajnal Tamás mégsem lesz a Köln játékosa

Vágólapra másolva!
2011.01.03. 09:09
null
Hajnal (jobbra) nem lesz a Köln játékosa (Fotó: Action Images – archív)
Az eddigi hírekkel ellentétben Hajnal Tamás nem lesz a Köln játékosa. A „kecskések" vezetői ugyanis kijelentették, hogy nem szerződtetnek több játékost a téli átigazolási szezonban.

A Köln vezetői befejezettnek tekintik a téli bevásárlást, és ez azt is jelenti, hogy Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund magyar középpályása nem lesz a „kecskések" játékosa.

„Ennyi volt, befejeztük tevékenységünket az átigazolási piacon. Egészen biztosan nem igazolunk új játékmestert" – nyilatkozta Claus Hortmann, a Köln ügyvezetője az Express című lapnak.

A Bundesliga 16. helyén szerénykedő Köln Christian Eichnert, Michael Rensinget, Tomoaki Makinót és a Lech Poznan lengyel középpályását, Slawomir Peszkót szerződtette az átigazolási szezonban, és a jelek szerint Peszkótól várja, hogy új lendületet adjon a támadásoknak.

Továbbra sem tudni tehát, mi lesz Hajnal sorsa: a hírek szerint elképzelhető, hogy korábbi együttesében, a Bundesliga 2.-ben szereplő Karlsruhében folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik