Anzsi: Dzsudzsák átment az orvosin, csütörtökön írhat alá, 14 millió az ára - fotó

Vágólapra másolva!
2011.06.08. 19:14
null
Dzsudzsákot vizsgálja az orvos (Fotó: sports.ru)
Címkék
Az orosz sports.ru tudósítója, Gyenyisz Bisztrov jelentése szerint Dzsudzsák Balázs átesett az orvosi vizsgálaton Rómában, és csütörtökön bejelenthetik szerződtetését az Anzsi Mahacskalánál.


Az orosz portál úgy tudja, hogy a PSV végül „felverte" Dzsudzsák árát, aki 11-12 millió euróért cserélhet klubot, amennyiben aláírja szerződését – információink szerint a szóbeli egyezség már megszületett.

A Voetbal International (ahogy azt több más holland internetes portál is tudni véli) szerint a magyar középpályás 14 milliónál nagyobb összegért vált klubot, és négy évre ír alá az orosz klubhoz.

„Még nem kaptuk meg a hivatalos megerősítést a megegyezésről, de az ügynöke csütörtökön jön hozzánk” – mondta a VI-nak Marsel Brands sportigazgató. A lap szerint Dzsudzsák utódja a PSV-nél a Feyenoordból érkező Georginio Wijnaldum lesz.

A sports.ru úgy tudja, Dzsudzsák probléma nélkül esett át az orvosi vizsgálaton.

A PSV délelőtt sportigazgatója révén elismerte, hogy Dzsudzsák és az Anzsi tárgyal egymással, majd ezt megtette az eindhoveni klub egyik szóvivője is.

NSO-INFORMÁCIÓTÓL AZ ORVOSI VIZSGÁLATIG – NAPI ÖSSZEFOGLALÓ

10:33 A nap legfontosabb, legnagyobb érdeklődést kiváltó átigazolási szenzációja volt, hogy Dzsudzsák Balázs megegyezett az orosz Anzsi Mahacskalával. A legkeresettebb magyar futballista tehát Roberto Carlosszal futballozhat majd. Az eseménydús nap legfontosabb történéseit gyűjtöttük egy csokorba.

 

10:36 A Nemzeti Sport Online által elsőként megírt információt később a játékos menedzsere, Vörösbaranyi József sem cáfolta. Sőt, annyit még el is árult, hogy Dzsudzsák valóban az olasz fővárosban tartózkodik. „Nem kommentálhatom a hírt. Csak annyit mondhatok, hogy valóban Rómában vagyunk orvosi vizsgálaton, de semmi többről nem beszélhetek. Hamarosan tájékoztatjuk a közvéleményt" – nyilatkozta az NSO-nak Vörösbaranyi.

 

11:37 A Mahacskalát nem sokan ismerik idehaza, így pár mondatban összeszedtük, mit is érdemes tudnia városról, a futballcsapatról. Ez utóbbit a világ 136. leggazdagabb embere irányítja.

12:04 Nem Dzsudzsák Balázs az első magyar, akit szerződtetni szeretne az Anzsi, a dagesztáni klub korábban Józsi Györgyöt is kinézte, de a középpályás nem szeretett volna Oroszországba szerződni.

 

12:20 A Sportszelep felidézte milyen fogadtatásban részesült az Anzsinál Roberto Carlos – hasonló várhat Dzsudzsákra is?

 

13:40 A középpályás jelenlegi klubja, a PSV viszont megerősítette, hogy egyik legnagyobb értékük már az Anzsival tárgyal. „Az Anzsi valóban bejelentette nekünk, hogy hivatalosan tárgyal Dzsudzsákkal, és a dolgok komolyra fordultak, ez már konkrét megkeresés" – mondta Marcel Brands sportigazgató a Voetbal Internationalnak.

 

A Nemzeti Sport Online természetesen a PSV-t is megkereste Dzsudzsák ügyében: a holland klub sajtóosztálya érdeklődésünkre elismerte, hogy az Anzsi hivatalosan is kapcsolatba lépett velük a magyar játékos miatt, de még nem írtak alá semmit.

 

14.25 Érdekesség, hogy az orosz klubok szinte csak bal lábas magyar futballisták iránt érdeklődnek, Dzsudzsák lehet a harmadik magyar bal szélső az orosz élvonalban.

 

15:27 Az is kiderült, hogy a tulaj hiába áldoz évi 60 millió eurót a csapatra, ez az összeg csak a hetedik legtöbb az orosz bajnokságban.

 

16:50 Olvasóink is meghozták az ítéletüket Dzsudzsák klubváltásával kapcsolatban, „közvélemény-kutatásunkból" kiderült, a szavazók 95 százaléka nem ért egyet a futballista Oroszországba szerződésével. Természetesen az átigazolás megihlette szerkesztőségünket is: Marosi Gergely és Pór Károly szubjektív írásában érvek és ellenérvek sorakoznak fel.

 

17:55 Mivel Dzsudzsák átigazolását egyik klub sem jelentette még be hivatalosan, a középpályás pontos árát sem lehet tudni. A holland Algemeen Dagblad sportrovatának (AD Sportwereld) délutáni információi szerint Dzsudzsákért legalább 9 millió eurót fizet az Anzsi. Később az orosz sports.ru tudósítója, Gyenyisz Bisztrov – aki lefotózta az orvosi vizsgálaton átesett futballistát – már 11–12 millió euróról írt.

 

22:10 A Voetbal International szerint még magasabb lesz a Dzsudzsákért kifizetett összeg. A holland sajtó késő este már arról számolt be, hogy Dzsudzsák 14 millió eurónál nagyobb összegért vált klubot.

 

Itt tartunk most, a hivatalos bejelentésre holnapig várni kell.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik