Anzsi: a világ 136. leggazdagabb embere irányítja Dzsudzsák leendő klubját

Vágólapra másolva!
2011.06.08. 11:37
Címkék
Ahogy arról már beszámoltunk, a Nemzeti Sport Online információi szerint Dzsudzsák Balázs megegyezett az orosz élvonalbeli Anzsi Mahacskalával, és a mai orvosi vizsgálat után szerződést is köthet. A futballista leendő klubját megismerheti alábbi összeállításunkból.

Mahacskala 462 ezres város Oroszországban, az úgynevezett Dagesztáni Köztársaság fővárosa a Kaszpi-tenger partján. A város élvonalbeli labdarúgócsapatát, az Anzsi Mahacskalát 1991-ben alapították.

Az orosz első osztályban 2000-ben szerepelt először a gárda, de 2002-ben búcsúzott. Ezt követően 2009-ben jutott vissza ismét, az előző idényt a 11. helyen zárta, jelenleg pedig 11 forduló után a 4. helyen áll, igaz, ugyanannyi pontot szerzett, mint az éllovas CSZKA Moszkva. Tavaly egyébként Józsi György szerződtetése is szóba került a klubnál, tesztelésre is hívták középpályást, aki azonban nem szeretett volna Oroszországba szerződni.

A klub eddigi legnagyobb sikerét 2001-ben érte el, amikor bejutott az Orosz Kupa döntőjébe, amelyben 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel kikapott a Lokomotiv Moszkvától. Veresége ellenére indulhatott az UEFA-kupában, ott rögtön az első ellenfél, a skót Rangers búcsúztatta.

A csapat vezetőedzője a 65 éves Gadzsi Gadzsijev, tulajdonosa pedig egy befektetésekkel foglalkozó dúsgazdag orosz közgazdász, Szulejman Kerimov, akit a Forbes magazin listáján a világ 136. leggazdagabb emberének tartanak számon, vagyonát 5.5 milliárd dollárra becsülik.

Az Anzsi keretében jelenleg 14 légiós kap helyet. Közülük a legismertebb a brazil világbajnok Roberto Carlos. Rajta kívül még három brazil erősíti a csapatot, köztük a 26 esztendős csatár, Diego Tardelli, aki korábban a Real Betisben és Dzsudzsák csapatában, a PSV-ben is futballozott, még a magyar szélső érkezése előtt. Az ismertebb játékosok közé tartozik a marokkói válogatott Mbark Boussoufa is, aki korábban Juhász Roland csapattársa volt az Anderlechtnél.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik