Légiósok: A szöglet előtt éreztem, hogy gólt szerzek – Szalai

D. S. B.D. S. B.
2023.04.11. 12:13
null
Szalai Attila a szöglet előtt érezte, hogy gólt szerez (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Fenerbahce hátrányból, Szalai Attila góljával nyert 2–1-re a Fatih Karagümrük ellen a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának hétfői mérkőzésén. A találkozó után a magyar válogatott védő nyilatkozott a török sajtónak.

„Az első félidőben nem teljesítettünk jól, kaptunk is egy gólt, de úgy gondolom, jól reagáltunk rá. Miha (az egyenlítő gólt szerző Zajc – a szerk.) remek góllal tért vissza és akkor már jól játszottunk, így megfordítottuk a meccset. Nagy erőfeszítéseket tettünk, szóval örülök, hogy három ponttal térhetünk haza egy nehéz idegenbeli meccsről. Így kell folytatnunk” – kezdte értékelését a 78. percben Arda Güler szögletét gólra váltó Szalai Attila.

„A szöglet előtt éreztem, hogy gólt szerzek és örülök, hogy ez az érzés valóra vált. Arda is kivette a részét belőle, mert remek beadás volt és jó helyzetbe kerültem” – húzta alá a magyar válogatott védő, akit az Enner Valencia ellen történt esetleges tizenegyes-szituációról is kérdeztek.

„Még nem volt lehetőségem visszanézni az esetet, de Enner azt mondta nekem, hogy megütötte az ellenfél. Történnek ilyenek a futballban, de itt most az a fontos, hogy nem adtuk fel és csapatként nagy erőfeszítéseket tettünk” – jegyezte meg Szalai Attila.

„Nyolc meccsünk van még a bajnokságból és ott vagyunk a Török Kupa elődöntőjében. Nagyon várjuk a meccseket, mert bajnokok akarunk lenni és kupát is szeretnénk megnyerni. Edzésről edzésre, meccsről meccsre keményen dolgozunk ezért és remélem, hogy a kemény munkával elérjük célunkat” – zárta szavait Szalai Attila.

SZALAI ATTILA GÓLJA

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
2026.04.28. 23:07

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Minden más foci
2026.04.28. 11:13

Legyőzte a Fenerbahcét, közel a címvédéshez a Galatasaray

Légiósok
2026.04.26. 22:18

Sallói Dániel ismét betalált, a Toronto hatgólos döntetlent játszott – videó

Légiósok
2026.04.18. 21:02

Sallai Rolandék nem bírtak hazai pályán a Kocaelisporral

Minden más foci
2026.04.12. 21:05

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2026.04.06. 14:07

Szalai Attila és Balogh Botond is elhagyta a válogatottat – hivatalos

Magyar válogatott
2026.03.28. 22:47

Férfi kosár Euroliga: kikapott a címvédő Fenerbahce, a Baskonia legyőzte a Hapoelt

Kosárlabda
2026.03.27. 23:28
Ezek is érdekelhetik