Légiósok: Szalai még a nyáron távozik a Fenertől – sajtóhír

2022.07.23. 16:15
null
Mithat Halis szerint Szalai Attila még idén nyáron távozik a Fenerbahcétól (Fotó: AFP)
Nem újdonság, hogy a török sajtóban Szalai Attila távozásáról beszélnek, de ezúttal a német és a francia klubokkal is jó viszonyt ápoló játékosügynök, Mithat Halis beszélt arról, hogy a magyar válogatott védő még a nyáron elhagyja a Fenerbahcét, és két komoly érdeklődőt is megnevezett.

 

Számos klubbal összeboronálta már a török sajtó Szalai Attilát (például Chelsea, PSG), de Mithat Halis konkrétumokról beszélt az élő adásában: a játékosügynök úgy tudja, a Fenerbahce legalább 15 millió eurót kér a védőért, aki még idén nyáron távozik a klubtól. Halis szerint a Wolfsburg élénken érdeklődik iránta, de a Rennes is szívesen látná soraiban. Hozzátette, a védő nagyszerű teljesítményt nyújtott a magyar válogatottban, így más csapat is lecsaphat rá.

A korábban a Mezőkövesd és a Rapid Wien kötelékébe is tartozó Szalait 2025-ig köti szerződés az isztambuli csapathoz, amelynek színeiben összesen 66 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken négy gólt szerzett. A 27-szeres válogatott védő volt csapata, az Apollon Limassol 13 százalékban részesedhet az eladásából.

Nem Szalai az egyetlen középhátvéd, akit értékesíthet nyáron a Fener: olasz sajtóhírek szerint a Napoli 19.5 millió eurót fizet a dél-koreai Kim Min Dzsért.

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

Európa-liga
2026.11.04. 18:48

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30