Chelsea: januárban szerződtetnék Szalai Attilát – sajtóhír

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2021.11.04. 12:02
null
Szalai Attilát számos csapattal szóba hozták – vajon a Chelsea lesz a befutó? (Fotó: AFP)
A CNN Türk információi szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea azon dolgozik, hogyan szerződtesse 2022 januárjában a Fenerbahce és a magyar válogatott védőjét, Szalai Attilát.

 

A Fenerbahcét számos kritika érte azért, mert a legutóbbi három bajnoki mérkőzését elveszítette a török élvonalban. A CNN Türk azt írja, a klub a következő átigazolási időszakban nagymértékben átalakítaná a keretét – ezt a vezetőedző, Vítor Pereira is kérte a vezetőségtől. Ehhez azonban több anyagi forrásra van szüksége a klubnak, és ennek érdekében eladná az egyik legértékesebb játékosát, a számos csapat által kiszemelt Szalai Attilát is.

Szalai Attilát a Sevilla és az Atlético is kiszemelte
Az Atlético a télen ajánlatot tesz Szalai Attiláért
Szalai Attila édesapja szerint fiának korai lenne még a váltás

A portál úgy tudja, hogy a Premier League-ben szerepelő Chelsea-nek jó esélye van a hátvéd leigazolására. A BL-címvédő hivatalos ajánlatot készül tenni annak érdekében, hogy januárban szerződtethesse, tehát ha minden jól megy, hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások.

Megjegyezték, Szalai tud a Chelsea érdeklődéséről, örül neki, szeretne a világ legerősebb bajnokságában játszani. A londoniak az előző évad óta folyamatosan figyelik a magyar válogatott játékosát, és ha minden igaz, készek kifizetni az érte kért 20 millió eurót.

Szalai az idén januárban a ciprusi Apollon Limassolból 2 millió euróért érkezett a Fenerbahcéba. A Süper Lig legutóbbi kiírásában 21 mérkőzésen szerepelt, és összesen három gólt szerzett. A piaci értéket jelenleg 11 millió euróra taksálja a Transfermarkt.

Legfrissebb hírek

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Törökországban folytatja a francia bajnokság egyik legjobbja – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.15. 11:20

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50