Légiósok: Szalai Attila bajnok akar lenni a Fenerbahcéval

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 12:15
null
Szalai Attila (jobbra) elmondta, szeretnének sikeresek lenni a nemzetközi porondon is a Fenerrel (Fotó: AFP)
A Fenerbahce TV legújabb adásában a klub magyar védője, Szalai Attila beszélt arról, hogy milyen célokkal kezdik meg az új idényt, valamint a csapat szurkolóinak is üzent.

 

„Hálával tartozom a szurkolóinknak. Az egész Európa-bajnokság alatt éreztem, hogy szurkolnak nekem, ami miatt nagyon boldog voltam. Köszönöm a támogató üzeneteket” – kezdte gondolatait a magyar középhátvéd. Hozzátette, fantasztikus három mérkőzésen léphetett pályára az Európa-bajnokságon, amelyeken hihetetlen sikert ért el Magyarország. Arról is beszélt, hogy a torna után két hetet pihenhetett, amely időt a családjával töltött el. „Nagyszerű érzés volt visszatérni ide. Nagyon megtisztelő, hogy ilyen szeretettel fogadnak itt, Törökországban az emberek.”

A csapat céljairól elárulta, hogy szeretnének bajnokok lenni, mint minden évben. „Mindig az a célunk, hogy bajnokságot és kupákat nyerjünk. Ehhez azonban keményen és intenzíven kell dolgozni, fejleszteni kell magunkat. Európában is sikeresek szeretnénk lenni, ez is a céljaink közt szerepel. Ezt viszont csak munkával, a hibák kijavításával és a hiányosságaink pótlásával tudjuk elérni, ahogy azt mondtam is. Remélem, hogy minden jól fog működni a jövőben” – zárta gondolatait Szalai Attila.

A 23 éves középhátvéd januárban igazolt a Fenerbahcéhoz, amelynél fél idény alatt meghatározó játékossá vált. Teljesítményének köszönhetően a transfermarkt.de oldalnál az értéke 800 ezer euróról 7 millió euróra növekedett, és számos európai topcsapat figyelmét felkeltette.

Legfrissebb hírek

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
24 perce

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
1 órája

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
15 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
23 órája

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
Tegnap, 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
Tegnap, 7:20

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15
Ezek is érdekelhetik