Légiósok: úgy tűnik, itt folytatja pályafutását Bogdán Ádám

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.02. 15:11
null
Bogdán Ádám karrierjében hamarosan új fejezet kezdődhet (Fotó: AFP)
Néhány nappal ezelőtt a Liverpool FC magyar kapusa, Bogdán Ádám úgy nyilatkozott, eldöntötte, hol folytatja pályafutását. A Sky Sports értesülései szerint ez a csapat a skót Hibernian, amely várhatóan egy évre kölcsönveszi a Pooltól.

 

Ez valamelyest ellentmond Bogdán nyilatkozatának, hiszen a kapus úgy nyilatkozott, valószínűleg fél évre adják kölcsön – a Sky Sports szerint viszont egy évre szól majd a megállapodás.

Úgy tudják, Bogdán már együtt is edzett a kerettel a klub East Lothian-i edzőközpontjában. A 2017–2018-as szezonban a skót első osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik helyén záró Hibernian első számú kapusa, az izraeli Ofir Marciano sérüléssel bajlódik, és azt szeretnék, hogy a magyar kapus helyettesítse, illetve felépülése után versenyhelyzetet is teremtsen kollégájának.

Nem Bogdán lenne az első magyar futballista a skót klubnál: korábban a Honvéd jelenlegi kapusa, Gróf Dávid, illetve Mátyus János, Rósa Dénes és Thomas Sowunmi is volt a Hibernian játékosa.

Bogdán Ádám 2007 óta futballozik Angliában, ahol védte már a Bolton Wanderers, a Crewe Alexandra, a Liverpool és a Wigan Athletic kapuját. 2016 novemberében szenvedett súlyos sérülést a Wigan–Barnsley bajnoki mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Vendégszurkolók nélkül rendezik a glasgow-i rangadókat

Minden más foci
2026.09.04. 20:07

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55