Légiósok: Meg kell mutatnunk az igazi arcunkat – Kádár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 18:34
null
Kádár szerint itt az ideje megmutatni az igazi arcukat (Fotó: Dynamo.kiev.ua)
Nagy csalódást okozott szurkolóinak és a klub vezetőinek a Dinamo Kijev labdarúgócsapata azzal, hogy a svájci Young Boys ellen kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Az ukránok ugyan 3–1-re győztek otthon, de a visszavágón a 2–0-s vereség a svájciak továbbjutását eredményezte. Keseregni nincs idő, az együttesre a bajnoki küzdelmek mellett a portugál Marítimo elleni Európa-liga-selejtező vár.

 

„Rettenetesen csalódottak voltunk az eredmény és a kiesés miatt, mert számunkra egyértelműen a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutás volt a prioritás. Nagyon kiábrándító volt, hogy a nyolcvankilencedik percben kapott góllal estünk ki, főleg úgy, hogy Kijevben kétgólos győzelmet arattunk” – nyilatkozta a Dynamo.kiev.ua portálon Kádár Tamás, a csapat magyar válogatott védője.

A légiós azt mondta, most kell az igazi összefogás, el kell felejteni azt a mérkőzést, és a csapatnak muszáj lesz előrelépnie. „Meg kell mutatnunk az igazi arcunkat, és egy győztes sorozatba kell kezdenünk. Mert a sikerek adnak önbizalmat.”

A csapatra jövő csütörtökön portugáliai túra vár, az El-ellenfél a Marítimo, a tét a csoportkörbe jutás. Azt megelőzően azonban még pénteken a nyeretlen Zirkát fogadja a Dinamo a hazai bajnokságban.

„Nem két-három mérkőzésre kell előre néznünk, mindig a következő meccs a legfontosabb. Nyernünk kell pénteken, aztán jöhet a portugáliai út” – tette hozzá Kádár.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik