Légiósok: Futácsék szétrobbannak az önbizalomtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.04. 10:10
null
Futács reméli, hogy nem állnak meg (Fotó: Hajduk.hr)
Nyolc bajnoki óta veretlen, legutóbbi négy meccsét megnyerte a Hajduk Split labdarúgócsapata, szombaton pedig a harmadik hely szempontjából kulcsfontosságú mérkőzést vív az NK Osijekkel. A splitiek 11 gólnál járó magyar csatára, Futács Márkó reméli, ez a széria nem szakad meg.

 

„Harcolunk és keményen dolgozunk, és örülök, hogy mindez kifizetődik. Négy egymást követő győzelem nem kis dolog, és az érzés tényleg fantasztikus. Remélem, hogy nem állunk meg” – nyilatkozta Futács a klub hivatalos honlapján.

A Hajduk 31 forduló után 59 ponttal a harmadik helyen áll, de csak jobb gólkülönbségével előzi meg az NK Osijek csapatát. Szombaton jön a nagy rangadó, Futácsék ugyanis a Poljudban fogadják az eszékieket.

„A legutóbbi négy győzelemnél nem lehet jobb motiváció. Tele vagyunk önbizalommal, hiszünk magunkban, és reméljük, hogy három pontot szerezve megerősítjük a harmadik helyünket” – tette hozzá a magyar csatár, aki tavaszi négy találatával együtt már 11 gólnál jár, ezzel csapata legeredményesebbje.

„Nagyon örülök a jó teljesítményemnek, és annak, hogy az edzőmtől kapott bizalommal élni tudok. De mit sem érnek a góljaim, ha a csapat nem ér el jó eredményt.”

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik