Légiósok: A szövetségi kapitánynak képben kell lennie – Vadócz

Vágólapra másolva!
2017.05.12. 12:13
A 40-szeres válogatott Vadócz Krisztián bajnok lett Hongkongban a Kitchee SC-vel, szerződése azonban csak a szezon végéig szól, így egyelőre kérdéses, hol folytatja a pályafutását.

„Már elkezdtük a tárgyalásokat a Kitchee-vel. Egyre jobban ismerik a nevemet Ázsiában, már kaptunk más országokból is hívást. A szeszélyes átigazolásaimat nézve még az is lehet, hogy visszatérek Európába. A legkézenfekvőbb, hogy itt, a Kitchee-ben folytatom” – mondta Vadócz Krisztián a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.Vadócz Krisztián a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A 31 esztendős középpályás a nemzeti együttesben legutóbb 2011 októberében, a finnek ellen lépett pályára – elmondása szerint azon kívül, hogy jó teljesítményt nyújt, mást nem tud tenni a meghívóért.

„A szövetségi kapitánynak képben kell lennie, bárhol játszik az illető, míg az én feladatom, hogy jól teljesítsek, mást nem tudok csinálni.”

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik