Légiósok: Holman már százszázalékosnak érzi magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 12:22
Holman Dávid, a Lech Poznan labdarúgója a klub televíziós csatornájának elmondta, hogy már százszázalékos állapotban érzi magát, de az edzőjükön múlik, hogy mikor kapja meg a lehetőséget az első csapatnál.

„Többször elmondtam, amikor ide igazoltam, hogy nem sokkal korábban volt egy sérülésem, meg is műtöttek. Nem a legjobb erőnlétben érkeztem tehát, de sokat edzettem azóta, és már százszázalékos állapotban vagyok, várom, hogy megkapjam a lehetőséget” – válaszolta Holman Dávid arra a felvetésre, miszerint sokkal jobb formát mutat, mint fél évvel ezelőtt.

A középpályás elmondta, hogy mindennap teljes erőbedobással edz, a Legia elleni Szuperkupa-meccsre azonban nem nevezték. Adódik tehát a kérdés, hogy közelebb került-e az első csapathoz?

„Igen, mindig közelebb érzem magam hozzá, de megint csak a lelátóról nézhettem a mérkőzésünket, ami azt jelzi, hogy még keményebben kell dolgoznom – felelte a magyar középpályás. – Meglátjuk, csak azt tudom mondani, hogy az edző döntése, berak-e a csapatba.”Holman Dávid arra a felvetésre, miszerint sokkal jobb formát mutat, mint fél évvel ezelőtt.

A középpályás elmondta, hogy mindennap teljes erőbedobással edz, a Legia elleni Szuperkupa-meccsre azonban nem nevezték. Adódik tehát a kérdés, hogy közelebb került-e az első csapathoz?

„Igen, mindig közelebb érzem magam hozzá, de megint csak a lelátóról nézhettem a mérkőzésünket, ami azt jelzi, hogy még keményebben kell dolgoznom – felelte a magyar középpályás. – Meglátjuk, csak azt tudom mondani, hogy az edző döntése, berak-e a csapatba.”

A Lech kedd este az FK Sarajevo otthonában lép pályára a BL-selejtező második körének első mérkőzésén. Holman ezzel kapcsolatban realista. Mint mondta, nehéz összecsapásra számít, és mivel a Szuperkupa-meccsen nem lépett pályára, nem lenne meglepő, ha ezúttal sem kapna lehetőséget – néhány óra múlva választ kapunk erre is.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szegedre igazolt Holman Dávid – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 16:49

Holman Dávid távozik a Honvédtól – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.05. 18:24

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik