Hollandia: Otigba úgy érzi, újra teljes értékű csapattag

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.09. 19:10
„Mindinkább megjön az önbizalmam" – idézi magyar utánpótlás-válogatott labdarúgóját, az ősszel sokat kispadozó, de december óta stabil csapattag Otigba Kennethet a holland élvonalbeli Heerenveen hivatalos honlapja.

„Sokáig nem volt alkalmam teljes meccseket játszani, de most már kezdem újra érezni a ritmust" – mondta a PEC Zwolle elleni szombati győzelem (4–0) után a 22 éves Otigba Kenneth, aki a nála is fiatalabb Joost van Akennel alkotja a heerenveeni védelem tengelyét, amióta Jordy Buijs novemberben hosszú időre kidőlt a sorból.a PEC Zwolle elleni szombati győzelem (4–0) után a 22 éves Otigba Kenneth, aki a nála is fiatalabb Joost van Akennel alkotja a heerenveeni védelem tengelyét, amióta Jordy Buijs novemberben hosszú időre kidőlt a sorból.

„Egy hét alatt három mérkőzés nem kevés, szombaton éreztem is a lábamban a Feyenoord elleni szerdai kilencven percet – folytatta a védő. – De természetesen nagyszerű, hogy ilyen sokat játszhatok, ettől ismét a csapat teljes értékű emberének érzem magam."

A Heerenveen nyolc forduló óta veretlen a bajnokságban, és szurkolói remélik, hogy a tabellán felfelé lépkedő csapat nem áll meg a hatodik helyen.

„Nem könnyű minden héten ilyen teljesítményt nyújtani – utalt Otigba a csapat szombati játékára, a forduló előtt még harmadik helyezett PEC kiütésére. – Remélhetőleg kitart a jó forma vasárnapig, hiszen a Cambuur következik, és a leeuwardeni meccs mindig különösen fontos a szurkolóink számára."

A regionális rivális rossz passzban van, az idei öt bajnokijából egyet sem nyert meg – a legutóbbi négyet elveszítette.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik