Légiósok: készenlétben marad Megyeri, ismét bizonyítana

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.28. 08:14
Megyeri Balázsnak nem okozna gondot, ha ismét ő védené az Olympiakosz kapuját a bajnokságban. A magyar játékos készen áll a kihívásra, ha Roberto Jiménez sérülése nem jönne rendbe.

„Én védtem a kupában, a bajnokságban viszont Roberto szokott játszani, de megsérült. Örülök, hogy segíthettem a csapaton, különösen, hogy ezt az OFI elleni meccsen tehettem. Nagyon fontos győzelmet arattunk” – mondta Megyeri Balázs, aki szombaton először védett a 2014–2015-ös görög élvonalban.

A magyar kapus jól teljesített, csapata, az Olympiakosz 3–0-ra meg is nyerte a találkozót. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az első számú kapus, Roberto Jiménez mikor térhet vissza.

„Nagyon jelentős céljaink vannak, szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a kupát is. Nem tudom, hogy Roberto meddig marad a partvonalon kívül, de én megpróbálok készenlétben maradni.”

Ma azonban még kupameccs vár az Olympiakoszra: Megyeriék a Tirnavosz ellen lépnek pályára. Ebben a sorozatban alapesetben Megyeri szokott védeni.

Legfrissebb hírek

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:21

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik