DVTK: Kádár kevesebbet keresett volna a Wislánál - Guzmics mázlija

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.13. 10:50
null
Kádár (balra) végül maradt a DVTK-ban, így ősszel az NB I-ben játszott (Fotó: Korponai Tamás)
Mint ismert, Kádár Tamást a nyáron a Wisla Kraków szerződtette volna, és bár a lengyel klub már megegyezett a DVTK-val, a játékossal nem jutott dűlőre. A válogatott védő most megerősítette korábbi értesülésünket, hogy a diósgyőrinél kisebb fizetést ajánlottak neki.

„Az első ligás Wisla Kraków vitt volna egy évre kölcsönbe, a két klub meg is állapodott egymással, de velem nem jutottak dűlőre a lengyelek. Persze nem minden a pénz, de mi is abból élünk, s a Wisla ajánlata finoman szólva sem volt megfelelő – kevesebbet kerestem volna, mint Diósgyőrben. Szóval inkább maradtam, s nem is bántam meg, hiszen jó őszt tudhatok magam mögött, amivel felhívtam magamra a figyelmet” – nyilatkozta Kádár Tamás a Nemzeti Sportnak.

A védő nyári döntésével Guzmics Richárd is nagyon jól járt, hiszen Kádár helyett végül a Haladástól távozó (ingyen igazolható) labdarúgót szerződtette a Wisla. A 27 éves védő azóta alapemberré vált Krakkóban (tíz bajnokin kezdett, és mindegyiket végig is játszotta), és a legjobb nyári igazolások közt emlegetik.

Kádár iránt jelenleg is van érdeklődés Lengyelországból, a Lech Poznantól és a Lechia Gdansktól, a válogatott labdarúgó erről és jelenlegi helyzetéről is nyilatkozik a Nemzeti Sport keddi számában.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Bartha László (Paks), Kovács Gábor (Paks)
Távozók: Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: Barczi Dávid (érdeklődnek iránta: Újpest), Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza), Csirszki Martin, Debreceni András (érdeklődnek iránta: Újpest, Vasas), Elek Ákos (érdeklődnek iránta: Csangcsun Jataj – Kína), Gosztonyi András (érdeklődnek iránta: PAFC, Lengyelország), Kádár Tamás (érdeklődnek iránta: Lech Poznan, Lechia Gdansk – Lengyelország), Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Sopron)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08