Dortmund: Bajnert meglepte és feldobta Klopp edző döntése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.09. 11:34
Mint arról beszámoltunk, hétfő este Bajner Bálint először volt tagja a Borussia Dortmund kezdőcsapatának. A Magdeburg elleni felkészülési mérkőzésen (3–0) kapufát rúgó, egy félidőt a pályán töltő magyar labdarúgó a Nemzeti Sportnak elmondta: őt is meglepte, hogy Jürgen Klopp vezetőedző a kezdő tizenegybe jelölte.

„Rettentően boldog vagyok, igazából nem is számítottam rá, hogy kezdő leszek – lelkendezett a lefújást követően Bajner Bálint. – A találkozó előtt fél órával derült ki, mit ne mondjak, rendesen meglepett. Ráadásul erős kezdőcsapattal álltunk fel, Sahin, Gündogan, Grosskreutz, Reus... Ez az elmúlt hetek kemény munkájának a jutalma. Azért nem volt olyan egyszerű a pályán, elképesztő koncentráció kellett, hogy megálljam a helyemet, de a többiek folyamatosan biztattak, ami erőt adott. Itt azért is meg kell küzdeni, hogy passzoljanak nekem, de bevettek a játékba, csak azt sajnálom, hogy kihagytam a helyzetemet, sajnos a kapufáról kifelé pattant a labda."Bajner Bálint. – A találkozó előtt fél órával derült ki, mit ne mondjak, rendesen meglepett. Ráadásul erős kezdőcsapattal álltunk fel, Sahin, Gündogan, Grosskreutz, Reus... Ez az elmúlt hetek kemény munkájának a jutalma. Azért nem volt olyan egyszerű a pályán, elképesztő koncentráció kellett, hogy megálljam a helyemet, de a többiek folyamatosan biztattak, ami erőt adott. Itt azért is meg kell küzdeni, hogy passzoljanak nekem, de bevettek a játékba, csak azt sajnálom, hogy kihagytam a helyzetemet, sajnos a kapufáról kifelé pattant a labda."

Bajner kapufája

A dortmundiak már a mérkőzés előtt sem unatkoztak, hétfő délelőtt még Dortmundban edzett a társaság, ahol futás volt a programban.

„Laktátteszten vettünk részt – idézte fel a délelőtti feladatot Bajner Bálint. – A lényege, hogy folyamatosan, lendületesen kell futni a 400 méteres atlétikai pályán, csak annyi időre állunk meg, amíg vért vesznek a fülünkből. Húsz kör fölött már nagyon jónak számít a teljesítmény. Én huszonegy és fél után álltam meg. Mondanom sem kell, rendesen elfáradtunk, a repülőutat át is aludtam."

Legfrissebb hírek

Kikapott a Dortmund, a Bayern már csak matematikailag maradhat le a bajnoki címről

Német labdarúgás
2026.04.18. 17:43

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

Bundesliga: a Dortmund megnevezte új sportigazgatóját – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.23. 16:40

Dráma a köbön: kétgólos hátrányát megfordítva, 98. perces büntetővel ejtette ki a BVB-t az Atalanta

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 20:54

Az első félidő elején és végén is betalált a Dortmund, kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 23:07

Itt a lehetőség: javíthat a Juve elleni mérlegén Sallai Roland

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 08:30

Továbbra is nagy formában a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.02.13. 22:25
Ezek is érdekelhetik