Légiósok: Babos vállalja a másodhegedűs szerepét

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 10:48
Mint ismeretes, a 38 éves Babos Gábor a nyáron a NEC Nijmegentől visszatér első hollandiai csapatához, a NAC Bredához. A korábbi válogatott labdarúgó elmondta, nem okoz gondot számára, hogy régi új csapatánál várhatóan csak második számú kapus lesz Jelle ten Rouwelaar mögött.

„A második számú kapus pozíciója sokkal fontosabb, mint azt az embertek gondolnák. Olyan szakmai tapasztalatokkal, tanulással jár, melyet néha még mindig alábecsülnek" – idézi több holland forrás is Babos Gábor Voetbal Internationalnak adott nyilatkozatét.

„Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének ambícióim. Teljesen fitt vagyok és késznek érzem magam arra is, hogy minden héten védjek, de ha arra van szükség, lelkes második számú kapus leszek a NAC-nál" – tette hozzá a 27-szeres magyar válogatott futballista, aki Magyarországon sopronnban és az MTK-ban játszott, majd 2000-ben a NAC Bredánál kezdődött a hollandiai karrierje.

Babos 2004-ben igazolt a NAC-tól a Feyenoordhoz, amelytől előbb kölcsönben, amjd végleg igazolt a NEC-hez. A 38 éves kapus kilenc év után tér vissza a nyáron Bredába.

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Elhalasztják Hollandiában a pénteki profi labdarúgó-bajnokikat

Minden más foci
2026.01.07. 19:00

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16
Ezek is érdekelhetik