Lech: Nem játszottam még ilyen közönség előtt - Lovrencsics

2012.11.20. 13:21
Mint ismert, a Lech Poznan Lovrencsics Gergővel a soraiban 3–1-re kikapott hazai pályán az éllovas Legia Warszawától a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A magyar légiós a meccs után elmondta: ilyen fantasztikus közönség előtt még sohasem futballozott. A hivatalos nézőszám 40 632 volt az összecsapáson.

„Tudtam, hogy a szurkolóinknak ez lesz a legfontosabb meccs, tudtam, hogy csordultig tele lesz a stadion – utalt a Legia Warszawa elleni rangadóra Lovrencsics Gergő. – Csak az járt a fejemben, hogy nyernünk kell. Soha nem játszottam még ilyen fantasztikus közönség előtt"

Lovrencsicset a szünetben lecserélték, ugyanis Mariusz Rumak vezetőedző taktikát váltott, mivel a Legia 3–0-ra vezetett az első félidő után. A tréner elképzelése nem hozott túl nagy sikert, a Lech mindössze egy gólt tudott szerezni, és simán kikapott.

„Sok helyzetünk volt a meccsen, de sajnos a Legia már az első félidőben hárommal ment. Nem esett rosszul, hogy lecseréltek a szünetben, a mester elmondta, hogy jól játszom, ám taktikát kell váltanunk. Túl sokat hibáztunk elöl" – tette hozzá a Lech Poznan magyar légiósa.

Legfrissebb hírek

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Nikolics Nemanja mesterhármassal tért vissza a pályára

Légiósok
2026.09.07. 12:17

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Redzicék hosszabbításos öngóllal nyertek, Negóék kikaptak az El-playoffban

Európa-liga
2026.08.20. 23:00

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
2026.08.14. 22:23

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
2026.08.13. 14:14

BL: saját közönsége előtt szórakozta el háromgólos előnyét a Lech Poznan, majd tizenegyesekkel kiesett

Bajnokok Ligája
2026.07.29. 21:57

Golomán György a lengyel bajnokság címvédőjénél folytatja

Kosárlabda
2026.07.24. 10:53