Kovács bajnokesélyessé tette a Godsetet, találata vihart kavart

Vágólapra másolva!
2012.11.05. 10:58
null
A magyar óriás győztes gólját ünnepli: Kovács Szalai Ádám mellett a másik magyar külhoni góllövőlista-vezető Európában (Fotó: Imago)
Mint beszámoltunk róla, Kovács Péter, a Strömsgodset magyar középcsatára a hajrában szerzett győztes góljával kulcsszerepet játszott csapata Rosenborg elleni 2–1-es diadalában, ezzel pedig igen jó pozícióba hozta a Godsetet a norvég bajnoki versenyfutásban. A vesztes Rosenborgnál nehezen törődnek bele az alighanem végzetes vereségbe, a játékvezetőt és asszisztensét is „megtalálták”.

Daniel Örlund, a Rosenborg kapusa Kovács találata miatt kelt ki magából, mondván, akadályozták a védésben.

„Razak Nuhu elém hátrált, és akadályozott a védésben. Szerintem egyértelmű volt, csak a bírónak nem… A játékvezető remekül dolgozott…, mármint a Strömsgodsetnek, nem nekünk” – reklamált a meccs után, és a Rosenborg edzője, Jan Jönsson is vitatta a győztes gól szabályos voltát.

A GODSET NAGY HAZAI VERETLENSÉGI SZÉRIÁI
1968. szeptember 22.–1971. május 16. 21 mérkőzés bajnoki cím (1970)
2011. június 16.– 22 mérkőzés bajnoki cím? (2012)

Kovács tizenkettedik gólját szerezte meg a 2012-es norvég bajnokság során, ezzel holtversenyben vezeti a góllövőlistát – 2009 után másodszor harcolhat a gólkirályi címért. Akkor – még az Odd Grenland játékosaként – tizenhat góllal zárt, egy találattal szorult a svéd Rade Prica mögé.

„Hosszú ideje nem szereztem gólt rögzített játékhelyzet után, legutóbb a szezon elején, a Brann ellen sikerült. Büszke vagyok a gólra. Nagyszerű csapatszellemünknek köszönhetően arattunk értékes sikert, nagyon jó Rosenborg ellen tudtunk fordítani. Óriási eredmény ez” – idézi Kovácsot a norvég Tv2.

A győztes Strömsgodset hazai veretlenségi rekordot döntött, immár 22 bajnoki mérkőzés óta nem talált legyőzőre stadionjában, a Marienlystben. A Godset egy 1968 és 1971 közti szériát múlt felül a mostani veretlenséggel, saját pályáján legutóbb 2011 júniusában kapott ki.

GÓLVADÁSZOK KÖZÖTT

Érdekesség, hogy jelen pillanatban Kovács Péter a Tippeligaenben a második legeredményesebb aktív légiós.

A magyar center eddig 57 gólt szerzett, és megelőzi az 56 gólos Rade Pricát, viszont Veigar Páll Gunnarson (70 gól) mögé szorul. A legeredményesebb aktív játékos a norvég élvonalban a Lilleström veteránja, Thorstein Helstad (111 gól), őt Frode Johansen (102), Ole Martin Aarst (100) és Steffen Iversen (98) követi. A norvég élvonal abszolút gólkirálya Sigurd Rushfeldt 172 találattal.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a veretlenségi sorozat csúcspontja az 1970-es bajnoki cím volt, amelyet az utolsó két mérkőzés megnyerésével biztosított be a drammeni csapat. Ez a Strömsgodset egyetlen bajnoki címe, most még két mérkőzés van hátra – és van esély a másodikra.

A Godset egy ponttal van lemaradva a címvédő, Ole Gunnar Solskjaer vezette Molde mögött, de valamivel könnyebb a sorsolása. Kovács Péterék az utolsó előtti fordulóban az utolsó előtti helyezett Sandnes Ulfhoz látogatnak, a záró körben pedig a már kiesett, sereghajtó Stabaeket fogadják. A listavezető Moldénak kettős terhelést kell bírnia, hiszen még az El-ben is érdekelt, hátralevő két meccsét a 12. Hönefoss és a 14. Fredrikstad ellen játssza.

„A Hönefoss a Lerkendalban tudta legyőzni a Rosenborgot, taktikailag erős, váratlan eredményekre képes csapat, és a Moldénak az élet-halál harcot vívó Fredrikstad otthonában sem lesz könnyű dolga. Nekünk magunkra kell figyelnünk, megnyerni a két meccsünket, és ha ez sem elég a bajnoki címhez, gratulálni a Moldénak” – mondta Ronny Deila, a Strömsgodset edzője.

KOVÁCS PÉTER GYŐZTES GÓLJA (2:40-nél)
KOVÁCS PÉTER NORVÉG BAJNOK LEHET IDÉN
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Molde 28 17 5 6 48–31 +17 56
2. Strömsgodset 28 16 7 5 58–37 +21 55
3. Rosenborg 28 14 10 4 49–24 +25 52
4. Tromsö 27 13 7 7 42–26 +16 46
5. Viking 28 13 7 8 39–34 +5 46
6. Brann 28 13 3 12 57–46 +11 42
7. Valerenga 27 12 5 10 40–39 +1 41
8. Haugesund 28 10 8 10 45–40 +5 38
9. Aalesund 28 8 11 9 37–37 0 35
10. Lilleström 28 8 11 9 44–46 –2 35
11. Odd Grenland 28 9 7 12 36–43 –7 33
12. Hönefoss 28 7 12 9 29–37 –8 33
13. Sogndal 27 6 10 11 25–35 –10 28
14. Fredrikstad 28 8 3 17 41–57 –16 27
15. Sandnes Ulf 27 6 8 13 36–51 –15 26
16. Stabaek 28 4 2 22 22–65 –43 14
Azonos pontszám esetén a holtversenyt a következők döntik el: 1: gólkülönbség, 2: több szerzett gól. Az Odd Grenlandtól 1 pont levonva. A Stabaek már kiesett, szintén kiesik a 15. helyezett, osztályozót játszik a 14. helyen végző csapat. Feljutott a Start és a Sarpsborg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik