Légióssors: A csúcsformába kerüléshez idő kell - Buzsáky

Vágólapra másolva!
2012.10.11. 09:19
Buzsáky Ákos először volt kezdő a Portsmouthban a Wycombe ellen 3–1-re elveszített Johnstone's Paint kupamérkőzésen. Az összecsapás után a 30 esztendős középpályás elmondta, még nincsen csúcsformában, de mindennap ennek eléréséért dolgozik.

„Nagyon motivált csapat ellen játszottunk – kezdte Buzsáky. – Az első tíz percben két gólt szereztek, utána nagyon nehéz volt visszakapaszkodnunk. Nagy hibákat követtünk el, amelyeket a futballban az ellenfél góllal büntet. Mi voltuk a meccs esélyesei, de az ellenfél megérdemelten győzött. Jobb volt a helyzetkihasználásuk, lőttek három gólt, mi pedig nem voltunk elég jók. Most már csak a Crewe elleni hétvégi bajnokira koncentrálunk. A bajnokságban a legutóbbi három meccsünkből kettőt megnyertünk és egy döntetlent értünk el – ez jó eredmény."

A 20-szoros magyar válogatott játékos elmondta, fizikailag még nincs csúcsformában, de ígéri, a Portsmouth szurkolói hamarosan a legjobb Buzsákyt fogják látni.

„Fizikailag még nem vagyok a toppon, de az ilyen meccsek fontosak nekem. Nem várom el magamtól, hogy másfél lejátszott mérkőzés után csúcsformában legyek. Most a meccsterhelés a legfontosabb dolog a számomra. Lehet, hogy azért játszottam a csatárok mögött, mert a menedzser tudja, még nem vagyok a legjobb állapotban. Jobban is végezhettem volna a feladatom, mert nem volt sok lehetőségem. Ennek ellenére nem voltam csalódott, mert sokkal többet nem vártam magamtól. Egyik napról a másikra nem fogok csúcsformába kerülni, de keményen és türelmesen dolgozom ennek érdekében. Biztos vagyok benne, hogy bebizonyítom az embereknek, elég jó vagyok a Portsmouth szintjéhez" – nyilatkozta Buzsáky.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik