Tőzsér: Zidane a bálvány, Détári egy legenda

2012.07.17. 14:26
A Genoa labdarúgócsapatánál két hete bemutatott Tőzsér Dániel klubja honlapjának nyilatkozott a példaképeiről, a rá váró esetleges nyelvi nehézségekről és természetesen a szakmáról is.
Tőzsér Dániel remekül érzi magát a Genoánál (Fotó: genoacfc.it/Tanopress)
Tőzsér Dániel remekül érzi magát a Genoánál (Fotó: genoacfc.it/Tanopress)

 

„Fantasztikusak az eddigi tapasztalataim. Azért választottam a Genoát, mert ez egy nagy klub, jelentős múlttal. A legutóbbi idény előtt rendre a bajnoki mezőny első felében végzett és az európai kupaindulást jelentő helyekért küzdött. A futball nyelve nemzetközi, így a pályán nem lesz probléma, de gyorsan tanulok majd, hogy a hétköznapi életben is a lehető legjobban elboldoguljak” – mondta az olasszal még csak ismerkedő középpályás, aki a belga Genktől érkezett Olaszországba.

A remek bal lábbal megáldott 27 éves játékos legnagyobb kedvencének Zinedine Zidane-t nevezte meg, a jelenkor kiválóságai közül pedig Andrea Pirlót és Thiago Mottát említette példaképként. Tőzsért megkérdezték a honfitársairól is, akik korábban szintén légióskodtak Olaszországban.

„Détári? Egy legenda. Rudolf? Jó barát, tudom, hogy távozhat tőlünk – folytatta a korábban Törökországot és Görögországot is megjáró Tőzsér, majd kicsit kitért a szakmára is. – Nagy lehetőség számomra, hogy azon a poszton játszhatok, ahol most Luigi De Canio vezetőedző számít rám. A jelenlegi időszak a hibák kijavítására szolgál, valamint arra, hogy tökéletesítsük a játékot és minél inkább összeszokjanak a játékosok.”

Legfrissebb hírek

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

Másfél évtized után visszatért nevelőklubjához El Shaarawy

Olasz labdarúgás
2026.09.03. 10:05

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2026.08.13. 11:10

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Pirlo megtörte a hallgatását, közleményben sajnálkozik – elúszott a kapitányi poszt

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 09:17