– Most már megkönnyebbült?
– Ha arra céloz, hogy immár mindkét műtéten túl vagyok, a válaszom igen. Csak éppen rettenetesen fáj a lábam, ami befolyásolja a kedélyállapotomat, úgyhogy nincs túl jó kedvem. Sikeres műtét ide vagy oda, egy ideig nem csinálhatom azt, amihez igazán értek és amit a legjobban szeretek.
– Az orvosok mit mondtak, körülbelül mikorra tehető a visszatérésének időpontja?
– Megmondom őszintén, erről szándékosan nem kérdeztem őket, mert tisztában vagyok vele, hogy ilyen súlyos sérülés után nem heteket vesz igénybe a felépülés. A szerdai operációt követően már nem megyek haza Magyarországra, Németországban maradok. Az előírt gyakorlatokat el tudom végezni, és fokozatosan kell majd terhelnem a lábamat, semmit sem szabad elkapkodnom. Nem szeretnék abba a hibába esni, mint jó néhány élsportoló, aki súlyos sérülését követően a minél gyorsabb visszatérést sürgette – aztán újabb csapás lett a vége. Huszonhárom éves vagyok, szerintem még elég hosszú pályafutás áll előttem, és nagyon nem szeretném, ha a továbbiakban hasonló sérülést szenvednék. Ez is éppen elég.
– Ahogyan tudom, nem látta a keddi válogatott mérkőzést, a hollandok elleni idegenbeli három ötöt.
– Nem, nem láttam. Édesapám és mainzi csapattársam, Lőw Zsolt értesített telefonon a találkozó alakulásáról, időnként nem hittem el, ami ott történik. A vereség ellenére megítélésem szerint jó eredményt ért el válogatottunk, sajnálom, hogy nem lehettem ott Amszterdamban a világbajnoki ezüstérmes ellen a csatársorban.
A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.
