– Az a piszok Cassano…
– Elhiheti, most nekem sem ő a kedvenc játékosom. Mégiscsak más lett volna úgy elhagyni a San Sirót, hogy győztes gólt szereztem.
– Ettől függetlenül olaszországi karrierje legfontosabb találata volt a Milan elleni?
– Igen! Ugyan a nagycsapatok közül a Juventus és a Roma kapuját is sikerült bevennem, miután mind a kétszer vereséget szenvedtünk, pontot érő találatra most futotta tőlem először.
– Egy begyakarolt figura után.
– Egy spontán figurát követően.
– Ne mondja!
– Nekem elhiheti. Ha úgy is tűnt, hogy előre eltervezetten mozogtam el a milánói sorfal mögött, elárulom, az ötlet csak úgy jött, Almirón szerencsére hamar kapcsolt, aztán már csak ki kellett lőnöm a hosszú sarkot.
– Már megbocsásson, de azon túl olyan sokat nem találkozott a labdával, ami véletlenül sem az Ön hibája, inkább csak arra lennénk kíváncsiak, milyen volt annyira magára hagyatottan verekedni az Alessandro Nesta, Thiago Silva kettőssel?
– Gyerekjáték.
– Sejtettük.
– Az igazat megvallva, nem az én posztom az előretolt centeré, sokkal jobban szeretek második csatárként futballozni, az ék mögött. Ahogyan például a válogatott is játszott Azerbajdzsán ellen. Próbáltam én birkózni Nestával és Thiago Silvával, de egyikükkel is nehéz lett volna, nemhogy mindkettőjükkel. Úgyhogy annak ellenére, hogy Zlatan Ibrahimovic kiállítása után reméltem, nyerünk, azt hiszem, kihoztuk magunkból a maximumot. Az persze fáj, hogy Cassano négy védő közt talált be a kapunkba.
