Légiósok: hőssé vált, majd asztalt neveztek el Juhász Rolandról

2011.03.08. 10:28
Juhász Rolandot tréfásan gólkirályként ünnepelték brüsszeli klubtársai azt követően, hogy a Genk elleni múlt heti belga bajnoki rangadó hajrájában pontot érő gólt fejelt – derül ki abból az interjúból, amelyet az Anderlecht magyar válogatott labdarúgója adott a Nemzeti Sportnak rövid budapesti látogatása idején.

„A csapattársak a »top scorer«, vagyis a»gólkirály« kifejezéssel köszöntöttek az öltözőben, ez volt ugye a harmadik bajnoki találatom az idényben, de amennyit én zrikálom őket, ez a minimum, ami járt. A címlapokon is én virítottam, a brüsszeli gépről leszállva is odajött egy-két utas, és csak annyit szólt, »Merci, Roland«, mégsem értékelem túl a történteket: tudom, a futball már csak olyan, hogy egyszer fent, egyszer lent van az ember" – mondta a Nemzeti Sportnak a középhátvéd.

Juhász részben azért látogatott haza, mert a budapesti Symbol Rendezvényközpontban asztalt neveztek el róla – Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Dzsudzsák Balázs után.

A JUHÁSZ ROLANDDAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

„Nálam mind a két csapat világbajnok, még ha Argentína menet közben ezt nem is mutatta meg”

Foci vb 2026
2026.07.19. 15:38

Juhász Roland Lukakunak és Tiele­mansnak is üzent a belgák meccse előtt

Foci vb 2026
2026.07.06. 14:17

Juhász Roland nagyon szurkol régi belga ismerőseinek

Foci vb 2026
2026.07.06. 12:25

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
2026.07.05. 11:25

Juhász Roland a BL-döntőről: Nem volt látványos mérkőzés

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 09:25

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 07:38

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16