Légióssors: Fülöp legalább 750 ezer fontba került - lapértesülés

2010.08.06. 11:10
A greenun24.co.uk angol internetes oldal információi szerint a magyar labdarúgó-válogatott keretében is számításba vett Fülöp Márton legalább 750 ezer fontért váltott klubot a nyáron és igazolt el a Sunderlandből az Ipswich Townba.

Fülöpnek Brian Murphyvel kell majd megküzdenie az első számú kapusposztért. Nehezebb a helyzete klubtársának, Priskin Tamásnak, aki eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt szezonban már kölcsönbe is került (a QPR-hez), és a szezon végén is többször felvetődött az eladásának a lehetősége. Fülöp azonban bízik honfitársában.

„Úgy vélem, hogy Tamás első osztályú képességekkel rendelkező csatár – mondta Priskinről Fülöp. – Ő olyan típusú játékos, akinek több időre van szüksége, hogy teljesen beilleszkedjen. Amennyiben viszont megkapja a hosszú távú bizalmat, akkor biztos vagyok benne, hogy meghálálja, és sok örömet szerez még az Ipswich szurkolóinak. Szerintem ebben az idényben már sok gólt szerez."

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00