NB III: 48 évesen visszatért a pályára a 11-szeres válogatott

Vágólapra másolva!
2020.11.09. 08:55
null
A technikai vezető, Korós Attila (középen) is játszott a Ménfőcsanakban a THSE elleni vasárnapi bajnokin (Fotó:<a href="https://www.facebook.com/eskmenfocsanakfoci"> facebook.com/eskmenfocsanakfoci)</a>
Augusztusban beszámoltunk róla, hogy a 43 éves, korábbi NB I-es támadó, Vayer Gábor több év kihagyás után az NB III-as Ménfőcsanakban tért vissza a pályára, míg vasárnap, a THSE-Szabadkikötő elleni találkozón Vayer mellett a 48 éves, 11-szeres válogatott Korsós Attila is pályára lépett az együttesben.

 

A Győr városához tartozó Ménfőcsanak NB III-as csapatának a hírek szerint 11 játékosa volt karanténban a napokban a koronavírus miatt, rájuk nem számíthatott az együttes vasárnap a THSE-Szabadkikötő elleni hazai bajnokin, a vendégek pedig nem egyeztek bele a találkozó elhalasztásába.

Ezért a hazaiak kényszerből reaktiválták a 48 éves technikai vezetőt, a 11-szeres korábbi válogatott támadót, a nemzeti csapatban három gólt is szerző Korsós Attilát. A korábban az NB I-ben a Rába ETO-ban, a Sopronban, a Videotonban és az Újpestben 1991 és 2003 között összesen 190 NB I-es meccsen játszó Korsós nagypályás bajnokin legutóbb a 2014–2015-ös idényben játszott, az akkor még a megyei I. osztályban szereplő Ménfőcsanakban. A THSE-Szabadkikötő ellen kezdő volt, a 75. percben lecserélték.

A vasárnapi bajnokin a ménfőcsanakiak másik „veteránja”, a 43 éves Vayer Gábor már a 35. percben piros lapot kapott, így az amúgy is tartalékos hazaiak nem kerülhették el a nagy különbségű vereséget. A THSE 6–0-ra győzött és az NB III Nyugati csoportjának tabelláján egy hellyel, valamint két ponttal megelőzte a 19. helyre visszacsúszó Ménfőcsanakot.

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 17 14 2 1 42– 6 +36 44
2. Mosonmagyaróvár 17 11 3 3 35–10 +25 36
3. Lipót 17 9 4 4 39–30 +9 31
4. Veszprém 16 8 5 3 27–19 +8 29
5. Nagykanizsa 17 8 3 6 36–25 +11 27
6. Komárom 17 8 3 6 21–21 0 27
7. SC Sopron 17 8 2 7 24–29 –5 26
8. Tatabánya 16 8 1 7 25–17 +8 25
9. Fehérvár II 17 7 4 6 23–22 +1 25
10. Bicske 17 7 4 6 24–24 0 25
11. Érd 12 7 2 3 19–10 +9 23
12. Gárdony 17 5 5 7 29–35 –6 20
13. ZTE II 17 4 7 6 21–30 –9 19
14. Pápa 16 5 3 8 22–27 –5 18
15. Balatonfüred 17 5 3 9 26–34 –8 18
16. BKV Előre 17 4 5 8 21–28 –7 17
17. Puskás Akadémia II 16 4 4 8 20–27 –7 16
18. THSE-Szabadkikötő 16 4 2 10 29–40 –11 14
19. Ménfőcsanak 16 3 3 10 18–36 –18 12
20. Nagyatád 16 1 3 12 17–48 –31 6

A legutóbbi forduló összes NB III-as eredménye itt olvasható!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik