NB II: szerény maradt Weitner Ádám, a Pécs vezetőedzője

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.24. 07:16
null
A Pécsi MFC vezetőedzője, Weitner Ádám is választ kaphat tavasszal a csapatával kapcsolatos kérdésekre (Fotó: Koncz Márton)
Weitner Ádám, az NB II-ben második, vagyis feljutó helyen álló pécsiek vezetőedzője szerint hiba lenne célként megfogalmazni az NB I-be jutást, inkább ugyanúgy keményen dolgoznak, mint eddig, ennek pedig meglehet az eredménye.

 

Újra felhívták magukra a figyelmet a pécsiek – először az ősszel, amikor parádésan szerepeltek az NB II- ben (második hely, csak egy bajnoki vereség, mindössze tizenhárom kapott gól), legutóbb pedig a felkészülés hajrájában, a múlt héten jelezték, számolni kell velük, ugyanis idegenben legyőzték az élvonalbeli Paksot (3–0).

„Nem is az eredmény, hanem a mutatott játék miatt vagyok boldog   – mondta lapunknak Weitner Ádám, a pécsiek negyvenéves vezetőedzője. – Érdekes, hogy az elmúlt fél évben harmadszor játszottunk a paksiakkal, s egyre jobban futballoztunk, ez jó visszaigazolás nekünk. Az edzőmeccsnek sok jelentősége nincs, hiszen más a miliő, mint tétmérkőzésen, nem nyomja akkora teher a futballisták vállát, mint amikor pontokért megy a harc. Vagyis nyilván jó üzenete van a paksi győzelemnek, de ez már a múlt, lapozni kell. A legfontosabb, hogy a felkészülésünk jól sikerült, minden munkát elvégeztünk, amit szerettünk volna. Igaz, edzőtáborba nem mentünk, de a legtöbbször kegyes volt hozzánk az időjárás, csak egy felkészülési találkozót kellett elhalasztanunk. Tiszta a lelkiismeretünk. Hétfőn szabadnapot kaptak a srácok, nekem pedig volt egy kis időm elemezni a tréningeket, edzőmeccseket. Az edzéseket is felvesszük, s jó visszanézni a képkockákat: kíváncsi vagyok, hogy az új játékosok mennyire értik az elvégzendő feladatokat, hogy egy-egy párharcba ki hogyan ment bele, mert lehet, ott, a pályán nem mindent vesz észre az ember.”

A pécsieknél volt változás a keretben: érkezett Kártik Bálint, Majnovics Martin, Danilo Pejovics, Szabó Máté és Varasdi Dániel, míg Futó Zsombor, Hadaró Valentin, Kovács Péter, Marques-Airosa Patrik és Nikitscher Tamás távozott.

„Elveszítettünk két stabilan játszó futballistát, Hadaró Valentint és Nikitscher Tamást, de nem dőlünk a kardunkba. Olyan játékosokat kerestünk, akik beleillenek a rendszerünkbe – mi nem tehetjük meg és nem is akarjuk, hogy ilyen szituációban megszerzünk öt korábbi NB I-es játékost. Lehet, hogy papíron gyengébb együttesektől érkeztek hozzánk labdarúgók, de ez semmit sem jelent, mi látunk fantáziát az újonnan érkezőkben. Nikitscher Tamás? Nyilván örültem volna, ha marad, de semmit sem tehettünk, hiszen a szerződésében kivásárlási ár szerepelt, ezt pedig a Kecskemét kifizette. Érthető, hogy így döntött, mégiscsak az élvonalban futballozhat – jó hozzáállású, megérdemli a lehetőséget.”

A második helyen álló Pécsnél nem napi téma a feljutás, a szakember szerint hibát követnének el, ha sokat foglalkoznának vele.

„Óriási fegyvertény, hogy ilyen csodás őszt zártunk, de ha most azt mondanám, a célunk az NB I, lehet, hogy tizedikként fejezzük be a bajnokságot... Maradjunk csak szerények, dolgozzunk keményen, mint eddig, amúgy is nagyképűség lenne kijelenteni, hogy nekünk az élvonalban a helyünk. Persze meg akarjuk nehezíteni a feljutásra pályázó csapatok helyzetét,  nekünk pedig vannak álmaink, amelyeket valóra akarunk váltani. Lépésről lépésre szeretnénk haladni, vasárnap a Budafokot fogadjuk, ez a meccs lebeg a szemünk előtt. Várom, hogy folytatódjon a bajnokság, a felkészülés után jó lesz végre tétmeccset játszani.”   

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bachesz Edvin (PMFC U19), Majnovics Martin (SV Horn – Ausztria), Pejovics Danilo (Kecskemét – kölcsönbe), Szabó Máté (Szentlőrinc), Varasdi Dániel (Kozármisleny), Kártik Bálint (PAFC, legutóbb Csákvár – kölcsönben)
Távozók
: Futó Zsombor
(Békéscsaba), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönből vissza), Kovács Péter (?), Marques-Airosa Patrik (?), Nikitscher Tamás (Kecskemét)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik