P. K. 2021.10.19 13:07 Frissítve: 2021.10.19 15:13

NB II: nemrég még éllovas volt, most edzőt vált a Nyíregyháza

A Nemzeti Sport értesülései szerint edzőt vált a labdarúgó NB II-ben remekül kezdő, egy ideig élen is álló, jelenleg 6. helyezett Nyíregyháza Spartacus. A Kecskeméti TE elleni, hétvégi döntetlen után közös megegyezéssel távozik a klubtól Szergej Pacaj vezetőedző és Sándor István szakmai tanácsadó is – a klub kedden délután hivatalosan is megerősítette a hírt a honlapján. Úgy tudjuk, jó eséllyel a nyíregyházi születésű, legutóbb a DVTK-nál dolgozó Feczkó Tamás veheti át a szakmai munka irányítását.

A Nyíregyháza jól kezdte az idényt Szergej Pacaj irányításával, ám a vezetőedző most mégis elköszön a klubtól (Fotó: Kovács Péter, archív)

 

 

A Nyíregyháza remekül kezdte az idényt a nyáron érkezett új vezetőedző, Szergej Pacaj irányításával, a 7. forduló után 17 ponttal, veretlenül vezette a bajnokságot. A 8. fordulóban 4–2-re kikapott Diósgyőrben a csapat, és az a vereség megtörte a kezdeti lendületet. A diósgyőri vereséget követő négy bajnokin nyeretlen maradt, a legutóbbi három bajnoki mérkőzésen, a Vasas elleni 2–0-s vereség, majd a Siófok és a Kecskemét elleni 0–0 alkalmával nem szerzett gólt, s a tabellán a 6. helyre csúszott vissza. Közben kiesett a Magyar Kupából, a Honvédtól 5–1-re kapott ki.

Ezek után a klub vezetősége közös megegyezéssel szakított Szergej Pacaj vezetőedzővel és Sándor István szakmai tanácsadóval. A Nyíregyháza Spartacus kedd délután a hivatalos honlapján erősítette meg értesülésünket.

„Szerződést bontott a Nyíregyháza Spartacus a szakmai stáb több tagjával, így közös megegyezéssel távozik a klubtól Sándor István szakmai tanácsadó, Szergej Pacaj vezetőedző és Ifj. Sándor István scout is – fogalmaz a nyiregyhazaspartacus.hu-n megjelent közlemény – A délutáni edzés előtt a vezetés a játékosoknak bejelentette a változásokat. A Nyíregyháza Spartacus hivatalosan szerdán délelőtt mutatja be az új vezetőedzőt, aki a hétvégén a Szolnok elleni mérkőzésen már irányíthatja a csapatot. Szergej Pacaj nyáron vette át a csapat irányítását. Sándor István 2020. áprilisában tért vissza Nyíregyházára, ahol korábban többször dolgozott trénerként, és akkor lett scout Ifj. Sándor István is. Sándor Istvánnak, Szergej Pacajnak és Ifj. Sándor Istvánnak is köszönjük mindazt amit a Spartacusért tettek, további munkájukhoz sok sikert kívánunk!”

Információink szerint az első számú jelölt a vezetőedzői posztra a legutóbb az NB I-ben, Diósgyőrben dolgozó, egyébként nyíregyházi születésű és jelenleg a Nyíregyházi Egyetemen tanító Feczkó Tamás. Érdekesség, hogy a most távozó Pacaj korábban évekig Feczkó segítője volt Balmazújvárosban, majd az MTK-nál is együtt dolgoztak. 

AZ NB II ÁLLÁSA
  1. Vasas FC1282224–11+13 26
  2. Kecskeméti TE1274120–10+10 25
  3. Szombathelyi Haladás1274113–  4  +9 25
  4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1262416–10  +6 20
  5. Diósgyőri VTK1255220–14  +6 20
  6. Nyíregyháza Spartacus1255220–15  +5 20
  7. Dorogi FC1253411–13  –2 18
  8. ETO FC Győr1245319–16  +3 17
  9. Szentlőrinc SE1238115–11  +4 17
  9. BFC Siófok1238115–11  +4 17
11. FC Ajka1243516–16   015
12. Pécsi MFC1243511–12  –1 15
13. Szolnoki MÁV FC1143415–18  –3 15
14. Soroksár SC1243518–23  –5 15
15. Budafoki MTE1242617–17   014
16. Budaörs1225515–21  –6 11
17. FC Csákvár1124513–16  –3 10
18. Békéscsaba 1912 Előre1215615–23  –8   8
19. III. Kerületi TVE1214710–24–14   7
20. Tiszakécske1221012–30–18   2

 

 

2021.11.27 19:36:58

Labdarúgó NB II GAJDÁCS PÁL

Először nyert zsinórban két meccset a Csaba. Összejön-e a harmadik? Kövesse helyszíni online közvetítésünket a találkozóról!

2021.11.27 19:36:58

Labdarúgó NB II KVANDUK BENCE

Nem tudta végig tartani a foghíjas PMFC a Dorogot, s így 2–1-es vereséget szenvedett.

2021.11.28 01:07:00

Labdarúgó NB II VÖRÖS SÁNDOR

A döntetlenkirályok egymás elleni mérkőzésén a siófokiak akarata érvényesült, a szentlőrinciek elvétve veszélyeztettek.

2021.11.27 19:36:58

Labdarúgó NB II BERECZKY BENCE

Egy góllal nyert a Szpari, amelynek véget ért a góltalansága.