P. Gy. 2022.04.17 22:07 Frissítve: 2022.04.19 18:08

NB II: Ez volt az utolsó meccsem Békéscsabán – Schindler

A Szolnoki MÁV-tól vasárnap hazai pályán elszenvedett 2–1-es vereséget követően bejelentette távozását Schindler Szabolcs, a labdarúgó NB II-ben 16. helyen álló Békéscsaba vezetőedzője.


 

Schindler Szabolcs távozik Békéscsabáról (Fotó: Dömötör Csaba)


Schindler Szabolcs
, a csabai klub Facebook-oldalára kitett, a Szolnoki MÁV ellen elvesztett mérkőzés után készült videójában többek között azt mondta: „Le kell vonni a tanulságokat, bele kell nézni a tükörbe. Én az első lépést megteszem, ez volt az utolsó mérkőzésem Békéscsabán." Schindler csapata 33 forduló után a 16. pozíciót foglalja el a másodosztály tabelláján, és mindössze három pont az előnye a 18., vagyis kieső helyen álló Budaörssel szemben.

A Békéscsaba a legutóbbi négy fordulóban három vereséget szenvedett, és ezalatt csak a Siófok ellen tudott győzni (4–1), amikor is több mint 70 percet emberelőnyben játszott. Előbb a Vasastól kapott ki 6–0-ra, majd a Kecskeméttől 4–1-re, végül most vasárnap a forduló előtt utolsó Szolnok is mind a három pontot elvitte Csabáról (1–2).

A pro licences tréner először 2019. június 4-én vette át a Békéscsaba vezetőedzői pozícióját, és 2020. szeptember 8-án úgy távozott, hogy csapat a 2020–2021-es szezonban, hét forduló után még veretlenül, a tabella ötödik helyén állt. Ekkor a Vasasnál kötött ki, amellyel az előző idényben nem sikerült kiharcolnia a feljutást. Ezt követően elhagyta a piros-kékeket, majd 2021. szeptember 9-én vette át ismét a lila-fehérek irányítását. Visszatérésekor azt a célt tűzték ki, hogy a Békéscsaba kerüljön az első tízbe az NB II-ben.

A második békéscsabai korszaka a jelen idény 6. fordulóját követően íródott, s amikor átvette a marsallbotot, a csapat nyeretlenül, 3 ponttal a 18. helyen állt. Vasárnapi távozásáig 8 győzelmet, 9 döntetlent és 10 vereséget tartalmazó mérleget tudott felmutatni.

SCHINDLER LEMONDÁSA 2:29-NÉL

AZ ÁLLÁS
  1. Vasas FC 33 22 8 3 64–18 +46  74
  2. Kecskeméti TE 33 18 8 7 57–33 +24  62
  3. Diósgyőri VTK 32 18 8 6 52–36 +16  62
  4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 33 17 8 8 58–27 +31  59
  5. BFC Siófok 33 14 12 7 37–32 +5  54
  6. Szombathelyi Haladás 32 13 7 12 32–26 +6  46
  7. Pécsi MFC 33 12 10 11 36–30 +6  46
  8. Nyíregyháza Spartacus 33 12 10 11 40–43 –3  46
  9. Soroksár SC 33 12 9 12 58–54 +4  45
10. Tiszakécske 33 12 5 16 39–55 –16  41
11. ETO FC Győr 33 11 8 14 40–43 –3  41
12. FC Ajka 33 11 8 14 42–46 –4  41
13. Szentlőrinc SE 33 9 12 12 33–41 –8  39
14. Budafoki MTE 33 10 8 15 36–43 –7  38
15. Dorogi FC 33 10 6 17 30–51 –21  36
16. Békéscsaba 1912 Előre 33 8 12 13 47–59 –12  36
17. FC Csákvár 33 8 11 14 47–53 –6  35
18. Budaörs 33 7 12 14 35–51 –16  33
19. Szolnoki MÁV FC 33 7 10 16 29–49 –20  31
20. III. Kerületi TVE 33 7 10 16 30–52 –22  31

 

2022.12.04 02:08:06

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Négy gólt szerezve győzte le a Balaton-partiakat az újonc.

2022.12.04 02:15:03

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Tisza-parti csapat már a meccs elején büntetőt hibázott, majd nem tudta megőrizni az előnyét.

2022.12.03 17:34:17

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Szeged nem bírt a Szparival, így öt mérkőzés is 1–1-gyel végződött a 19. fordulóban.

2022.12.01 08:39:00

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Horváth Dávid vezetőedző irányítása alatt hatodik mérkőzésén maradt veretlen a fővárosi kék-fehér csapat.

2022.12.01 08:39:00

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Már a találkozó elején előnybe került a házigazda, a végjátékban válaszoltak a vendégek.