NB II: ceglédi szívesség az MTK-nak, dobogón a Kazincbarcika

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 19:58
null
A Cegléd nagy szívességet tett az MTK-nak (Fotó: cegledfoci.hu)
Kilenc mérkőzést rendeztek szombat délután a labdarúgó NB II 7. fordulójában. Az eddigi éllovas Kisvárda az utolsó pillanatokban egyenlített Albertirsán, a Budaörsöt legyőző MTK átvette a vezetést a bajnokságban. A két forduló után ismét nyerő Kazincbarcika fellépett a dobogóra, míg a Békéscsaba meglepő, és bizonyos tekintetben balszerencsés vereséget szenvedett otthon a Zalaegerszegtől.

 

ÖSSZEFOGLALÓ

A Sopronban aratott fényes győzelem után papíron nem várt különösen nehéz találkozó a Szolnokra, amely a Mosonmagyaróvárt fogadta a 7. forduló első szombati mérkőzésén. A kiegyenlített összecsapáson Jasarevic Mahir pöckölése döntött – bár a játékvezető a hajrában innen is, onnan is kiszórt egy-egy játékost, újabb gól nem született, így a Szolnok otthon tartotta a három pontot.

A Kazincbarcika kiütése után a Budaörs gyenge támadójátéka miatt pont nélkül távozott Gyuláról, a Szeged 2011 otthonából, és nem ígérkezett könnyűnek a javítás a bajnokság egyik esélyese, az MTK ellen. A kék-fehérek gyakorlatilag nekirontottak a hazai csapatnak, és már a 8. percben megszerezték a vezetést a nyáron visszatért Vass Patrik révén. A 34. percben Torghelle Sándor növelhette volna az előnyt, azonban a megítélt tizenegyest a kapu fölé durrantotta. Az MTK nem esett össze, és a folytatásban is irányította a mérkőzést, a három pontot végül a csereként beállt Lencse László biztosította be.

A Budafok és a Sopron sem kezdte jól a bajnokságot, így az egymás elleni összecsapás jó esélyt szolgáltatott mindkét félnek a javításra. A találkozón végül – óriási védelmi hiba után – egy gól döntött a hazaiak javára, így a Sopron hét mérkőzés után továbbra is nyeretlenül áll a bajnokságban. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a hajrában a hazaiak középpályása, Kovács Dávid egy ütközés következtében súlyosnak tűnő bokaszalag-sérülést szenvedett. A 26 esztendős futballistát a Fiumei úti kórházba szállították, és bár a sérülés súlyosságát csak a vizsgálatok után lehet megállapítani, lehetséges, hogy a Budafok hónapokra nélkülözni kényszerül játékosát.

Erőteljesen kezdett a Győr a Vác vendégeként, a vezetést viszont a hazai együttes szerezte meg Nagy Richárd emelésével. Nem sokkal később tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, Halasi Péter viszont nagy bravúrral kiütötte Beliczky Gergő bal sarokba tartó lövését. A Vác a játék képe alapján megérdemelten vonulhatott előnnyel a pihenőre, a második félidőben viszont inkább a kontrákban bízott Horváth Károly csapata, míg a Győr keményen küzdött az egyenlítésért. Ami végül nem jött össze, Tóth Gergely az utolsó pillanatokban kétgólosra növelte az előnyt, így a Vác nyerte a szoros összecsapást.

Az éllovas Kisvárda az eddig pontosan ötvenszázalékos mérleggel álló Ceglédhez utazott, és bizony alaposan megszenvedett a Pest megyeiek vendégeként. A hazai együttes a félidő közepén megszerezte a vezetést, a Kisvárda a végén még örülhetett, hogy a ráadásban egy kavarodást kihasználva legalább az egyik pontot megmentette.

A bajnokságot nagyszerűen kezdő újonc Kazincbarcika teljesítménye az utóbbi két fordulóban visszaesett, a Dorog elleni fellépés azonban magában hordozta a javítás esélyét. A csapatok nem adtak semmit ingyen, a játék képe alapján benne volt a pakliban, hogy csak egy gól dönt, és így is történt: Boros Gábor az utolsó tíz percbe belépve megszerezte a győztes találatot, így a Kazincbarcika visszakerült a közvetlen élmezőnybe, míg a Dorog továbbra is az alsóházban küszködik.

Nem volt szerencséje a Békéscsabának a ZTE ellen. A zalaegerszegiek az első félidő során kétgólos előnyre tettek szert, és ugyan Boér Gábor mindhárom cserelehetőségét kihasználta a szünetben, ez sem segített a hazaiakon, akik a fordulás utáni percekben háromszor is óriási gólhelyzetben hibáztak. A végén Vernes Richárd kihagyott egy tizenegyest, nem sokkal később azonban akcióból betalált, háromgólossá téve a vendégsikert.

Izgalmas és gólokban gazdag meccset hozott a Csákvár és a Siófok találkozója. A hazaiak már kettővel is mentek, mégis meg kellett elégedniük az egy ponttal, a Balaton-partiak a 93. percben szerezték az egy pontot érő találatot.

A Nyíregyháza és a Szeged 2011 mérkőzése kisebb ünnepséggel kezdődött, a futballünnep azonban elmaradt: gólt egyik csapat sem tudott szerezni, így a felek egy-egy ponttal gazdagodtak.

LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ

SZOLNOKI MÁV FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 1–0 (1–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion 800 néző. Vezette: Dolnegó Bálint
SZOLNOK: Hrabina – Molnár R., Balogh M., Tóth B., Papp Sz. – Kenderes – Lakatos Cs., Jasarevic (Olasz D., 78.), Földi M., Pintér N. (Farkas A., 71.) – Katona Gy. (Tóth László, 63.). Vezetőedző: Balogh Pál
MOSONMAGYARÓVÁR: Tarczy – Huszárik, Szpirulisz, Szépe, Juhász Gy. (Tóth Levente, 74.) – Katona K., Kovács B. – Bartos (Kapacina V., 34.) Schmatovich, Kószás (Lőrinczy, 59.) – Laki. Vezetőedző: Várhidi Péter
Gólszerző: Jasarevic (1–0) a 36. percben
Kiállítva: Szpirulisz (a második sárga lap után) a 80., Molnár R. (a második sárga lap után) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Balogh Pál: – Tanulság, hogy hazai pályán nagyobb nyomás alá kell helyezni az ellenfelet, ezért volt izgalmas a hajrá. Pozitívum ugyanakkor, hogy egymást követő két mérkőzésen nyertünk kapott gól nélkül.
Várhidi Péter: – A párharcok nagy részét elveszítettük, és három óriási ziccert is kihagytunk. Sorozatban a negyedik mérkőzésünk volt, amelyen nem szereztünk gólt.

BUDAÖRSI SC–MTK BUDAPEST 0–2 (0–1)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 350 néző. Vezette: Németh Ádám
BUDAÖRS: Kemenes – Menyhárt, Kékesi, Tányéros Á., Medgyes – Czvitkovics (Horváth R., 57.), Bakos, Horváth E. (Pethő, 60.), Sajbán Miklós (Lengyel B., 81.) – Sajbán Máté, Deli. Szakmai igazgató: Bognár György
MTK: Szentpéteri – Bori, Balogh B., Gengeliczki, Deutsch – Schäfer, Vass Á., Jakab D. (Lencse, 66.) – Vass P. (Hrepka, 72.), Torghelle (Borbély, 80.), Korozmán. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Vass P. (0–1) a 8., Lencse (0–2) a 79. percben.
MESTERMÉRLEG
Bognár György: – Technikai képzettségben és helyzetkihasználásban is nagy volt a különbség az MTK javára, amely kiemelkedik a mezőnyből, s jelenleg nem NB II-es szintű csapat.
Feczkó Tamás: – Az első húsz percben kimondottan jól játszottunk, ekkor több gólszerzésre is volt lehetőségünk, így hamarabb eldönthettük volna a mérkőzést.

BUDAFOKI MTE–SOPRONI VSE 1–0 (1–0)
Budapest, Budafok, Promontor utca, 400 néző. Vezette: Pillók Ádám
BUDAFOK: Somogyi Cs. – Harsányi I., Csizmadia Cs., Khiesz, Vég B. – Vass M. – Kovács D. (Ihrig-Farkas, 87.), Veszelinov (Margitics, 84.), Nagy T., Fekete M. (Vankó, 60.) – Kercsó. Vezetőedző: Prukner László
SOPRON: Molnár M. – Fazakas, Sifter, Fehér Z., Ágh, Bor – Kővári, Harangozó (Szőke, 59.), Angyal Zs., Tóth M. (Varga Sz., 69.) – Batizi-Pócsi B. (Horváth P., 56.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Fekete M. (1–0) a 42. percben
MESTERMÉRLEG
Prukner László: – Azért fontos a győzelmünk, mert vezetésünket követően sikerült megtartanunk az előnyünket. Ezúttal a küzdelem dominált, s örülök, hogy ebben sikerült felülkerekednünk ellenfelünkön.
Németh Szabolcs: – Kiegyenlített mérkőzés volt, de egy egyéni hibából összehoztunk egy gólt az ellenfélnek. Csalódott vagyok, hogy nem szereztünk pontot.

VÁC FC–ETO FC GYŐR 2–0 (1–0)
Budapest, Hévízi út, 400 néző. Vezette: Csonka Bence
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Tóth F., Szabó N., Gulyás M. – Tóth G., Búrány – Zsolnai R., Nagy R. (Rása, 70.), Major M. (Borvető, 53.) – Balajti (Kákonyi, 62.). Vezetőedző: Horváth Károly
ETO: Gyurákovics – Boszorád (Kabát, 55.), Nagy Á., Gyagya, Rokszin (Erdélyi, 66.) – Pongrácz, Szatmári L. – Beliczky (Magasföldi, 55.), Bagi, Szimcso – Zamostny. Vezetőedző: Bekő Balázs
Gólszerző: Nagy R. (1–0) a 18., Tóth G. (2–0) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Károly: – Az első félidőben megmutattuk, hogy tudunk jól is játszani, a szünet után pedig bizonyítottuk, hogy van szívünk ehhez a játékhoz. Teljesen megérdemelten nyertünk.
Bekő Balázs: – Sokadszor léptünk ugyanabba a folyóba, sürgősen változtatnunk kell, mert ez így nem vezet sehová.

CEGLÉDI VSE–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–0)
Albertirsa, 650 néző. Vezette: Radványi Ádám
CEGLÉD: Mursits – Virág Á., Nánási, Preklet, Farkas A. – Albert I., Törtei – Damásdi, Asztalos (G. Bíró, 66.), Szilágyi P. (Peres, 85.) – Szabó V. (Farkas J., a szünetben). Vezetőedző: Klausz László
KISVÁRDA: Molnár-Farkas – Zanko, Izing, Vermes, Fodor Á. – Vári (Heffler N., 71.), Oltean (Horváth Z., 78.), Lucas, Délczeg – Ilic, Lukács R. (Misic, 57.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Szabó V. (1–0) a 26., Fodor Á. (1–1) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Klausz László: – Sajnálom, hogy nem szereztük meg a három pontot, pedig minden esélyünk meg volt rá. A játékkal, a hozzáállással, az akarattal elégedett vagyok, az eredménnyel nem.
Kondás Elemér: – Több góllal kellett volna megnyernünk a mérkőzést, de helyzeteinket kihagytuk, majd egy szöglet után vezetést szerzett a Cegléd. Később már örültünk, hogy sikerült egyenlítenünk a szívósan és nagy elszántsággal védekező házigazda ellen.

DOROGI FC–KAZINCBARCIKAI SC 0–1 (0–0)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 500 néző. Vezette: Barna Gábor
DOROG: Vajda D. – Szalai A., Berkó, Bora, Németh Á. – Csató – Szellák (Göblyös, 69.), Mészáros Á. – Faragó T. (Vígh Á., 84.), Simon A. (Sitku, 78.), Szedlár. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
KAZINCBARCIKA: Somodi – Tóth Sz., Heil, Belényesi Cs., Lőrincz P. (Süttő, 86.) – Kovács O. (Engel, 77.), Hegedűs D., Mikló – Takács P. – Kristófi, Bene A. (Boros, 67.). Vezetőedző: Vitelki Zoltán
Gólszerző: Boros (0–1) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs: – Egygólos mérkőzés volt, amelyet elveszítettünk. Amíg mérkőzéslabdákat hibázunk, nem is nyerünk, sőt amíg a hasonló mérkőzéseket elveszítjük, nem lépünk előrébb.
Vitelki Zoltán: – Az első félidőben bátortalanul és kapkodóan futballoztunk, de a szünetben rendeztük a sorokat, és a második játékrészben tudatosabb játékra törekedtünk. Több gólszerzési lehetőségünk is volt a második félidőben.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–ZTE FC 0–3 (0–2)
Békéscsaba, 926 néző. Vezette: Takács János
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szélpál N. (Viczán, a szünetben), Dlusztus, Mészáros M. – Pilán (Zahorán, a szünetben), Nagy S., Király P., Szatmári I. – Gyurján B. (Nagy I., a szünetben), Urbin, Birtalan B. Vezetőedző: Boér Gábor
ZALAEGERSZEG: Szappanos – M. Szabó, Koszó, Forgács A., Bedi – Dubek (Vernes, 75.), Polényi – Fujsz, Ekker (Végh G., 82.), Babati – Balázs Zs. (Nagy T., 64.). Megbízott edző: Csató Sándor
Gólszerző: Polényi (0–1) a 8., Ekker (0–2) a 33., Vernes (0–3) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor: – A második félidő elején javíthattunk volna, de semmi sem sikerült, a kapu előtt különösen tanácstalanok voltunk. Játékosainak futballozni, ütközni, küzdeni kellett volna, de nem sikerült, mert rossz döntéseket hoztak. Ezekre a hibákra még vissza kell térnünk.
Csató Sándor: – Szomorú és váratlan Zoran Szpisljak édesanyjának halála, amely azonban nem törte meg a csapatot. Megtaláltuk a Békéscsaba gyenge pontjait, s hibáit már az első félidőben kihasználtunk. A fordulás után a hazaiak hármas cseréje után húsz percig veszélyesen támadt a házigazda, de a védelem továbbra is jól teljesített, és a szerencse is pártolt bennünket.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BFC SIÓFOK 2–2 (0–0)
Csákvár, 400 néző. Vezette: Zierkelbach Péter
CSÁKVÁR: Horváth D. – Horvat (Bokros Sz., 80.), Tar, Kovács G., Nagy Zs. – Mészáros D., Sándor Gy. – Magyari (Daróczi, szünetben), Polonkai (Papp M., 72.), Oldal – Jelena. Vezetőedző: Szanyó Károly
SIÓFOK: Balajcza – Szilágyi Z., Lorentz, Fehér Zs., Hidvégi – Gál M., Lázár Zs. – Kozma R. (Tamaskó, 65.), Tóth B., Kovács D. – Szabó B. (Elek B., 72.). Vezetőedző: Disztl László
Gólszerző: Oldal (1–0) a 48., Jelena (2–0) az 52., Gál M.(2–1) a 74., Elek B. (2–2) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Szanyó Károly: – Megnyert mérkőzésen veszítettünk el két pontot. Jobban kellene figyelnünk a szabad- és szögletrúgásoknál, mert amíg nem koncentrálunk végig, nem lesz meg a győzelem. Dolgozunk tovább.
Disztl László: – Nagyot küzdöttünk, sokat dolgoztunk egész mérkőzésen. A második félidő elején négy perc alatt kaptunk két gólt, de a hajrában megérdemelten egyenlítettünk.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SZEGED 2011-GA 0–0
Nyíregyháza, 2113 néző. Vezette: Oláh Gábor
NYÍREGYHÁZA: Megyeri G. – Hinora, Fodor F., Kelemen D., Rubus – Holdampf (Dragóner, 77.), Kártik – Pekár, Kesztyűs (Csilus T., 81.), Rezes (Gajdos, 91.) – Rudolf G. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
SZEGED: Szántai – Coroian, Causic, Farkas M., Zabari – Horváth A., Pászka (Papp F., 86.) – Beke (Balázs R., 65.), Nicorec (Germán T., a szünetben), Molnár J. – Zádori. Vezetőedző: Supka Attila
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás: – Mindkét félidőben sokat tettünk azért, hogy a javunkra dőljön el a mérkőzés, mégsem így történt. A szememben nagyobb értéke van ennek a döntetlennek, mint a korábbi kettőnek, amikor kiengedtük kezünkből a győzelmet. Kontrolláltuk a mérkőzést, csupán az volt a kérdés, szerzünk-e gólt vagy sem, végül nem szereztünk.
Supka Attila: – Nagyon kemény mérkőzés volt, rengeteg párharccal. Mindkét csapat győzelemre játszott, és igazságosnak mondható a döntetlen, mert mindkét kapu előtt voltak helyzetek. Fontos, hogy nem kaptunk gólt, ami tovább erősíti a csapategységet.

Pénteken játszották:
GYIRMÓT FC GYŐR–SOROKSÁR SC 1–1 (1–0)
Győr-Gyirmót, 623
néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Lémon Oszkár, Kóbor Péter)
GYIRMÓT: Sebők Zs. – Áchim Sz., Lázár P., Szőcs, Présinger – Kiss M. – Szegi (Sandal, 78.), Nagy P. (Jano, 83.), Paku (Varga P., 68.), Szalánszki – Simon A.. Vezetőedző: Molnár László
SOROKSÁR: Kovács D. – Fülöp N., Dvorschák, Gyepes, Valencsik – Derekas, Gyömbér (Gárdos, 72.) – Albert Á., Tamási Zs. (Lakatos I., a szünetben), János (Huszák, a szünetben) – Orosz M. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Szalánszki (1–0) a 11., Huszák (11-esből, 1–1) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Molnár László:
– Vezetésünk birtokában sok helyzetet kihagytunk, s ez megbosszulta magát. Csak magunkat okolhatjuk, hogy kiengedtük a kezünkből a győzelmet, ugyanis több góllal kellett volna nyernünk.
Lipcsei Péter: – Az első játékrészben nem futballoztunk jól, ekkor fölénybe is került a Gyirmót, de a szünet utáni teljesítményünkkel megérdemeltük a döntetlent. A hétközi sok beteg után nagyon értékes a pontszerzésünk.

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 7 6 1 15– 4 +11 19
2. Kisvárda 7 5 2 16– 6 +10 17
3. Kazincbarcika 7 4 2 1 10–10 0 14
4. ZTE FC 7 4 1 2 12– 9 +3 13
5. Nyíregyháza Spartacus FC 7 3 3 1 12– 8 +4 12
6. Szolnoki MÁV FC 7 3 2 2 9– 6 +3 11
7. Békéscsaba Előre 7 3 2 2 7– 5 +2 11
8. Gyirmót FC Győr 7 3 2 2 12–11 +1 11
9. Szeged 2011 7 3 2 2 8– 7 +1 11
10. Ceglédi VSE 7 3 1 3 8– 8 0 10
11. Soroksár SC 7 2 4 1 7– 6 +1 10
12. Vác FC 7 2 3 2 5– 6 –1 9
13. Budafoki MTE 7 2 2 3 6– 9 –3 8
14. ETO FC Győr 7 2 1 4 6– 9 –3 7
15. Mosonmagyaróvár 7 1 3 3 5– 8 –3 6
16. Dorogi FC 7 1 2 4 10–12 –2 5
17. Budaörs 7 1 2 4 13–16 –3 5
18. BFC Siófok 7 1 1 5 7–14 –7 4
19. FC Csákvár 7 3 4 6–12 –6 3
20. Soproni VSE 7 3 4 1– 9 –8 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik