A Diósgyőr két góllal verte az Ajkát és tapad a Vasasra

BERECZ CSABABERECZ CSABA
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 16:50
A labdarúgó NB II 18. fordulójában a játéknap előtt 2. helyezett DVTK a 11. Ajkát fogadta. A miskolciak Horváth Zoltán és Könyves Norbert góljával már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát.



Kétszer ünnepelhettek a diósgyőriek (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Kétszer ünnepelhettek a diósgyőriek (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

LABDARÚGÓ NB II

18. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK–FC AJKA 20 (20)
Diósgyőr, 1190 néző. Vezeti: Káprály Mihály (Horváth Róbert, Kovács Gábor)
DVTK:Póser – Eperjesi, Hegedűs J., Szatmári Cs. – Kispál (Kocsis D., 68.), Molnár G., Oláh B., Zsolnai (Németh Márió, 88.), Bokros (Bárdos, 68.) – Könyves (Bertus, 70.), Horváth Z. (Hornyák, 88.).Vezetőedző: Kondás Elemér
FC AJKA:Horváth D. – Szűcs Kristóf (Murka, a szünetben), Heffler T., Tar, Présinger – Tajthy (Kenderes, 86.), Görgényi (Sejben, a szünetben) – Csizmadia (Csemer, 66.), Lehoczky, Tóth G. – Gaál B. (Dragóner, a szünetben). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Horváth Z. (6.), Könyves (30.)
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – Jól kezdtük a találkozót, jól ment a csapatnak az első félidőben, a kombinatív játékból rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, szép gólokat lőttünk, de kettőnél több nem akart összejönni. A második játékrészben is szerettünk volna további gólokat szerezni, de ekkoriban már pontatlanok voltunk a végjátékban.
Kis Károly: – Gratulálok a diósgyőrieknek, teljesen megérdemelten nyertek, az első félidőben több góllal is vezethettek volna, jóval több lehetőségük volt, minden tekintetben felülmúltak bennünket. A második félidőre frissítettünk, de nem szabad becsapni magunkat. Ekkor is voltak lehetőségei az ellenfélnek, de a kapusunk jól védett, belső védőink pedig bravúrosan mentettek. A második játékrész jobb volt, de arra nem volt lehetőségünk, hogy változtassunk a meccs kimenetelén.

Horváth Zoltán ismét eredményes volt (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Horváth Zoltán ismét eredményes volt (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

ÖSSZEFOGLALÓ

A Vasas, a Kecskemét, a Nyíregyháza, a Pécs és a Haladás otthonában kapott ki vendégként ebben a szezonban az FC Ajka, a két idegenbeli döntetlenje, és két veresége mellett, azzal a reménnyel léptek pályára, hogy a hazai környezetben még veretlen Diósgyőr ellen esetleg összejön nekik a bravúr.

Már az első percekben kiderült, hogy ez utóbbi meglehetősen nagy falat lenne a vendégek számára, hiszen a 6. percben Zsolnai jobbról érkező beadását Horváth Zoltán gyönyörű megoldással, a kapunak háttal állva, sarokkal küldte a léc alá (1–0). Nem sokkal később fejjel is a gólvonalon túlra juttatta a lasztit a csatár, ás bár a játékvezető először megadta a gólt, az oldalvonali asszisztens jelzésére szabadrúgást ítélt kifelé. A folytatásban volt egy-két ígéretes akciója a vendégcsapatnak, kaput eltaláló fejese is, de még mielőtt tovább nőhetett volna az önbizalma, a DVTK berámolta a második találatot. A 30. percben Horváth Zoltán sarokkal dobta támadásba a bal oldalon Zsolnait, aki elfutása végén remek centerpasszt adott az érkező Könyves Norbertnek,s utóbbi 6 méterről a kapu bal oldalába lőtt (2–0). Az első félidő utolsó harmadában a Diósgyőrnek voltak gólszerzési lehetőségei, de Könyves és Bokros elmérte a kapu bal alsó sarkát, mellé lőttek. Molnár Gábor jobban célzott náluk, de csak a bal kapufa tövét találta el, így ,,mindössze” kétgólos fórt szereztek a hazaiak a szünetre.

A második játékrészben hiába cserélt hármat a vendégek szakvezetője, csapata nem lett jobb, változatlanul a DVTK volt a kezdeményező. A játék jobbára az ajkai térfélen folyt, a vendégek a védőmunka után, a megszerzett labdákat követően nem tudtak támadásokat építeni. Emiatt elég egyoldalú foci folyt a játéktéren. A Diósgyőr folyamatos fölénye ugyan további gólokat nem hozott, a piros-fehérek sikere megkérdőjelezhetetlen volt, ezen a napon egyértelműen jobbak voltak az FC Ajkánál.

Jól védett az ajkai kapus (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Jól védett az ajkai kapus (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

18. FORDULÓ
November 28.

Nyíregyháza–III. Kerületi TVE 1–0
Szolnok–Tiszakécske 0–0
ETO FC Győr–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–2
Siófok–Szentlőrinc 1–0
PMFC–Dorog 1–2
Békéscsaba–Budafok 1–1
Vasas–Budaörs 1–1
Aqvital FC Csákvár–Soroksár 4–3
DVTK–Ajka 2–0
November 29.
20.00: Kecskemét–Szombathelyi Haladás

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC18114333–13+2037
2. Diósgyőri VTK18106234–17+1736
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1895423–11+1232
4. Kecskeméti TE1795325–14+1132
5. Szombathelyi Haladás1794420–11+931
6. Dorogi FC1883719–24–527
7. Nyíregyháza Spartacus1876524–23+127
8. BFC Siófok1869323–19+427
9. ETO FC Győr1875624–20+426
10. Pécsi MFC1865721–18+323
11. FC Ajka1864824–25–122
12. Szentlőrinc SE1849520–21–121
13. Soroksár SC1855826–33–720
14. Budafoki MTE1847721–22–119
15. FC Csákvár1847725–29–419
16. Szolnoki MÁV FC1847718–27–919
17. Békéscsaba 1912 Előre1839621–27–618
18. Budaörs1838719–30–1117
19. III. Kerületi TVE18351013–30–1714
20. Tiszakécske18331217–36–1912

 

PERCRŐL PERCRE

92. perc: Vége a mérkőzésnek, a DVTK nyert 2–0-ra. Köszönjük a figyelmet.

91. perc: Németh M. 12 méterről elengedett lövését védte az ajkai kapus.

90. perc: Két perc hosszabbítás következik.

88. perc: Az utolsó diósgyőri cserék, Zsolnai helyett Németh M., Horváth Z. helyett Hornyák folytatja.

86. perc: Az utolsó vendég csere, Tajthy helyett Kenderes játszik.

85. perc: Tóth G. kapott sárga lapot.

84. perc: Sejben játszotta tisztára magát a hazai tizenhatos előtt, lövése az egyik védőről pattant a jobb kapufa mellé.

81. perc: Bertus lőtt 19 méterről a kapu fölé.

77. perc: Zsolnai balról érkező szögletébe Molnár G.ért bele a kapu előtt, de egy védőről az alapvonalon túlra pattant a labda.

72. perc: Lehoczky bal alsó sarokra tartó lövését fogta meg Póser.

71. perc: Egy ígéretes hazai kiugratásnál Molnár G. lövését hárította az ajkai kapus.

70. perc: Újabb hazai csere, Könyves helyett Bertus áll be.

68. perc: Csere a hazai együttesben, Kispál helyett Kocsis, Bokros helyett Bárdos folytatja.

Olykor két ajkai sem bírt egy diósgyőrivel (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Olykor két ajkai sem bírt egy diósgyőrivel (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

66. perc: Csere a vendégeknél, Csizmadia helyett Csemera pályán.

58. perc: Présinger baloldali szögletét Csizmadia fejelte a kapu fölé.

55. perc: Lehoczky lőtt 25 méterről, középről, a kapu fölé.

47. perc: Megvan a hivatalos nézőszám is, 1190 fő nézőt számolt a rendező klub.

46. perc: Hármat cseréltek a vendégek, Szűcs Kristóf helyett Murka, Gaál helyett Dragóner, Görgényi helyett Sejben állt be.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

Értetlenkedés az ajkaiaknál (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Értetlenkedés az ajkaiaknál (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

45. perc: Vége az első játékrésznek.

44. perc: Lehoczky kapott sárga lapot.

42. perc: Bokros balról, 14 méterről laposan lőtt, Horváth D. kapus pedig védett.

37. perc: Horváth Z. passza után Molnár G. 10 méterről, balról, a bal kapufa tövét találta el.

36. perc: Könyves kapott jó kiugratást, amivel kapura húzott a bal oldalon, de lapos lövése pár centivel elkerülte a bal alsó sarkot.

34. perc: Présinger balról érkező beadását Csizmadia küldte a bal alsó sarok irányába, de Póser résen volt, védett.

30. perc: GÓL, 2–0! A bal oldalon Horváth Zoltán ezúttal is sarokkal brillírozott, dobta támadásba a szélen Zsolnait, aki sprintje végén középre adott, a belül érkező Könyves 6 méterről, játszi könnyedséggel küldte a kapu bal oldalába a lasztit.

26. perc: Könyves balról érkező szögletét mentette fejjel az alapvonalon túlra az egyik vendég játékos.

18. perc: Présinger baloldali beadása után Tar fejelt kapura 10 méterről, a labda elkerülte a hazai kapu bal alsó sarkát.

17. perc: Hegedűs J. végtett el szabadrúgást, a kaputól 23 méterre, középről, bombája a bal alsó sarok mellett hagyta el a játékteret.

16. perc: Présinger kapott sárga lapot Könyves felvágásáért.

12. perc: Présinger balról érkező beadását Csizmadia fejelte kapura, a ketrec bal oldalába tartó labdát Póser ütötte ki.

9. perc: Könyves bal oldali szöglete után Horváth Zoltánfejelt a kapuba, a játékvezető megadta volna a gólt, azonban az oldalvonali asszisztens jelzése alapján, szabálytalanság miatt kifelé ítélt szabadrúgást.

8. perc: Molnár G. 11 méterről eleresztett, a kapu jobb oldalára tartó lövését védte Horváth D.

Horváth Zoltán szerezte az első DVTK-gólt (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Horváth Zoltán szerezte az első DVTK-gólt (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

6. perc: GÓL, 1–0! Zsolnai jobboldali szögletét a védők elsőre kifejelték, a pontrúgás után Zsolnai a tizenhatos magasságából ismételhetett, keresztbe ívelte a labdát, amelyet Horváth Zoltán a kapunak háttal állva oxival, sarokkal küldött a kapu bal felső sarkába.

1. perc: Megkezdődött a mérkőzés.

A hazai csapat kezdője két helyen változott a szerdai, hétközi fordulóhoz képest: Karan és Zsemlye csak a kispadra került, Kispál és Zsolnai pedig az első sípszóra készülődhetett.
A vendégeknél egy módosítás történt az előző meccs kezdőjéhez képest: Szarkát a cserék közé nevezte edzője, Görgényi pedig ezúttal nem a kispadról várhatta a bajnoki startját.

Bemelegítés a kezdés előtt (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Bemelegítés a kezdés előtt (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés! Meglátjuk, mire megy az előző hat bajnokiján 16 pontot szerző, hazai környezetben még veretlen Diósgyőri VTK a tavalyi évad meglepetés csapatának számító FC Ajka ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik