Kinek lesz elég a csákvári döntetlen?

Vágólapra másolva!
2022.05.08. 16:50
null
A rutinos Vaskó Tamás fejesével szerzett vezetést a Csákvár (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II 36. fordulójában a két kiesés elől menekülő csapat közül a vendég Budaörs lényegesen több helyzetet dolgozott ki, mint a Csákvár, ám elhibázta ziccereit – a végeredmény 1–1-es döntetlen lett.

 

LABDARÚGÓ NB II
36. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BUDAÖRS 11 (11)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Nagy Norbert (Horváth Róbert, Tőkés Róbert)
AQVITAL: Auerbach – Dulló, Vaskó, Karacs, László N. – Mészáros D. (Derekas, 69.), Ominger – Tamás N. (Körmendi, 87.), Kártik (Magyar Zs., 62.), Baracskai (Makrai, 69.) – Molnár R. Vezetőedző: Tóth Balázs
BUDAÖRS: Tóth G. – Tóth K., Fényes, Tányéros Á., Pintér D. – Molnár T. (Vankó, 81.), Zsidai, Petneházi (Molnár Cs., 89.), Sajbán Miklós – Halácsi (Csillag, 81.), Balázs Zs. (Kojnok, 66.). Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Vaskó (1–0) a 11., Tóth K. (1–1) a 16. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – Jól felkészült ellenféllel szemben meg kellett dolgoznunk a pontért, sokkal kevesebb kockázatot vállaltunk, mint az elmúlt meccseken Bár jó első negyedórát produkáltunk, a vendégek talált gólja után a szünetig kapusunk tartott meccsben minket. A második játékrész már kiegyenlített volt, az egy ponttal megint tettünk egy lépést a bennmaradás felé.
Toldi Gábor: – Az első félidőben a mi akartunk érvényesült, de egyenlítésünk után három százszázalékos ziccert is elhibáztunk. A térfélcserét követően már a küzdelem dominált. Megyünk tovább a bennmaradásért zajló versenyfutásban.

ÖSSZEFOGLALÓ

A Budaörs kezdte jobban a kiesési helyosztót. A hazaiak azonban igyekeztek a kapujuk elé húzódva leszűkíteni a területet, és gyors támadóikban bízva veszélyes kontrákat vezetni. Egy pontrúgást követően meg is szerezték a vezetést Vaskó révén (1–0), ám a vendégek egy szerencsés, lecsúszott beadásból született Tóth-góllal gyorsan egyenlítettek (1–1). Attól kezdve viszont a szünetig már csak a budaörsieknek volt helyzetük, ám Auerbach Martin bravúrjaival – Balázs Zsolt lövését és Halácsi fejesét már bent látták a vendégszurkolók – meccsben tartotta a Csákvárt.

A térfélcsere után már kiegyenlített lett a játék, azonban csak kevés helyzetet dolgoztak ki a csapatok. Hogy a döntetlen végül melyik csapatnak lesz elég a bennmaradásért zajló versenyfutásban, az majd csak két hét múlva derül ki.

36. FORDULÓ
Május 8.
ETO FC Győr–III. Kerületi TVE 7–0
Nyíregyháza–Békéscsaba 3–0
Aqvital FC Csákvár–Budaörs 1–1
Vasas–Szentlőrinc 4–1
Siófok–Szombathelyi Haladás 0–1
Kecskemét–Tiszakécske 1–0
Szolnok–Dorog 1–1
PMFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–0
Ajka–Budafok 2–0
Május 9.
20.00:DVTK–Soroksár (Tv:M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC36249372–19+5381
2. Kecskeméti TE36218765–33+3271
3. Diósgyőri VTK35198854–39+1565
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia36189960–32+2863
5. BFC Siófok361513840–34+658
6. Szombathelyi Haladás361591234–26+854
7. ETO FC Győr361481452–46+650
8. FC Ajka361481449–48+150
9. Nyíregyháza Spartacus3613111244–45–150
10. Soroksár SC351391362–57+548
11. Pécsi MFC3612111337–35+247
12. Tiszakécske361251939–62–2341
13. FC Csákvár369131451–55–440
14. Budafoki MTE361091736–48–1239
15. Szentlőrinc SE369121535–49–1439
16. Békéscsaba 1912 Előre369121551–66–1539
17. Dorogi FC361081832–56–2438
18. Budaörs368131539–55–1637
19. Szolnoki MÁV FC368111732–52–2035
20. III. Kerületi TVE368101833–60–2734
A kék mezes Csákvárnak még sokba kerülhet, hogy nem sikerült mind a három pontot megszereznie hazai pályán (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A kék mezes Csákvárnak még sokba kerülhet, hogy nem sikerült mind a három pontot megszereznie hazai pályán (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

 

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek.

Három perc a hosszabbítás.

89.perc:Petneházit Molnár Csaba váltja.

87. perc: Tamás Nándor helyére Körmendi Kevin érkezett.

87. perc: Tóth Keve kapott sárga lapot, miután fellökte Tamást.

81. perc: Kettőt cserél Toldi Gábor: Molnár helyére Vankót, Halácsi helyére Csillagot küldte pályára.

80. perc: Tányéros szabálytalankodott a hazaiak kapusával szemben, sárga.

78. perc:Molnár Tibor kapott sárga lapot, miután odarúgott Magyarnak a felezővonalnál.

77. perc: Magyar jobb oldali szabadrúgását Karacs a hosszúról visszagurította, Vaskó 11 méterről, kapásból ellőtte, a labda a kapufát kívülsőr súrolva hagyta el a játékteret.

69. perc: Kettőt cserélnek a hazaiak: Mészárost Derekas, Baracskait Makrai váltja.

66. perc: Vendégcsere: Balázs helyére Kojnok érkezik.

62. perc: A megsérült Kártik helyére Magyar érkezett a hazaiaknál.

60. perc: Molnár remek bal oldali indításával Tamás száguldott el a szélen, kicselezte a becsúszó Fényest, majd az alapvonalról visszalőtte a labdát, ám a rövid saroknál Baracska ielől szögletre tisztázott Tányéros.

56. perc:Fényes Szabolcs elkésve csúszott oda Kártiknak az oldalvonal mellett, örülhet, hogy megúszta sárgával!

50. perc: Petneházi bal oldali kisszöglete után a labda átszállt Auerbachon, Halácsi a hosszún kapura fejelt, Vaskó a gólvonalról bólintotta ki a labdát.

46. perc: Csere nélkül folytatódik a mérkőzés.

Hosszabbítás nélkül vége az első félidőnek. A hazaiak Auerbach Martin kapusnak köszönhetik, hogy döntetlenről kezdhetik a második játékrészt.

40. perc: Ziccer! Pintér felívelt labdáját Halácsi pontosan fejelte le Balázs elé, aki a tizenegyes pontnál már csak Auerbach-hal állt szemben, ám lövését a hazai kapus nagy bravúrral hárította.

35. perc: Petneházi bal oldali szögletét Auerbach önfeláldozóan, a jobb kapufához vetődve hárította.

28. perc: Mészáros meredek jobb oldali keresztlabdáját a bal oldali alapvonalról Baracskai visszaemelte, a kapu torkában Tányéros úgy mentett Molnár elől, hogy a labda a hazai támadóról pattant a játéktéren kívülre.

27. perc: Balázs jobb oldali beadását Halácsi fejelte kapura középen, Auerbach bravúrral tenyerelte ki a labdát a jobb sarok elől.

Higgadtabbnak tűnik egyelőre a Budaörs, a hazaiak túlzottan visszahúzódnak a kapujuk elé.

18. perc: Petneházi lapos, meredek átadását Molnár Tibor a balösszekötő helyén, a kaputól 10 méterre átvette, majd fordulásból ellőtte a hosszú sarok felé, Auerbach Martin nagyot nyújtózkodva, vetődve védett.

16. perc: GÓL!!! Tóth Keve a jobb oldali szögletzászló közeléből középre akarta lőni a labdát, mely azonban lecsúszott lábáról, s így a hosszú kapufáról a hálóba pattant, 11.

11. perc:GÓL!!! Baracskai a budaörsi térfél közepéről a jobb oldali vonal mellől ballal ívelt be szabadrúgást, Vaskó pedig a tizenegyes pontról a bal alsó sarokba fejelt, 1–0.

6. perc: Molnár Tibor a jobb oldali alapvonalról okosan gurított vissza a tizenhatos vonalára, Petneházi lövésébe azonban beleállt Karacs.

Szakítva a korábbi hagyományokkal, ezúttal 4-4-2-es hadrendben küldte pályára csapatát a vendégek szakvezetője.

A két kapitány, Vaskó Tamás és Zsidal László hosszú éveket töltött korábban az NB I-ben (Fotó:Kricskovics Anta/Fejér Megyei Hírlapl)
A két kapitány, Vaskó Tamás és Zsidal László hosszú éveket töltött korábban az NB I-ben (Fotó:Kricskovics Anta/Fejér Megyei Hírlapl)

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés: a hazaiak tiszta kékben, a vendégek fehérben léptek pályára

A Budaörs együttesében több olyan játékos is van, aki "hazajött" Csákvárra, lévén nem is olyan régen éveket töltött el az Aqvitalnál. Fényes Szabolcs, Molnár Tibor, Tányéros Ádám és az ezúttal kispadon kezdő Molnár Csaba is a kedvencek közé tartozott a hazai szurkolók körében. És akkor még nem is ejtettünk szót a vendégek vezetőedzőjéről,Toldi Gáborról, akivel annak idején legszebb napjait élte a csákvári labdarúgás.

Igazi kiesési rangadót rendeznek ma Csákváron. A két érdekelt egyaránt önbizalom-növelő győzelemmel hangolt az összecsapásra: a hazaiak hatpontos meccset nyertek legutóbb Szentlőrincen, míg a vendégek a DVTK győzték le, így reménykedve várják az alsóházi rangadót.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a 14. helyen álló Csákvár a 18. Budaörs ellen. A két csapatot mindössze három pont különbség választja el egymástól a tabellán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik