NB II: bő hét hónap után állt edzésbe a Haladás támadója

F. B.F. B.
2020.06.10. 06:41
null
Németh Márió (balra) több mint fél év után ismét edzésbe állhatott (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Súlyos sérülése után, több mint hét hónap elteltével edzésbe állt Németh Márió, a labdarúgó NB II-ben szereplő Haladás támadója – számolt be róla a klub honlapja.


A 25 esztendős Németh Máriónak még tavaly október 27-én, a Nyíregyháza elleni bajnokin szakadt el a bal térdében az elülső keresztszalag. A támadónak már 2016-ban is volt egy ugyanilyen sérülése – szintén a bal térdében – és csakúgy, mint akkor, ezúttal is műteni kellett.

Most az egészséges jobb térdéből pótolták a szalagokat és a korábbi rehabilitációjával ellentétben a mostani a tervek szerint haladt. A gyógytorna után március elején már elkezdhette a futásokat, két hete pedig az Illés Akadémia-Haladás U19-es együttesével edz.

Ferenczi István erőnléti edzővel pár hete abban maradtunk, hogy már terhelhetem a térdemet, így megkértem az U19-es együttes edzőit, hadd készüljek velük – mondta a haladas.hu-nak Németh Márió. – Előtte, egy-két hete ugyan a Haladással is készültem már, de ott csak a bemelegítést végeztem el a többiekkel, a kétkapus játékban még nem vettem részt. Az U19-esekkel viszont az elejétől a végéig valamennyi gyakorlatot végigcsináltam. A keményebb szituációkat még kerültem, de élveztem, hogy újra futballozhatok. Az első hét utáni hétvégén éreztem, hogy alaposan kipurcantam, de ennyi kihagyás után ez normális. Mindenesetre a mostani rehabilitációm és visszatérésem jobban sikerült, mint a korábbi, másodszorra már pontosan tudtam, mit kell tennem, mi következik. Jövő szerdán már a felnőttcsapattal együtt kezdem el a felkészülést."

Legfrissebb hírek

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–Vasas FC

Labdarúgó NB II
11 perce

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50
Ezek is érdekelhetik