Kibírta a csákvári nyomást a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 16:50
null
Puskás Gábor (81) igyekszik menteni (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Nem bírt egymással a két kiesés ellen küzdő alakulat, a Békéscsaba és a Csákvár, meg kellett elégedniük az egy ponttal. Ennek jobban az 52. perctől tíz emberrel futballozó Békés megyeiek örülhettek, akik főként a remeklő Winter Dániel kapusnak köszönhetően állták a csákvári rohamokat, sikeresen őrizve az 1–1-es eredményt.

 

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–AQUITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (1–1)
Békéscsaba, 520néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Szilágyi Norbert, Márkus Péter)
BÉKÉSCSABA: Winter – Puskás G., Fazekas L., Albert I., Hodonicki – Máris (Pantovics, 77.), Váradi (Szabó P., 59.), Király (Varga Sz., 77.), Sipos G. (Zvara, 73.) – Lukács, Tóth D. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
CSÁKVÁR: Auerbach – Körmendi, Vaskó (Dulló, 86.), Karacs, Major G. – Mészáros D. (Makrai G., 78.), Derekas – Komáromi, Molnár R., Mim (Torvund, 66.)– Kártik. Vezetőedző: Mónos Tamás
Gólszerző: Lukács R. (9. – 11-esből), ill. Molnár R. (6.)
Kiállítva: Lukács R. (52.)
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs: – A hét elején úgy volt, hogy nem is tudunk játszani, hiszen a csapat nagy része beteg volt. Ez sajnos érződött, de nagyon fontos, hogy nagyot küzdött a csapat. Ha az elmúlt három mérkőzés összképét nézem, akkor nagyon sokan azt mondták volna, hogy a hét pont az vállalható.
Mónos Tamás: – Úgy készítettem fel a csapatot, hogy szerettünk volna nyerni. Az első félidőben rengeteg helyzetünk volt, jól futballoztunk. A második felvonásban a kiállítás után is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, nem is voltunk türelmetlenek, de iszonyat jó napot fogott ki az ellenfél kapusa.

ÖSSZEFOGLALÓ

Két gyors góllal kezdődött a kiesés elleni csata. Molnár Rajmund közeli találatával a Csákvár jutott előnyhöz (0–1), ám a vendégek nem sokáig örülhettek, mert a békéscsabaiak Lukács büntetőjéből kiegyenlítettek (1–1). A gól inkább a vendégeket paprikázta fel jobban, akik egymás után vezették a támadásaikat, megdolgoztatva Winter kapust, aki azonban biztosan őrizte a kaput, a szünetig nem is változott az állás.

A második félidőben hét perc játék után tíz főre olvadt a Békéscsaba. Lukács kiállítása után fokozta a nyomást a Csákvár, de a csabaiak – főként a remeklő Winter Dániel kapusnak köszönhetően – állták a csákvári rohamokat, és egy pontot otthon tudtak tartani.

29. FORDULÓ
Március 20.
ETO FC Győr–Siófok 0–0
III. Kerületi TVE–DTVK 0–1
Dorog–Soroksár 2–3
Nyíregyháza–Vasas 0–1
Budafok–Szolnok 1–0
Békéscsaba–Aqvital FC Csákvár 1–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Ajka 3–0
Tiszakécske–Budaörs 4–3
Szombathelyi Haladás–Szentlőrinc 0–1
Március 21.

20.00:PMFC–Kecskemét

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC29188349–17+3262
2. Diósgyőri VTK29177551–31+2058
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia29158649–21+2853
4. Kecskeméti TE28156746–27+1951
5. BFC Siófok291112631–26+545
6. Nyíregyháza Spartacus29128937–38–144
7. Szombathelyi Haladás291271031–24+743
8. Pécsi MFC281171033–26+740
9. ETO FC Győr291081134–36–238
10. Szentlőrinc SE29911931–32–138
11. Soroksár SC29991151–53–236
12. Dorogi FC291051429–43–1435
13. Tiszakécske291041534–52–1834
14. Békéscsaba 1912 Előre297121041–46–533
15. FC Ajka29881336–42–632
16. III. Kerületi TVE297101228–41–1331
17. Budafoki MTE29781429–39–1029
18. Budaörs296111231–47–1629
19. FC Csákvár296101339–50–1128
20. Szolnoki MÁV FC29591524–43–1924

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+1. perc: Szabó Péter kapott sárgát reklamálásért.

90. perc: Három percet hosszabbít a játékvezető.

90. perc: Komáromi 18 méteres szabadrúgását védte Winter kapus.

86. perc: Frissítettek a vendégek Vaskó le, Dulló fel.

82. perc: Fazekas is megkapta a sárga lapot rúgásért.

78. perc:Váltottak a vendégek is Mészároshelyett Makrai az új belépő.

76. perc: Kettős csere a hazaiaknál, Máris helyett Pantovics, Király helyett Varga a gyepen.

75. perc: Komáromi beadását Kártikfejelte nagy helyzetben mellé.

72. perc: Újabb csere a hazaiaknál, SIpost Zvara váltotta.

70. perc: Király Patrik szabálytalankodott, ezért kapott egy sárga lapot.

Albert István (25) kerül lépéselőnybe ellenfelével szemben (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Albert István (25) kerül lépéselőnybe ellenfelével szemben (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

66. perc:Mim helyett Torvund érkezett a pályára a csákváriaknál.

65. perc: Komáromi közeli löketét védte szenzációs mozdulattal Winter.

64. perc: Derekas lőtt ballal, Winterben elakadt a labda, majd az egyik védő felszabadított.

Jellemző kép a mérkőzésről, a csákváriak támadnak, a csabaiak pedig követik az akciót (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Jellemző kép a mérkőzésről, a csákváriak támadnak, a csabaiak pedig követik az akciót (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

60. perc: Major lőtt 22 méterről, a labdába Kártik beletette a lábát, Winter azonban hárított.

59. perc: Váltás a csabaiaknál, Váradihelyett Szabó lépett pályára.

52. perc:Lukács lépett oda nagyon keményen Mimnek, amiért Szilágyi játékvezető – mivel a csabainak már volt egy sárgája – kiállította.

48. perc: Mészáros szövegelt a játékvezetőnek, aki felmutatta neki a sárga kártyát.

A csabai védelemnek ezen a mérkőzésen bőven volt feladata (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A csabai védelemnek ezen a mérkőzésen bőven volt feladata (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45+1. perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: Lukács sárgult be, a játékvezető szerint színészkedett.

42. perc: Komáromi újabb pontos labdája Mészárost találta meg, aki kapásból ballal lőtt, a labda azonban centikkel ugyan, de elzúgott a bal kapufa mellett.

41. perc: Hodonicki emelte túl magasra a lábát, amivel elérte Komáromi testét, a játékvezető sárgával jutalmazta a produkciót.

39. perc: Derekas kínálta meg egy lövéssel Wintert, aki azonban hatástalanította azt.

36. perc: Karacs került földre a csabai 16-oson belül, rövid ideig ápolták, de folytathatta a játékot.

21. perc: Mim újabb nagy átadása Komáromi találta meg, aki Hodonicki díszkíséretében tört kapura, de a kifutó kapus nagyot mentett.

A hivatalos nézőszám: 520.

19. perc: Komáromi jobbról csavart középre, a legmagasabbra emelkedő Vaskó fejese centikkel suhant el a kapu mellett.

A békéscsabai Hodonicki (28) ezen a mérkőzésen védői feladatokat kapott Schindler Szabolcstól (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A békéscsabai Hodonicki (28) ezen a mérkőzésen védői feladatokat kapott Schindler Szabolcstól (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

18. perc: Molnár robogott el a bal oldalon, erősen lövésével megtornáztatta Wintert, aki a mezőnybe ütötte a labdát.

12. perc: Mim hosszan meglőtt labdáját Komáromi vette át, aki a 16-oson belülre érve jobbal lőtt, Winter lábbal nagyot védett.

9. perc: A labdát Lukács az elvetődő kapus mellett jobbal a kapu közepébe helyezte, 1–1.

8. perc:Tizenegyeshez jutott a Békéscsaba, Major esett el a csákvári 16-oson belül a csabai Lukáccsal együtt.

A csákváriak már a 6. percben gólnak örülhettek (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A csákváriak már a 6. percben gólnak örülhettek (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

6. perc: GÓÓL!! Komáromi jobb oldali szöglete után, Molnár Rajmund közelről, jobbal lőtt, a labda a jobb kapufáról a bal alsó sarokba vágódott, 0–1.

5. perc: Tóth D. gurított Váradi elé, aki 10 méterről jobbal lőtt, de a kapus védett.

1. perc: Elkezdődött a találkozó. A Békéscsaba lila, a Csákvár sárga színű szerelésben játszik.

A békéscsabaiak sorozatban harmadik győzelmükre készültek (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A békéscsabaiak sorozatban harmadik győzelmükre készültek (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

A Békéscsaba az elmúlt héten mindkét bajnoki mérkőzését megnyerte – az Ajka és idegenben a Diósgyőr ellenit is – a ráadásban és ezzel megkezdte a felzárkózást a középmezőnyhöz. A két együttes közös múltját tekintve az eddigi statisztika a csabaiaknak kedvez, hiszen az egymás ellen lejátszott 12 másodosztályú mérkőzésből ötöt az Előre, míg hármat a Csákvár nyert meg, a fennmaradó négy alkalommal pedig döntetlen eredmények születtek. Utoljára tavaly szeptemberben a 10. fordulóban találkozott egymással a két csapat, akkor a Békéscsaba győzött 2–1-re, ez volt az első sikerük a bajnokságban. A vendégek játékoskeretében szereplő Vaskó Tamás a 2015–2016-os idényben Békéscsabán is szerepelt. Színes lapok miatt a Csákvár keretéből a Nyíregyháza ellen kiállított Mayer János kénytelen kihagyni a viharsarki túrát, a Békéscsabánál mindenki letöltötte büntetését, így nem lesz eltiltottjuk, viszont többen betegség miatt hiányoznak.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a 14. helyezett Békéscsaba, a négy mérkőzés óta nyeretlen és így a kieső, 18. helyre lecsúszó Csákvár ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik