Öt perc alatt szerzett három gólt, és simán nyert az Ajka

HORVÁTH GÁBORHORVÁTH GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.04.03. 16:50
null
Az első félidőben három hazai gól is esett (Fotó: Veszprémi Napló/Penovác Károly)
Öt percen belül háromszor is a kapuba talált a FC Ajka a labdarúgó NB II 30. fordulójában a Dorogi FC elleni bajnoki első félidejében. A házigazda végig szervezetten játszott, a vendégek nem tudtak újítani, így még a szépítés sem jött össze nekik (3–0).

 

LABDARÚGÓ NB II
30. FORDULÓ

FC AJKA–DOROGI FC 3–0 (3–0)
Ajka
, Ajkai Városi Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Derdák Marcell (Huszár Balázs, Király Zsolt)
AJKA: Horváth D. – Szűcs K., Heffler T., Tar, Csemer – Tajthy (Görgényi, 89.) – Csizmadia, Lehoczky (Doncsecz, 73.), Tóth G., Gaál (Dragóner, 86.) – Szarka (Kenderes, 73.). Vezetőedző: Kis Károly
DOROG: Tulipán – Nyíri, Dlusztus, Izing (Keresztes, 69.), Papp M. – Lőrincz (Nagyházi, 60.) – Oldal (Rácz, 60.), Szerencsi, Hajdú (Pohner, 87.), Szedlár – Szabó L. (Girsik, 60.).Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Szarka (27.), Gaál (30. – 11-esből), Lehoczky (32.)
MESTERMÉRLEG
Kis Károly:– A válogatott szünetben rengeteget foglalkoztunk a befejezésekkel, és azokkal az apróságokkal, amelyek eldönthetnek egy találkozót. Sok helyzetünkből három gólt szereztünk, ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten nyertünk. Nem forgott veszélyben a győzelmünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzés elején mindkét csapat megvillant a másik kapuja előtt, bemutatva, bátran fog futballozni, mindenképpen a három pont megszerzéséért száll ma csatába. A folytatásban az Ajka volt az aktívabb, a dorogiak elsősorban a pontrúgásokra koncentráltak, és igyekeztek veszélyesek lenni, tudván, ezekben a szituációkban van keresnivalójuk a hazaiakkal szemben.

Viszont a Veszprém megyeiek jól helyeztek nyomást a riválisra, több pontrúgást végeztek el, és az egyik szöglet után sikerült vezetést szerezniük Szarka révén. Nem ez volt az igazi hideg zuhany a Dorognak, hanem az, hogy öt percen belül még kettőt lőtt az Ajka, Gaál 11-esből talált be, majd szép támadás végén Lehoczky volt eredményes. Nehezen tért magához a Dorog, amely csak a félidő végén tudott helyzetet kialakítani, ám nem sikerült szépítenie.

Nem volt könnyű dolga a vendégeknek a szünet után sem, az Ajka zártan és szervezetten védekezett. Hiába cseréltek hármat a dorogiak, nem tudtak a hazai kapu elé kerülni, miközben az Ajkának volt lehetősége a 4–0-hoz. A vendégek a végén kapufát lőttek, de ez volt a maximum tőlük a meccsen. Az ajkai helyzetek is kimaradtak, 3–0-s, biztos hazai siker született.

30. FORDULÓ
Április 3.
Kecskemét–ETO FC Győr 3–2
Szentlőrinc–Budafok 1–2
Budaörs–Szombathelyi Haladás 0–1
Aqvital FC Csákvár–III. Kerületi TVE 5–1
Vasas–Békéscsaba 6–0
Siófok–Nyíregyháza 1–0
Szolnok–PMFC 1–1
Soroksár–Tiszakécske 0–1
Ajka–Dorog 3–0
DVTK–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–5

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC30198355–17+3865
2. Diósgyőri VTK30177651–36+1558
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia30168654–21+3356
4. Kecskeméti TE30167749–29+2055
5. BFC Siófok301212632–26+648
6. Szombathelyi Haladás301371032–24+846
7. Nyíregyháza Spartacus301281037–39–244
8. Pécsi MFC301191034–27+742
9. ETO FC Győr301081236–39–338
10. Szentlőrinc SE309111032–34–238
11. Tiszakécske301141535–52–1737
12. Soroksár SC30991251–54–336
13. Dorogi FC301051529–46–1735
14. FC Ajka30981339–42–335
15. Békéscsaba 1912 Előre307121141–52–1133
16. Budafoki MTE30881431–40–932
17. FC Csákvár307101344–51–731
18. III. Kerületi TVE307101329–46–1731
19. Budaörs306111331–48–1729
20. Szolnoki MÁV FC305101525–44–1925

PERCRŐL PERCRE

90+2. PERC: VÉGE! Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

91. perc: Nagyházi próbálkozott 16 méterről, Horváth védett nagyot.

90. perc: Dragóner beadása után Doncsecz lőtt kapu fölé.

89. perc: Tajthy helyén Görgényi Dávid a pályán.

87. perc: Hajdút váltja Pohner Zsolt.

86. perc: Gaál helyén Dragóner Filip a pályán.

85. perc: Hibáztak a hazaiak, Szedlár elé került a labda, aki a kapufát találta el. Az ismétlést Horváth védte.

73. perc: Csere hazai oldalon is: Szarkát Kenderes Zoltán váltja, Lehoczkyt pedig Doncsecz Levente.

69. perc: Izing helyett Keresztes Krisztián a pályán.

65. perc: Szarka birkózott eredményesen a védők között, középre adott, Tóth Gergely remek helyzetből lőhetett, a dorogiak a gólvonalról mentettek.

Szervezetten, magabiztosan futballozott az Ajka (Fotó: Veszprémi Napló/Penovác Károly)
Szervezetten, magabiztosan futballozott az Ajka (Fotó: Veszprémi Napló/Penovác Károly)

 

60. perc: Hármas csere a vendégeknél: Rácz Ferenc, Girsik Áron és Nagyházi Dávid be, Oldal, Szabó L. és Lőrincz le.

55. perc: Hajdú is "besárgult", Tajthy ellen szabálytalankodott.

53. perc: Tajthy kapott sárga lapos figyelmeztetést.

46. PERC: FOLYTATJUK!

45. PERC: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ.

43. perc: Szabó Lukas szépített majdnem, jól érkezett középen egy beadásra és alig tévesztett célt.

32. perc: GÓÓL! Már hárommal vezet az Ajka. A bal oldalon futott támadás, Szarka passzolt Gaálhoz, aki sarokkal továbbította a labdát, Lehoczky Roland szépen lőtte ki a hosszú alsót, 3–0.

30. perc: Dlusztus sárga lapot kapott a kezezésért

30. perc: Büntető az Ajkának! A játékvezető kezezésért - Dlusztus volt a vétkes - mutatott a 11-es pontra. Gaál Bálint a kapu közepébe lőtt, 2–0.

Szarka Ákossal nehezen bírtak a dorogi védők (Fotó: Veszprémi Napló/Penovác Károly)
Szarka Ákossal nehezen bírtak a dorogi védők (Fotó: Veszprémi Napló/Penovác Károly)

27. perc: GÓÓL! Vezet az Ajka! Percekig kapuja elé szorította a vendégeket a házigazda, amely több szögletet is elvégzett. Rendre felszabadított a Dorog, de aztán a kipattanót Szűcs tűzte kapura, Szarka Ákos beletette a lábát a labdába, amely hat méterről a hálóba vágódott, 1–0.

24. perc: Megint Tulipánnak volt dolga, Szűcs adott be jobbról, a vendégek kapusa kivetődve piszkálta el a labdát. A szöglet után ismét védenie kellett a hálóőrnek.

23. perc: Lőrincz kapott sárga lapos figyelmeztetést Csizmadia megrúgásáért.

21. perc: Remek hazai támadás végén Tóth Gergely lőtt 10 méterről, a bal oldalról, Tulipán vetődve védett.

13. perc: A kiugró Csizmadia elöl mentett Papp az utolsó pillanatban, Tulipánnak így is védenie kellett, a védő szerelése után hárított vetődve.

7. perc: Tóth G. fejelt kapu fölé Gaál szöglete után.

5. perc: Rövid időn belül Tulipánnak és Horváthnak is be kellett mutatnia egy-egy védést.

1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Az ajkaiak nagyon fogadkoztak a mérkőzés előtt, a fordulót a 15. helyről kezdő csapat mindenképpen javítani szeretett volna (Fotó: Veszprémi Napló/Penovác Károly)
Az ajkaiak nagyon fogadkoztak a mérkőzés előtt, a fordulót a 15. helyről kezdő csapat mindenképpen javítani szeretett volna (Fotó: Veszprémi Napló/Penovác Károly)


Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy egymással a négy forduló óta nyeretlen Ajka és a tavasszal csupán egy győzelmet arató Dorog.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik