NB II: az MLSZ indokolt - ezért lesz zárt kapus a Vasas meccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.23. 20:29
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség döntésének értelmében zárt kapuk mögött játsszák le az NB II 25. fordulójában rendezendő Soroksár–Vasas mérkőzést. Az MLSZ a hivatalos honlapján közzétette indoklását, melyet tartalmi változtatás nélkül közlünk.

„A döntés előzményei közé tartozik, hogy a rendőrség a Vasas-szurkolók egy csoportjának, a 2014. november 22-i Mezőkövesd-Zsóry ellen lejátszott mérkőzésen elkövetett cselekményei miatt – szigorúbb feltételeket meghatározó – normál biztonsági kockázatúnak ítélte meg a mérkőzést.

A rendőrség hivatalosan már korábban, a szezon kezdetét megelőzően, majd a február 12-én megtartott biztonsági bejárás során is jelezte a soroksári klubnak, hogy nem engedi a minősítést igénylő, a kormányrendelet hatálya alá eső – így a ZTE és a Vasas elleni – mérkőzések nézők részvételével történő megrendezését. A rendőrség határozatában rögzítette, hogy a pálya több helyen sem felel meg a biztonsági szempontból a minősített mérkőzések szervezésére vonatkozó jogszabályban előírt feltételeknek. A normál biztonsági kockázatú mérkőzés elsősorban a vendégszektor és környezetének leromlott állapota és a málladozó betonkerítés miatt nem alkalmas nagyobb létszámú vendégszurkolók elhelyezésére, mert a kialakult állapotok veszélyeztethetik a nézők testi épségét és vagyonbiztonságát. Erről a 2015. március 12-én kelt határozatában ismételten értesítette a soroksári klub vezetőségét.

Az MLSZ kezdeményezésére létrejött, 2015. április 17-én megtartott ismételt, rendkívüli biztonsági bejárást követően a rendőrség – látva, hogy érdemi változás nem történt – hatályban hagyta a korábbi határozatát, melyben megtiltotta, hogy a mérkőzést szurkolók jelenlétében játsszák le a csapatok.

A Magyar Labdarúgó-szövetség szomorúan vette tudomásul a történteket, de a jövőben is elsődleges szempontjának tekinti, hogy a kilátogató nézők teljes biztonságban látogathassák a mérkőzéseket, és ezért elvárja a szervező kluboktól, hogy tegyenek meg minden a sportrendezvények biztonságáért és mindenben feleljenek meg a hatályos jogszabályoknak” – szól az MLSZ indoklása.

Legfrissebb hírek

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:00

Pontot rabolt a Soroksár Fehérvárról

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:52

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
Tegnap, 14:23

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
Tegnap, 10:52

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:12

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

A Soroksár nyerte a pesti rangadót, és elmozdult a kiesőzónából

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50

Révész Attila két NB I-es ukrán játékos miatt szólt be az MLSZ-nek, a szövetség közleményben reagált

Magyar válogatott
2026.04.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik