Hátsó füves futballmentő túra: három kapitány egy városban

Vágólapra másolva!
2022.07.26. 15:16
null
Pisont István
Filmvetítéssel, pódiumbeszélgetéssel és ünnepi futballtornával zárul szombaton a megszűnt falusi csapatokat felélesztő Hátsó füves futballmentő túra. A Zemplén fővárosában, Sátoraljaújhelyen stoplist húz mások mellett Petry Zsolt, Csábi József, Mracskó Mihály és Wukovics László is.

Három korábbi szövetségi kapitánnyal és több neves válogatott játékossal is lehet találkozni szombaton Sátoraljaújhelyen, a Hátsó füves futballmentő túra ünnepi záróeseményén. A zempléni vidék megszűnt falusi csapatait egy-egy mérkőzésre felélesztő kezdeményezés fővédnökeként részt vesz Egervári Sándor háromszoros bajnok mesteredző, a válogatott korábbi vezetői közül rajta kívül Csank János és Gellei Imre, valamint Temesvári Miklós mesteredző emeli az esemény fényét. A délutáni futballtornán az 1990-es, 2000-es évek válogatott csillagai közül pályára lép mások mellett Petry Zsolt, Csábi József, Farkas Simon, Mracskó Mihály és Wukovics László.

Az ingyenesen látogatható esemény 12.00-kor kezdődik a Latabár Árpád Színházban (Sátoraljaújhely, Táncsics tér 3.), a túra nyolc állomását felelevenítő filmvetítést nyilvános beszélgetés követi. A tapasztalatokat az érintett települések polgármesterei mellett az említett szakemberek, Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője és Ringer István társszervező, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója értékeli. A Hátsó füves-kiállításnak otthont adó sátoraljaújhelyi múzeum az elhagyott falusi pályákra életet vivő Zempléni Főnix utazó projektcsapat „fészke”, és a hétvégén természetesen lehetőség nyílik a falusi futballvilágot bemutató tematikus tárlat megtekintésére is.

Szombaton 14.30 órától zajlik az ünnepi nagypályás zárótorna a Pázsit utcai Sátoraljaújhelyi Sporttelepen, a neves labdarúgókkal megerősített négy résztvevő együttes a Zempléni Főnix, a nyolc falu megszűnt csapatainak válogatottja, a sátoraljaújhelyi börtönőrök csapata és a Szatmár-vidéki cigányválogatott lesz. A pályánál gyermekprogramokkal, büfével, tombolával, lufival várják a családokat a szervezők.

„Ha a vidéki futball fejlődik, joggal várhatjuk el, hogy a tehetségek aztán megjelenjenek az NB I-es csapatokban is
– hangsúlyozta a szombati sátoraljaújhelyi utazásra készülve Egervári Sándor, a Hátsó füves futballmentő túra védnöke. – Ne felejtsük, hogy a magyar futball olyan kiváló játékosokat köszönhet a falusi közegnek, mint Albert Flórián, Dunai Antal vagy Páncsics Miklós. Magam is ismerem ennek a világnak az értékeit, hiszen annak idején megyei szintű csapatból kerültem az élvonalba. Pomázon születtem, a településen Halmai Gáborral és Juhár Tamással működtetett focisulink révén több tehetséges fiatalnak segítettünk a kibontakozásban. A vidéki futball jelentőségét nem szabad alábecsülni.”


Egervári Sándor mellett kezdettől fogva a Hátsó füves futballmentő túra elkötelezett támogatója volt Pisont István, a 31-szeres válogatott játékos, Magyar Kupa-győztes edző, a Bp. Honvéd tehetségkutatója és a Gloriett SE szakmai vezetője. A programsorozat nagyköveteként, nem mellesleg a Zempléni Főnix projektcsapat meghatározó tagjaként a nyolc falusi állomás – Hercegkút, Bodrogolaszi, Tolcsva, Makkoshotyka, Hollóháza, Füzér, Mikóháza, Olaszliszka – közül négy helyszínen is pályára lépett. A falusi futballélet újjászületését, a régi közösségi élmény megidézését célzó mérkőzéssorozathoz olyan játékosok, edzők csatlakoztak, mint Mracskó Mihály, Csábi József, Mészöly Géza, Veréb György, Salamon József, Vitelki Zoltán, Kondás Elemér, Erős Károly, Nagy Gábor, Plotár Gyula, Farkas Simon, Osváth László vagy Sisa Tibor.

A magyar labdarúgás kilencven százalékát az amatőr futball jelenti, ezért is éreztem fontosnak, hogy erősítsem az üzenetet, szolgáljam a jó ügyet olyan falvakban, ahol már nem működik felnőtt csapat – emelte ki Pisont István, a magyar öregfiúk-válogatott tagja, aki szombaton családi elfoglaltság miatt videoüzenetben köszönti a jelenlévőket – Különösen nagy örömmel mentem a jelentős roma lakosságot számláló településekre, Makkoshotyára és Olaszliszkára. Életben kell tartani a futballt, mert nem tudhatjuk, honnan kerülnek ki a jövő tehetségei. Ki gondolta volna annak idején az én falumban, Gádoroson, hogy egy helybeli kölyök valamikor majd a válogatottban játszhat?”

A Hátsó füves futballmentő túra ünnepi záróeseményeinek részleteiről a Zempléni Főnix Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Az esemény Facebook-oldala IDE KATTINTVA érhető el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik