nemzetisport.hu 2020.06.27 19:01 Frissítve: 2020.06.29 17:04

ZTE: a volt újpesti középpályás az első szerzemény – hivatalos

A ZTE labdarúgócsapata a Mol Fehérvár elleni bajnoki mérkőzés közben jelentette be, hogy szerződtette a korábban Újpesten futballozó montenegrói középpályást, Bojan Szankovicsot.

 

Szép kis csapatot lehetett volna összeállítani a ZTE Arénában megjelenő menedzserekből a Fehérvár elleni bajnokin. Érthető volt a jelenlétük, tucatnyi zalai labdarúgónak jár le ugyanis a szerződése, és képviselőik minden alkalmat megragadnak a tárgyalásra. A Bobál Dávidot képviselő menedzser elégedett lehet, a hátvéd hosszabbított a ZTE FC-vel.

Megállapodott továbbá a klub a Lipóton futballozó 22 éves Zimonyi Dáviddal (akinek lehetséges érkezését már jeleztük), valamint a korábban Újpesten légióskodó montenegrói Bojan Szankoviccsal is. A góllövőlistát vezető Radó András sorsa azonban egyelőre bizonytalan.

Szankovics szerződtetését a Fehérvár elleni bajnoki mérkőzés közben jelentették be a zalaiak. A 26 éves montenegrói védekező középpályás 2013-ban érkezett Újpestre, ahonnét idén januárban a kazah Irtis Pavlodarhoz igazolt. Fél év után visszatér az NB I-be, de nem Újpestre, hanem Zalaegerszegre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Bojan Szankovics (montenegrói, Istris Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolható), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Ubochioma Meshack  (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Sebestyén Lóránt (Hévíz, ?), Szökrönyös Dániel (Hévíz, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Novothny Soma
(Újpest), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár),
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Kovács Zoltán (Budafok – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros, ?), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd, ?), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus, ?), Stjepan Ostrek (horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia, ?), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, ?)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Radó András (szabadon igazolható)

2022.01.17 21:22:16

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nálam ilyen Aschner Lipót. Jövő héten lesz 150 éve, hogy megszületett, ma hetven esztendeje hunyt el, ám mint a kiemelkedő személyiségek általában, nem csupán a kerek évfordulókon érdemeln(én)ek említést. A minőségre esküdött, ám a földön járt. »Amíg én állok az Újpest élén, addig sportbeli elhatározásokat sohasem fog nálunk anyagi szempont irányítani.«

2022.01.16 22:00:48

Labdarúgó NB I N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Lehet, míg az Aranycsapat a modern futball origója, addig Deák Bamba a hőskor ideájának utolsó világszínvonalú példázója? Aki a diadal reményének eleven modellje volt Szentlőrincen és az Üllői úton, a közösség daliájaként, s a játék leginkább mámorító pillanatával, a góllal oly sokszor adott örömet, mint rajta kívül senki a világon ily rövid idő alatt.

2022.01.15 23:29:34

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Egy-két forduló – nomen est omen – valóban fordulattal szolgálhat.