Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.07.31. 10:30
null
Baráth Péter 2030-ig írt alá a lengyel klubhoz (Fotó: rakow.com)
A korábbi híreknek megfelelően a Ferencváros és a Raków Czestochowa bejelentette, hogy Baráth Pétert kivásárolta szerződéséből a lengyel klub.

A nyári felkészülést ugyan még a Ferencvárosnál kezdte el, de lengyel források már beszámoltak róla, hogy Baráth Péter kedden orvosi vizsgálaton vett részt a legutóbbi idényben ezüstérmes lengyel Raków Czestochowánál, amely végleg szerződteti az FTC-től a 23 éves, kétszeres válogatott középpályást. Az átigazolást csütörtökön a klubok is megerősítették.

A Raków a honlapján közölte, hogy Baráthot végleg szerződtetik a Ferencvárostól és 2030 júniusáig írt alá a lengyel klubnál.

Mint ismert, a védőként is bevethető Baráth Péter 2024 januárja óta kölcsönben szerepelt a lengyel klubnál, amely most ki is vásárolta a 2027-ig szóló ferencvárosi szerződéséből a magyar játékost, aki eddig 37 tétmeccsen lépett pályára a Rakówban, két gólt szerzett és két gólpasszt adott.      

Baráth 2023-ban igazolt a DVSC-től a Ferencvárosba, az FTC első csapatában 17 tétmeccsen szerepelt, mielőtt Lengyelországba került. A magyar válogatottban 2022 novemberében, Luxemburg ellen mutatkozott be, és 2023 júniusában a litvánok elleni hazai Eb-selejtezőn szerepelt még a nemzeti csapatban. 

„Baráth Péternek minden esélye megvan arra, hogy stabil helye legyen a Raków kezdőcsapatában – nyilatkozta a bejelentés kapcsán a Nemzeti Sportnak a játékos menedzsere, Papp Gábor.Ezért nagyon örülök, hogy létrejött ez az átigazolás. Azt gondolom, a transzferdíj tükrözi a játékos értékét, illetve a benne rejlő lehetőséget. Ezzel együtt köszönet jár a Ferencvárosnak, amiért korrekt módon állt az átigazoláshoz és szem előtt tartotta a játékos karrierjét a döntésnél. Egy nagy iramú, párharcokban gazdag bajnokságban fejlődhet tovább, olyan klubnál, amelynek minden évben a bajnoki cím a célja. Miután szinte valamennyi fontosabb statisztikai mutatóban jelentős előrelépést mutatott az előző idény második felében, optimistán várjuk a folytatást. Bízom benne, hogy hamar meghatározó tagja lesz régi-új csapatának.”

 A Raków vezetőedzője, Marek Papszun azért is támogatta Baráth szerződtetését, mert a nyáron távozott a középpályáról a svéd Gustav Berggren, akit a New York Red Bulls vásárolt ki a szerződéséből, míg az ukrán válogatott Vladiszlav Kocserhin hosszabb ideig nem lesz bevethető sérülés miatt. Papp Gábor szerint a szakvezetőnek hosszú távú tervei vannak Baráthtal, ezért is kötöttek 2030-ig szóló szerződést.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne Victory – Ausztrália), Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Gavriel Kanikovszki (izraeli-angol, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Callum O’Dowda (ír, Cardiff City – Wales/angol Championship), Ötvös Bence (Paksi FC), Toon Raemaekers (belga, KV Mechelen – Belgium) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Komáromi Bálint, Daniel Kuznyecov (ukrán-magyar), Ledniczky Zalán, Skotner Zoltán, Tóth Máté 
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna), Issouf Sissokho (mali, Maccabi Tel-Aviv  – Izrael)
Távozók: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország, kölcsön után végleg), Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Halmai Ádám (soroksári kölcsön után Szeged-Csanád GA), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Owusu Kwabena (ghánai, legutóbb kölcsönben MKE Ankaragücü – Törökország), Cristian Ramírez (ecuadori, szabadon igazolható),  Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Al-Vaszl – Egyesült Arab Emírségek)
Kölcsönbe távozók: Bolgár Botond (FTC II – Kecskeméti TE), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Varga Ádám (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael, CSZKA Moszkva – Oroszország), Ismaël Aaneba (francia), Fortune Bassey (nigériai), Katona Bálint (Nyíregyháza Spartacus), Tosin Kehinde (angol-nigériai), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, New York City FC – Egyesült Államok), Adama Traoré (mali, Sanghaj Senhua – Kína)

 

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
7 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Csongvaiék kiütéssel, Keresztesék újra egyet lőve jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
9 órája

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
16 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
17 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
21 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56
Ezek is érdekelhetik