Videoton: az Anderlecht állja Juhász fizetését a nyárig

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 16:47
A Nemzeti Sport Online Belgiumból származó információi szerint a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anderlecht továbbra is állja Juhász Roland fizetését, annak ellenére, hogy a magyar válogatott védő a Videotonnál folytatja.

Mint ismert, a belga klub hivatalos közleményben jelezte, hogy megegyezett a Videotonnal a futballista átigazolásáról, akit a nyárig engedett el a fehérvári csapathoz.Mint ismert, a belga klub hivatalos közleményben jelezte, hogy megegyezett a Videotonnal a futballista átigazolásáról, akit a nyárig engedett el a fehérvári csapathoz.

A játékost, illetve menedzserét, Filipovics Vladant próbáltuk elérni, de egyelőre sikertelenül.

A Videoton még nem kommentálta az Anderlecht bejelentését, a klub hivatalos honlapján egyelőre nincs ezzel kapcsolatos információ.

A fehérvári klub sajtósa, Szabó Gergő a Nemzeti Sport Online érdeklődésére úgy felelt, hogy „ha a Videotonnak lesz bejelenteni valója, megteszi”.

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40
Ezek is érdekelhetik