Újpest: Suljic adminisztrációs hiba miatt nem játszott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.01. 10:43
Mint azt korábbi cikkünkben Nebojsa Vignjevics vezetőedző elmondta, Asmir Suljic – bár a kezdőbe jelölték – nem játszott az Újpestben a PMFC elleni bajnokin, mert nem volt rendben a játékengedélye. A Nemzeti Sport Online Kovács Zoltán sportigazgatónál érdeklődött, hogy mi történt pontosan.

„A meccs előtti ellenőrzésnél derült ki, hogy Suljic játékengedélye lejárt. Az egyik munkatársunk hibázott. Sajnos előfordul ilyen, a hiba lehetősége benne van a munkában, főleg egy ilyen feszítettebb időszakban, mint a mostani. Ez volt az első ilyen eset, és a kollégáimat ismerve biztos vagyok benne, hogy többet nem fordul elő" – nyilatkozta az NSO megkeresésére Kovács Zoltán sportigazgató.

„Ugyanakkor azért fölösleges erről mélyebben beszélni, mert nem emiatt játszottunk rosszul és kaptunk ki. Ez nem lehet senki számára mentség" – hangsúlyozta a sportvezető.

Mint ismeretes, az Újpest sima, 2–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a bennmaradásért küzdő Pécstől.

LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Február 27., péntek
19.00 MTK Budapest–Paksi FC 3–1 Andó-Szabó Sándor
Február 28., szombat
14.00 Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK 1–1 Szabó Zsolt
16.00 Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport 1) Pintér Csaba
16.00 Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd Bognár Tamás
16.00 Kecskeméti TE–Lombard Pápa Erdős József
18.30 Újpest FC–Pécsi MFC (Tv: Sport 1) Fábián Mihály
Március 1., vasárnap
16.30 Győri ETO FC–Videoton (Tv: Duna TV) Farkas Ádám
18.30 Dunaújváros PASE–Ferencváros (Tv: Sport 2) Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik