Újpest: „Nagyon is fontos a szurkolók véleménye” – Zsótér magyarázkodik

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 15:20
„Hidegen hagy, hogy mit skandálnak a szurkolók. Nem tudom, mire föl volt ez a »k...a gyengézés«. Nekik ez a véleményük, ettől mi nem leszünk kevesebbek” – nyilatkozta Zsótér Donát, az Újpest FC középpályása a szegedma.hu-nak a labdarúgó NB I első fordulójában a Puskás Akadémiától elszenvedett 3–1-es vereség után. A 23 éves futballista a lila-fehérek Facebook-oldalán magyarázkodott nyers nyilatkozata miatt.

„Először is szeretném az elején leszögezni, hogy természetesen nagyon is fontos a szurkolók véleménye, akkor is, ha pozitív, és akkor is, ha negatív. Az ország legjobb tábora a mienk, akik akkor is ott voltak mellettünk, kísértek el minket, amikor senki más, ezért csak hálásak lehetünk nekik” – kezdte Zsótér.

„A nyilatkozatommal arra akartam rávilágítani, az a legfontosabb, hogy nekünk a pályán kell mindent megtenni azért, hogy a végén győztesen hagyhassuk el azt. Sajnos ez most nem sikerült, de ez még csak az első bajnoki volt, még keményebben kell mennünk előre, és hétvégén fel kell szántsuk a pályát a győzelemért Diósgyőrben” – tette hozzá az újpesti játékos, akinek nem először kellett mentegetőznie nyilatkozata miatt.

Az Újpest az NB I 2. fordulójában a DVTK vendégeként javíthat.

Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
2 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
4 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Colley duplázott, a Puskás Akadémia legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 21:50
Ezek is érdekelhetik