Újpest: Lacina Traoré román csapattal tárgyal – sajtóhír

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 19:32
null
Lacina Traoré korábbi klubjához igazolhat az Újpesttől (Fotó: Török Attila)
Román sajtóinformáció szerint Lacina Traoré, az Újpest FC elefántcsontparti labdarúgója a kolozsvári CFR-hez igazolhat.

 

A Fanatik portál információja szerint a játékos már Kolozsváron tartózkodik. A kazah Asztana kiejtésével a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe jutó erdélyi csapat azért keres csatárt, mert az előző két Liga 1-es idény gólkirálya, George Tucudean szívbetegsége miatt idén alig játszott meccset, a nyáron a medgyesi Gaz Metantól igazolt venezuelai Mário Rondón pedig egyelőre adós a gólokkal.

Traoré 2008 és 2011 között éppen a kolozsvári csapatnál kezdte meg európai karrierjét (63 mérkőzésen 19 gólt szerzett), majd a Kubany Krasznodar vásárolta meg hatmillió euróért, amelynél éppen a CFR jelenlegi szakvezetője, Dan Petrescu volt az edzője. Játszott még az Anzsi Mahacskala, a Monaco, az Everton, a CSZKA Moszkva, a Sporting Gijón és az Amiens színeiben, mielőtt a télen az Újpesthez szerződött. Arról egyik forrás sem ír, hogy a CFR fizetne-e az Újpestnek a nyári felkészülést bojkottáló támadóért, ám a kolozsvári klub az elmúlt két évben elsősorban ingyen megszerezhető játékosokat igazolt.

Mint ismert, a lila-fehérek színeiben kilenc NB I-es meccsen összesen három gólt szerző csatár nem jelent meg az Újpest nyári felkészülésén. A budapesti klub felszólító levelet küldött az afrikai játékosnak, majd a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez fordult jogi orvoslatért.

Legfrissebb hírek

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
1 perce

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
48 perce

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
16 órája

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
17 órája

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
23 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Haraszti Zsolt: Nem lepett meg minket a CFR

Európa-liga
2025.07.10. 21:43

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
2025.07.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik