Újpest: Diagne Kabát „csúcsát” üldözi, aki bocsánatkérést vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.25. 15:16
null
A lila-fehérek csatára, Mbaye Diagne két gólt szerzett a Vasas ellen, de teljesítményével nem aratott osztatlan sikert, még házon belül sem (Fotó: Földi Imre)
Bár az Újpest 2–0-ra nyert a Vasas ellen a labdarúgó NB I 13. fordulójában, nincs nyugalom a fővárosi lilák háza táján. A csapat játéka továbbra sem meggyőző, viszont akad olyan tényező, amely bizakodással töltheti el a szimpatizánsokat: Mbaye Diagne nyolc mérkőzésen már az ötödik gólját szerezte, azaz úgy tűnik, a befejező csatár posztjára sikerült megoldást találniuk a vezetőknek – még ha a Vasas ellen elég érdekes gólokat is lőtt…

 

„Újpest–Vasas 2–0. Nagyon várt, nagyon szükséges győzelem. Sajnos semmi több. Nagyon nagy bajok vannak, koncepciótlan játék, rengeteg egyéni hiba, és ami a legrosszabb, szemmel látható vibráló feszültség és széthúzás a csapaton belül. Lépni kellene, mert rossz vége lesz” – írta Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere a hivatalos Facebook-oldalán.

Az Újpest játéka a Vasas elleni győzelem ellenére tehát nem meggyőző, ám bizakodásra adhat okot Mbaye Diagne teljesítménye, aki két gól is szerzett, ezzel nyolc bajnokin már öt találatnál jár a nyáron a Juventustól kölcsönbe érkező, legutóbb a belga Westerlóban szereplő szenegáli csatár. Más kérdés, hogy milyen gólokat szerzett a Vasas ellen… Az első találat előtt Kabát Péter harcolt ki büntetőt, amit a közönség kívánsága ellenére nem a hosszú sérülését követően az első góljára pályázó magyar csatár és nem is a meccs előtt kijelölt Balogh Balázs végzett el, hanem az önjelölt szenegáli (erről a meccs után Nebojsa Vignjevics is nyilatkozott). A második gólnál pedig Debreceni András lábáról pattant a labda a kapuba.

Ettől még tény, Diagne öt gólnál tart. A Nemzeti Sport Online megvizsgálta, mikor jutott el legutóbb öt találatig csatár az Újpestben, amelynek a középcsatár posztjára az utóbbi időben nem volt igazán megoldása.

A 2014–2015-ös szezonban Kim Ojo lett volna a gólfelelős, ám a nigériai csatár teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. Négy gólt jegyzett a bajnokságban, ami nem nevezhető kiemelkedő teljesítménynek. Ezen a poszton szerepelt Mihailo Perovics is, ám ő is csak három találatig jutott, igaz, kevesebb mérkőzésen szerezte ezeket.

Legutóbb a 2013–2014-es szezonban – sérülései előtt – Kabát Péter volt ötnél többször eredményes ezen a poszton. A 38 éves csatár abban az évadban hatszor talált be az ellenfelek kapujába, igaz, 24 bajnoki kellett neki ehhez.

Diagne egyébként szeret a középpontba lenni, és nem ijed meg egy kis különcködéstől. Volt amikor szelfit készített gólörömében (rögtön az első meccsén, a Fradi ellen), de akadt, hogy Mario Balotellit idézte pólójával. A Vasas elleni meccsen sem maradt el a sajátos húzás az említett tizenegyessel.

Más kérdés, hogy Kabát, aki az NB I-ben legutóbb 2014. április 19-én, a Videoton ellen szerzett legutóbb gólt, nem vette jó néven, hogy Diagne nem engedte meg neki, hogy ő végezze el a büntetőt.

„Ha a pályán vagyok, akkor én szoktam rúgni a tizenegyest. Azért volt Bubu (Balogh Balázs – a szerk.) kijelölve, mert nem voltam kezdő. Amikor a játékvezető befújta a tizenegyest, akkor mondták a többiek, hogy rúgjam én. Szerintem ez tiszteletlenség volt velem szemben, mert majdnem nyolc éve itt futballozom, Újpesten én vagyok itthon. Hosszú évekig játszottam külföldön, és olyan nem fordulhat elő, hogy egy idegenlégiós elveszi a labdát a hazai játékos elől. Ha odajön hozzám és elnézést kér, akkor nem fogok foglalkozni az esettel, de ha nem, akkor én nem fogok vele beszélni.” – nyilatkozta az eset kapcsán Kabát az nb1.hu-nak.

 

13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető Nézőszám
Október 24., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVSC 11
Andó-Szabó Sándor 1513
17.30 Békéscsaba–Paks 23
Berke Balázs
1246
17.30 Haladás–Videoton 10
Kassai Viktor
4200
17.30 MTK–Honvéd 21
Vad II István
1174
17.30 Újpest–Vasas 20
Erdős József
1834
17.30 DVTK–Ferencváros 02 Szabó Zsolt
8165

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 13 12 1 27–5 +22 37
2. Paksi FC 13 6 4 3 17–10 +7 22
3. MTK Budapest 13 6 4 3 19–13 +6 22
4. Szombathelyi Haladás 13 5 6 2 11–10 +1 21
5. DVSC-Teva 13 5 5 3 21–14 +7 20
6. Budapest Honvéd 13 4 4 5 16–18 –2 16
7. Videoton FC 13 5 8 14–16 –2 15
8. Diósgyőri VTK 13 4 3 6 14–23 –9 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 15–15 0 15
10. Puskás Akadémia FC 13 2 6 5 14–17 –3 12
11. Vasas FC 13 3 1 9 9–17 –8 10
12. Békéscsaba Előre 13 2 2 9 11–30 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik