T. Sz. G. 2011.07.12 15:15 Frissítve: 2015.03.27 01:21

Szarvas, Böőr, Kabát vs. Répás, Retek, Mogyorós - NB I-es névshow

Pénteken a Debreceni VSC–Vasas-Híd mérkőzéssel rajtol a labdarúgó NB I 2011–2012-es szezonja. A Nemzeti Sport Online az új idény előtt – beharangozó gyanánt – részletesen foglalkozik az élvonalbeli csapatok nyári felkészülésével, a keretekben történt változásokkal, összegzi az edzőmérkőzéseken tapasztaltakat. Sportleg-sorozatunk ezen epizódja is a magyar futballal foglalkozik, de nem szakmai szemszögből közelít hozzá. Játékra hív, egykori és mai élvonalbeli labdarúgók vezetéknevét veszi górcső alá – sajátos szemszögből.

Böőr Zoltán (balra) és Kabát Péter (Fotó: Németh Ferenc, Korponai Tamás, NS-montázs)

 

Ne játssz a nevekkel! A gólkülönbség és a gólarány közötti különbség, „a kiállított játékos nem szerepelhet a jók között" és „bekapott gól nincs, csak kapott gól, bekapni mást szoktak…" bölcseletek mellett a Nemzeti Sportba bekerülve elsők között tanították meg a kezdő tollforgatónak, hogy nem illik játszadozni, viccelődni a nevekkel. 

 

Legalábbis a magyar személynevekkel nem, hiszen a külföldiekkel azért – az ízlésesség határán belül – lehetett poénkodni. Persze, a „Van Basten, van gól" szellemesség esetén nem kellett attól tartani, hogy a hollandok klasszisa betelefonál a szerkesztőségünkbe, hogy ne viccelődjünk a nevével. A Bolton angliai szimpatizánsai sem reklamáltak, ha „a Bolton sokat veszített a bolton" szójátékot sütöttük el egy-egy címben, s még a magyar nyelvet beszélő eszékiek sem jelentkeztek, amikor a városukban lejátszott, 4–1-es hazai győzelemmel végződő Horvátország–Magyarország válogatott találkozó (1996. április 10.) után a következő címlappal jelentünk meg: „Eszék, nem Eszék, nem kaptunk mást…"

 

A példákat még sorolhatnánk hosszasan (hozzászólóink bizonyára meg is teszik…), cikkünk szempontjából inkább azt érdemes leszögezni, hogy a külföldi személynevekkel, tulajdonnevekkel szabadabban lehetett játszadozni az NS hasábjain, a magyar nevekkel viszont ez nem igazán volt megengedve (bár természetesen akadtak kivételek). 

 

A kilencvenes évek második felében például a Nyíregyháza egyik másodosztályú meccsének tudósításában az ellenfél edzője – a szabolcsiakat irányító Őze Tiborra utalva – azt nyilatkozta: „Sikerült leterítenünk az Alföld nagyvadját, Őzét". Nos, ezzel a mondattal nyomtatásban már nem találkozhattak olvasóink, merthogy ez az újságba nem kerülhetett bele – így a lapot böngészőknek meg kellett elégedniük valamilyen sablonos nyilatkozattal („Megérdemelten győztük le a Nyíregyházát").

 

Ne játssz a nevekkel – ez volt tehát az egyik jelszó lapunknál, és most, az NB I 2011–2012-es szezonjának rajtja előtt ezt a szabályt szegjük meg alábbi, rendhagyó Sportleg-cikkünkben, amelyben – bizonyos szempontból – a legkülönlegesebb vezetéknevű magyar labdarúgókat gyűjtöttük össze. Reményeink szerint olvasóink tetszését elnyeri az összeállítás, és senki számára sem lesz bántó vagy sértő.

 

ÁLLATI JÓ EZ A CSAPAT

 

A nyolcvanas évek közepén a Petőfi Rádió „Körkapcsolás" című közkedvelt műsorában klasszikussá vált Vass István Zoltánnak az a közvetítése, amelyben a népszerű kommentátor a Vasas egyik meccsén valami ilyesmit mondott: „Kakas teszi ki a labdát Farkasnak, aki a megiramodó Nyúlhoz játszik, Maczkó játékvezető azonban a sípjába fúj – atyavilág, mennyi állat van ezen a pályán?"

 

Bizony, sok olyan labdarúgó megfordult már a magyar élvonalban, akinek a vezetékneve valamilyen állatot jelent. Nézzük őket, némi csoportosítással. Kezdjük a madarakkal, már csak azért is, mert a hetvenes években a kapusok között akadtak ilyen nevűek – nem csoda, hogy velük kapcsolatban gyakrabban emlegették azt a közhelyet, hogy „repkedtek a kapuban".

Veréb György (Fotó: NS-archív)

 

A diósgyőriek legendája Veréb György, aki ifiválogatottként a Miskolci VSC NB I B-s csapatának kapuját védte, 1968-ban igazolt át a DVTK-hoz, és mutatkozott be az NB I-ben (különös egybeesés, hogy ebben az évben került a mozikba a nagy sikerű magyar vígjáték, „A veréb is madár"!), majd játékosként két évtizeden át szolgálta a piros-fehéreket. Tagja volt a Diósgyőr „aranycsapatának", védte az olimpiai válogatott kapuját is. Később – sőt még ma is – kapusedzőként dolgozott a klubnál, ám 1996 őszén az NB II-ben védett is néhány percet, 1998. június 6-án (48 és fél évesen!) pedig kezdő volt a Diósgyőr–Videoton mérkőzésen, amelyet 4–1-re megnyert a csapata. Mesébe illő a történet: Veréb jól védett, igaz, egy gólt kapott, majd 68 perc játék után nagy ünneplés közepette lecserélték. A helyére beálló újonc Dávid Gábort negyedóra múlva kiállították, a Vidi pedig az esetnél tizenegyeshez jutott, ám a kapuba beálló középpályás, Kiser László hárította Róth Ferenc lövését…

 

DIÓSGYŐRI FC–VIDEOTON FC, NB I – 1998 tavasza, 34. forduló
 

 

 

Verébnél hét évvel idősebb Szarka Zoltán, aki 1968-ban tagja volt a Mexikóvárosban olimpiai bajnok magyar labdarúgó-válogatottnak. Az A-válogatottban nem kapott szerepet, klubjában, a Szombathelyi Haladásban viszont több mint másfél évtizedig védett. 1968 novemberében, a Haladás–Diósgyőr mérkőzésen a hazaiak kapujában ő, a vendégeknél Veréb „repkedett", s mivel a Hali futballistái „szárnyaltak" jobban, Szarka és Veréb első találkozásakor a Szombathely győzött 2–1-re. A negyedik ikszen túl még a Sabariában védő kapus fia, ifj. Szarka Zoltán is játszott a nyolcvanas években az élvonalban, majd játékvezető lett, és több mint száz élvonalbeli bajnokin bíráskodott.

 

1978 tavaszán mutatkozott be az NB I-ben Holló István, a Dunaújvárosi Kohász kapusa, aki évekig meghatározó játékosa volt az élvonalból többször kieső, de oda vissza is jutó újvárosiaknak. 1978. április 1-jén összejött a nagy találkozás, a Dunaújváros–Diósgyőr mérkőzésen a hazaiaknál Holló, a vendégeknél Veréb őrizte a kaput. Előbbi jobb hatásfokkal, merthogy 2–0-ra a Kohász győzött. Holló nevű labdarúgóval a későbbiekben is találkozhattunk, igaz, nem a kapuban: Holló Richárd a kilencvenes években futballozott az élvonalban, a Ferencváros, a Stadler FC, a Tiszakécske, majd a Kispest támadója volt. 

 

1979 őszén csatlakozott a „szárnyas labdavadászokhoz" a Vass István Zoltán közvetítése kapcsán fentebb már említett Kakas László, aki Egerből került a Ferencvároshoz, és az 1980–1981-es szezonban ő ügyködött a bajnok FTC kapujában. Később a Vasas, az Újpest, a Veszprém és a Vác csapatában is megfordult, sőt 1982-ben két barátságos mérkőzésen (mindkétszer Új-Zéland ellen) a válogatott kapuját is védte. Játékos-pályafutásának befejezése után az egyik legjobb kapusedző lett, volt a válogatottnál, a BVSC-nél, Újpesten, Csepelen, évekig az MTK-nál dolgozott, jelenleg pedig a Fradinál áll alkalmazásban.

 

KUTYA, MACSKA, MALAC – BECENEVEK TÁRHÁZA
 A futball világában se szeri, se száma a különféle beceneveknek, amelyek között jó néhány „állatosat" is találunk. A fiatalabb korosztály által is jól ismert, 560 élvonalbeli bajnoki meccsel az NB I-es örökranglistán második Kuttor Attilát a társak Kutyának szólították, Nagy II Jánost, a  hetvenes évek Videotonjának válogatott támadóját Macskának becézték. Az Egér becenevű Egressy Gábor másik generációhoz tartozik, így a pályán nem találkozhatott Nagy II-vel, azaz nem jöhetett létre macska-egér játék. Komjáti András, a Vasas egyik leghűségesebb játékosa, jelenlegi vezetőedzője Malac becenévre hallgat, Weimper Istvánt, a Bp. Honvéd és a Tatabánya egykori gólvágóját futballberkekben Paripaként ismerték, az istenáldotta tehetségű Kocsis Lajost, az SBTC és a Honvéd válogatott játékosát Kispesten Csikónak hívták. A Bp. Honvéd volt válogatott balhátvédje, Varga József – akinek góljával az 1982-es vb-n sokáig továbbjutásra álltunk Belgium ellen – a Kacsa becenevet kapta, és állítólag erre hallgatott pécsi játékos korában Garami József is, az MTK szakmai igazgatója. A hosszú ideje Belgiumban élő, itthon a Vácban és az MTK-ban futballozó, volt válogatott Balog Tibort Rókának, a hatvanas években a DVTK-ban futballozó, később pályaedzőként is a klubot szolgáló Kiss Lászlót Gúnárnak becézték. Az aranycsapatban szinte mindenkinek volt beceneve, témánk szempontjából azonban csak Grosics Gyula jöhet szóba, akit sokszor Fekete Párducként emlegettek. A külföldiekkel – Keselyű, Terrier, Zsiráf, stb. –, az ellenfél szurkolói által szidott játékosok „beceneveivel" nem foglalkoznánk, mint ahogy a játékvezetőkével sem, bár azt azért megjegyezzük: utóbbiakat a boldog békeidőkben egy-egy rossz ítélet után sokszor marhának titulálták…

Egészen más korosztályba tartozik Sólyom Csaba, aki jelenleg is aktív kapus, az NB I-be nyáron feljutó Pécsi MFC játékosa. Pályafutása nagy részét a pécsieknél töltötte, de rövid ideig volt a Ferencváros (sőt kettős játékengedéllyel az FC Dabas), a Dunaújváros, valamint – kölcsönben – a Barcs labdarúgója is. Az idén áprilisban 82 esztendős korában elhunyt egykori újpesti labdarúgó (majd edző) Schumann János az ötvenes években Sólyom (magyarosított) néven játszott a Dózsában.

 

Lépjünk ki a gólvonal elől, és folytassuk a sort Bagoly Gáborral, aki Nyíregyházán kezdte a pályafutását, az élvonalban futballozott a DVSC-ben, a Dunaferrben, a Matáv FC Sopronban és a Szpariban, sőt a debreceniekkel és a soproniakkal Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Bagoly többször is pályára lépett a Diósgyőr ellen, ám nem tudunk arról, hogy egyszer is azt mondta volna az ellenfél kapusedzőjének, Verébnek, hogy „nagyfejű". 

 

Csóka Zsolt ugyan a Videoton játékosaként mutatkozott be az NB I-ben, és a Siófok labdarúgójaként játszotta az utolsó élvonalbeli meccsét, de csaknem másfél évtizeden keresztül a Zalaegerszeg meghatározó futballistája volt, majd′ 300 NB I-es bajnokin lépett pályára a zalai kék-fehéreknél.

 

Sas Rudolfra más kevesebben emlékezhetnek, ő egyetlen szezonban (1990–1991) játszott az NB I-ben, és a Vasas futballistájaként gólt is szerzett az élvonalban, méghozzá a Ferencváros ellen. Sas Gyula a hatvanas években Tatabányán futballozott, míg Sas Ferenc a harmincas évek válogatott labdarúgója volt, aki a Hungária FC játékosaként 17 mérkőzésen – közte az 1938-as olaszországi világbajnokságon, tehát a vb-ezüstérmes csapatban – lépett pályára a magyar nemzeti tizenegyben, és két gólt szerzett. A helyes írásmódot félretéve megemlíthetjük Sass Jánost, aki Egerben lett élvonalbeli, Kispesten pedig bajnok és 14-szeres válogatott labdarúgó. Az 1990–1991-es szezonban az MTK-ban futballozott, és 1990. augusztus 19-én, a Vasas elleni mérkőzésen (1–2) „farkasszemet nézhetett" a már említett Sas Rudolffal – nem mellékesen Farkas Tibor is játszott ezen a meccsen.

 

És ha már Sass Jánosnál a helyesírást emlegettük, a hatvanas évek közepén az SBTC-ben szerepelt (az utóbbi évtizedben pedig egyik főszponzora és vezetője a tarjáni együttesnek) Kakuk József, aki  egy k-val írja a nevét, nem úgy mint a tojását idegen fészkekbe lerakó madár.

 

Említsünk meg egy másik egykori salgótarjáni labdarúgót, Rigó Ferencet, aki a húszas-harmincas években erősítette az acélgyáriak csapatát, a Salgótarjáni SE-t. Az újpestiek húszas évekbeli kőkemény hátvédpárosáról, a Fogl testvérekről a fiatalabbak is hallhattak – Fogl II Károly és Fogl III József a magyarosítási hullám idején Fogoly néven szerepelt a liláknál.

 

Madár Gábor játékosként is szolgálta a hatvanas években a Zalaegerszeget, majd vezetőedzője is volt a ZTE NB I-es csapatának.

 

Nyergeljünk át a négylábúakra, kezdjük a Farkas vezetéknevűekkel. Belőlük akadt jó néhány az élvonalban, ezért csak a válogatottakra szűkítettük a kört. Tudása és eredményei alapján Farkas János kívánkozik az élre, a Vasas klasszis labdarúgója sajnos már nincs köztünk, de a brazilok ellen az 1966-os vb-n szerzett góljára még száz év múlva is emlékezni fognak. 33-szor szerepelt a magyar válogatottban (a nemzeti csapatban 19 gólt szerzett), míg az angyalföldiekkel négyszer volt bajnok és 1966-ban hazai gólkirály. 

 

FARKAS JÁNOS GÓLJA A BRAZILOK ELLEN
 

 

Farkas Tibor 6-szoros válogatott, a hátvéd a Vasasban és az MTK-ban volt NB I-es játékos, jelenleg Kispesten a Magyar Futball Akadémia egyik edzője, az előző szezonban az U17-es korosztályt irányította. Az Ózdról származó Farkas Simon az élvonalban a Rába ETO, a Haladás és a Vác csapataiban játszott, győriként egyszer szerepelt a válogatottban.

 

Két Farkas Balázs is magára húzhatta a nemzeti csapat címeres mezét, az idősebbik az előző szezonban a bajnok Videoton (korábban a Győri ETO és az Újpest) futballistája volt, a fiatalabbik pedig jelenleg a Debreceni VSC játékosa, korábban a Videotonban együtt játszott druszájával, de futballozott Nyíregyházán és a Dinamo Kijevben is.

 

A Farkasok között egyébként találunk ikerpárt (Attila és Viktor), Farkas Andrást pedig azért említjük meg, mert az 1999–2000-es szezonban Kispesten együtt rúgta a labdát az erdélyi Piroska Attilával. Ez is meseszerű történet, Piroska és a Farkas… Az pedig már csak hab a tornán, hogy 2000 márciusában, a Pécsi MFC–Kispest-Honvéd találkozón (1–2) a vendégeknél játszó Piroska, Farkas párosra a hazaiaknál Dragan Puskas és Kardos Ernő „vadászott".

 

Ha van Farkas, akkor Rókának is kell lennie. Nos, a magyar futballtörténet első bajnokcsapatában, a BTC 1901-ben és 1902-ben is aranyérmes együttesében játszott Róka János, dr. Róka Géza pedig nemrég az MLSZ versenyigazgatója, majd főtitkára volt, jelenleg a Debreceni VSC klubigazgatója. 

 

Nyúl Istvánra a Vasasból emlékezhetünk, pedig a csatár Kispesten lett NB I-es játékos, és a Volán színeiben elismert góllövő, az 1983–1984-es szezonban tízszer talált be az ellenfelek kapujába – nem csoda, hogy lecsaptak rá az angyalföldiek. Egy-egy kiugrásánál a szurkolók  természetesen elsütötték a „fut, mint a nyúl" poént, ha nem ütközött, akkor „gyáva volt, mint a nyúl". Válogatott nem volt, csakúgy, mint Nyúl Gábor, aki fiatalon Dunaferr-játékosként szerepelt az NB I-ben, de futballozott Kecskeméten, Kiskunhalason, Makón, Gyulán és Békéscsabán is. Az MTK két labdarúgója, Nyúl I Ferenc és Nyúl II Vilmos viszont a húszas években pályára lépett a nemzeti csapatban.

 

Békéscsabán és Győrben (de lehet, hogy Szarvason is) jó szívvel emlékeznek vissza az apró termetű csatárra, Szarvas Jánosra, aki az 1993–1994-es kiírásban, amikor a csabaiak – sokáig harcban állva a bajnoki címért – bronzérmesek lettek, 16 találatával (Illés Béla mögött) a második lett a góllistán. Ha 1996-ban Békéscsabáról nem Győrbe, hanem Nyíregyházára igazol, akkor edzője lehetett volna Őze Tibor. Böőr Zoltánnal és Kabát Péterrel pedig egészen jó és hangzatos nevű támadótriót alkothatott volna valamelyik csapatban: Szarvas, Böőr, Kabát. Akadt még Szarvas nevű labdarúgó, Zsolt például a Vasasban és Tiszakécskén futballozott, míg László Salgótarjánban játszott. 

 

A hódmezővásárhelyi születésű Maczkó Gábor tagja volt a Tiszakécske NB I-es csapatának (1997–1998-as szezon), Maczkó (II) József pedig az a játékvezető, akit Vass István Zoltán is megnevezett a közvetítésében: a hetvenes és a nyolcvanas években működött közre az élvonalbeli bajnokikon bíróként és partjelzőként. Légióst is említünk a hangzás miatt, Viliam Macko a 2009–2010-es szezonban Kispesten futballozott, majd visszament Szlovákiába, és jelenleg az eperjesi Tatran Presov játékosa. S ha már a medvék és külföldiek: a szlovák Tomás Medved pápai játékosként NB I-es gólkirály lett a 2004–2005-ös kiírásban, míg az ukrán Vjacseszlav Medvid a kilencvenes években előbb a Debreceni VSC-t, majd a Gázszer FC-t erősítette, később pedig egy csapatban szerepelt fiával, ifjabb Vjacseszlav Medviddel. 

 

A vízbe ugorva kezdjük Keszeg Istvánnal, aki pályafutásának legszebb időszakát – stílszerűen – a Balaton fővárosában, Siófokon töltötte. Évekig a Veszprém FC meghatározó labdarúgója volt Csík Ferenc, aki korábban a Vasas színeiben mutatkozott be az NB I-ben. 1990 júniusában egy félidőt játszott a magyar válogatottban, a Kolumbia elleni barátságos mérkőzésen.

 

Végezetül nézzük, ki lehetne az állatnevekből összeállított „válogatottunk" szövetségi kapitánya. A játékosként is szép karriert befutó, leginkább a BVSC-ből ismert Farkas József („Bringa") edzőként Sopronban dolgozott, ő lehet az egyik jelölt. A ZTE-t irányító Madár Gábort már említettük, Őze Tibort szintén. Az MTK-nál és a Pécsi MSC-nél volt vezetőedző Szarvas László, ő is szóba jöhet. De lehet, hogy a Nyíregyháza szakvezetője (most már egyik tulajdonosa is), Brekk János lenne a befutó...

 

A fentiekben látható, hogy a lista meglehetősen terjedelmes, így a ragozott alakú nevekkel (Bárányos, Birkás, Csukás, Galambos, Juhos, Hódi, Kecskés, Méhes, Ráki, Verebes, stb.), illetve az állatokra vigyázókkal (Csordás, Csikós, Gulyás, Juhász, Kondás, Lovász, Madarász, Pásztor, stb.) és az „ellenséggel" (Halász, Vadász, Mészáros) ezúttal nem foglalkozunk.

 

FŰBEN, FÁBAN A BAJNOKSÁG

 

Az „állatok" után jöjjenek a „növények", ezt a fejezetet Rózsa Pálnak, a Kecskeméti TE egyik tulajdonosának ajánljuk (azt most ne firtassuk, hogy ilyen eredetű névvel miért Kecskeméten, és miért nem Diósgyőrben, esetleg Nyíregyházán tulajdonos…)

 

Képzeletbeli válogatottunk kapusa Rózsa Dániel lehetne, aki a Haladás labdarúgója, és az NB I-ben három év alatt egyetlen bajnoki mérkőzést sem hagyott ki. A Rózsáknál és a nyugati országrésznél maradva említsük meg a ZTE, majd a PMSC remek középpályását, Rózsa Lászlót, aki Zalaegerszegen a nyolcvanas években futballozott, és tagja volt az egymást követő két évben is negyedik helyezett gárdának. 

 

Rózsa Dániel helyettese a kapuban Tulipán Ákos lehetne, aki két évvel ezelőtt a Vasasban mutatkozott be az NB I-ben. A fiatalabbak számára nem annyira, de egyébként sokkal ismertebb, nevesebb játékos volt Tulipán Mihály. Az MTK-ban lett NB I-es labdarúgó, aztán a hetvenes évek második felében Békéscsabán vált igazán (el)ismert játékossá, majd Csepelre szerződött, s a fővárosi csapat labdarúgójaként 1982 szeptemberében a magyar válogatottban is pályára lépett, Győrben, a Törökország ellen 5–0-ra megnyert találkozón. És hogy milyen a sors, 1985-ben éppen Törökországba szerződött, a Bursaspor légiósa lett – 1986 májusában odakint kompbaleset áldozata lett, 31 évesen hunyt el.

 

Maradva a virágoknál, Virág nevű játékos több is akadt az élvonalban – erre Virág elvtárs az egyik tanú. Némelyikük hagyományosan írja a vezetéknevét (Virág), mások h betűt biggyesztenek mögé (Virágh). A Győri ETO a legvirágosabb csapat, a hetvenes évek második felében Virágh Ernő, a nyolcvanas-kilencvenes esztendőkben Virág Attila, a 2006–2007-es szezonban Virág Aladár is futballozott az ETO-ban. Utóbbi játszott a REAC-ban is, ahol a 2007–2008-as szezonban csapattársa volt Virágh Tibor. Virág Béla – németországi és ausztriai légióskodás mellett – Siófokon és Debrecenben is megfordult, a DVSC-vel háromszoros magyar bajnok. Virág István az Újpesti Dózsából, Virágh Pál Dorogról, Virágh József kapus az SBTC-ből lehet ismerős az idősebb korosztálynak. 

 

Az MTK egyik leghűségesebb labdarúgója Borsó János volt, aki 1971 és 1985 között tizenöt szezonban szolgálta a kék-fehéreket, több mint háromszáz élvonalbeli bajnoki mérkőzésen pályára lépve. 1980 márciusában, a lengyelek elleni itthoni mérkőzésen (2–1 ide) szerepelt az A-válogatottban, dr. Lakat Károly válogatta be.

 

Úgy tűnik, a hüvelyesekre az MTK „specializálódott", hiszen ugyancsak a Hungária körúton vált ismert futballistává – de teljesen más generációhoz tartozik – Lencse László, aki az előző szezonban a Videotonnal lett bajnok. A ragozott alakokkal ugyan részletesen nem foglalkozunk, de az MTK és a „hüvelyes" konstelláció kapcsán megemlítjük Babos Gábort és Babos Ádámot, hiszen mindketten futballoztak a kék-fehéreknél.

 

Térjünk át a fákra. Éger Lászlót nem kell különösebben bemutatni, a kilencszeres válogatott védő bajnok volt a Dunaferr-rel és a Debreceni VSC-vel, most pedig ezüstérmet szerzett szülővárosának csapatával, a Pakssal.

 

Újpestről került Pápára Fűzfa Gergely, aki a 2009–2010-es szezonban játszott néhány meccset a Lombard Pápa élvonalbeli csapatában.

Káposzta Benő

 

Nem akarunk mindenféle zöldséget itt összehordani, de Káposzta Benőt mindenképpen meg kell említeni. A jobb oldali védő 1959 és 1973 között szolgálta az Újpesti Dózsát, a lila-fehérekkel hatszor nyert bajnoki címet, kétszer kupát, tagja volt a VVK-döntős és a KEK-elődöntős Megyeri úti csapatnak. A magyar válogatottban 19 mérkőzésen szerepelt.

 

Retek Flóriánt Békéscsabáról ismerhetik az NB I-es bajnokságot követők, bár ő játszott többek között a Tisza Volánban, a Vasasban, az Újpestben, az FC Szegedben, Algyőn, Orosházán és Makón is. A „répa, retek, mogyoró" kezdetű mondóka a futballpályán ilyen formában nem elevenedett meg, de ragozottan már találunk példákat. Répás Béla a Salgótarjáni BTC kitűnő középpályása volt, oszlopos tagja az SBTC bronzérmes gárdájának. Répási László pedig nemcsak gólkirály volt (1992–1993) és a váci bajnokcsapat tagja (1993–1994), hanem válogatott is: a nemzeti tizenegyben 1993 tavaszán, a svédek ellen lépett pályára. Mogyorós Attila a kilencvenes évek elején a DVSC-ben és az MTK-ban futballozott, Mogyorósi József viszont most is élvonalbeli játékos. A korábban Újpesten és a Ferencvárosnál, majd Diósgyőrben és Kispesten szereplő védő a BFC Siófok tagja.

 

Az idősebb generáció még emlékszik Kökény Józsefre, aki a Ferencvárosban lett ismert labdarúgó. A zöld-fehérekkel kétszer – 1962–1963 és 1964 – nyert bajnoki címet, tagja volt a VVK-győztes csapatnak is, majd 1965-ben Salgótarjánba szerződött. Játékos-pályafutása befejezése után az SBTC utánpótláscsapatainál dolgozott (a Stécé-serdülőben edzője volt e sorok írójának). Egyik lánya, Kökény Bea válogatott kézilabdázó volt, vezére az Európa-bajnok magyar csapatnak.

 

Sajnos nincs már köztünk Borostyán Mihály, a DVTK legendás gárdájának jobbszélsője, aki 19 évesen mutatkozott be a diósgyőri csapatban, és tíz szezonon keresztül szolgálta a piros-fehéreket. A szélvészgyors csatár tagja volt a bronzérmes és kétszer MNK-győztes együttesnek, valamint ötször magára ölthette az A és négyszer az olimpiai válogatott mezét. Később a Vasasban, majd Siófokon is játszott, összesen 372 NB I-es meccsen lépett pályára. 2005-ben hunyt el súlyos betegség után.

 

Sáfrány István a hatvanas-hetvenes években a DVTK-ban, majd az SBTC-ben futballozott, tagja volt a salgótarjániak legendás, bronzérmes együttesének (1971–1972-es szezon).

 

A kalászosoknál a diósgyőri Buza Zoltánt és az NB I-ben a Nagykanizsában szereplő (de Siófokon, Balatonföldváron, Balatonlellén, Zalaapátiban, Hévízen is megforduló) Búza Barnabást kell megemlíteni. 

 

A Paksról induló, Diósgyőrben, Sopronban, Kispesten (kettős játékengedéllyel Marcaliban) és Dunaújvárosban is futballozó, majd a Paksi SE-hez visszatérő, és azzal az élvonalba feljutó Buzás Attila neve már ragozott alak, csakúgy, mint – maradva a gabonaféléknél – Árpási, Rozsi és Zabos. Hozzájuk hasonlóan ragozott növényi (futballista)nevek: Almási, Borsi, Borsos, Cseri, Dinnyés, Egresi, Fenyvesi, Füzi, Gombás, Hangai, Kenderesi, Komlósi, Mákos, Meggyes, Nyári, Olajos, Pálmai, Szili, Szőlősi, Tölgyesi. Valamilyen formában kapcsolódnak a növényekhez az alábbiak: Avar, Bokor, Erdei, Gyepes, Magos, Makkos, Szalma, Tüske.

 

A növénynevek alkotta válogatott szaktanácsadójaként Növényi Norbertet tudnánk elképzelni, aki részt vehetne az erőnléti képzésben, és elmondhatná, hogy a pályán nem szabad színészkedni. A gárda indulóját Fenyő Miklós szerezhetné, illetve tiszteletbeli tagjának fogadhatná Barack Obamát.

 

A szerző számára saját statisztikái, a Futballévkönyvek és adatbankok nyújtottak segítséget.

 

AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL KÉSZÜLT, CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL – HOZZÁSZÓLÓINK ÁLTAL…

2023.02.01 10:04:30

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A tartalékos Paks megszerezte a vezetést, majd kihagyott három ziccert – tovább robog a címvédés felé a Fradi.

2023.02.01 15:25:03

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Drazsics és Lukic góljával a negyeddöntőbe jutott az élvonalbeli borsodi gárda.

2023.01.29 16:29:15

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az első KTE-gólra még gyorsan válaszolt a Fehérvár, de a másodikra egyáltalán nem tudott, és kikapott.

2023.01.29 12:29:44

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az első félidőben jobb volt a Honvéd, de visszaesett, és ezt kihasználták a lila-fehérek.

2023.01.29 12:29:44

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Jobban, veszélyesebben futballozott a második félidőben a hazai csapat, Drazsics gólja győzelmet ért.