Képes Sport
PIETSCH TIBOR
2022.09.10 11:01 Frissítve: 2022.09.10 12:39

Sakkozónak készült, de már a kapusoknak ad mattot a Mol Fehérvár grúz gólvágója

Nem egyszer, nem kétszer tért vissza korábbi csapatához, és nem egyszer, nem kétszer bizonyította, hogy érdemes a bizalomra. Beszélgetés a Mol Fehérvár 13-szoros grúz válogatott támadójával, Budu Zivzivadzéval a futball miatt félbeszakadt sakkozói karrierről, álmokról és célokról, valamint egy hiányzó mezről...

Budu Zivzivadze nem bánta meg, hogy nyár óta újra a Fehérvár csapatában futballozik (Fotók: Földi Imre)

 

– Tudja, mi a kisebbik fiam csapattársa, a Kelen U16-os együttesében futballozó Rostás Róbert beceneve?     
– Ha már így kérdezi, csak nem Budu?

– De!     

– Ennek nagyon örülök! Ezúton is sok sikert kívánok a srácnak és a csapatának!

– A történethez hozzátartozik, hogy „Budu”  nem Vidi-, hanem Újpest-drukker, még tavasszal, a Megyeri úton kölcsönben töltött időszakban vált a kedvencévé.      
– Azokra a hónapokra is szívesen gondolok vissza, mint ahogyan karrierem jelentős részére is. Hála az égnek, sok emlékezetes pillanatot átélhettem már a pályán. Azt egyébként tudta, hogy a Budu nem gyakori keresztnév Grúziában?

– Bevallom, nem.     

– A nagyapámat hívták így, édesapám előtte tisztelegve adta nekem ezt a nevet. Büszkén viselem.

Megy a traktor, fut a szekér – a 2022–2023-as szezonban már hét gólt szerzett


– Három éve ismerték meg a nevét Magyarországon. Hogy érzi, népszerű?     
– Azóta érzem, hogy az átlagosnál jobban szimpatizálnak velem az emberek, amióta Újpestre igazoltam. Ehhez nyilván kellett, hogy sok gólt szerezzek. Amíg Mezőkövesden játszottam, Egerben laktam, a Vidinél töltött első időszakban Székesfehérváron. Amikor a lila-fehérek labdarúgója lettem, Budapestre költöztem, azóta is ott élek a családommal. Az elmúlt hónapokban gyakran találkoztam az utcán Újpest-szurkolókkal, volt, aki aláírást, volt, aki közös képet szeretett volna, a legnagyobb örömmel tettem eleget a kérésnek. Nyár óta ismét a Vidiben játszom, és az a benyomásom, hogy itt is egyre inkább kedvelnek drukkerek, előszeretettel állítanak meg ők is egy-egy aláírásért vagy fotóért.

– Nyugtasson meg, fradisták még nem léptek oda önhöz azzal, hogy vágynak egy közös fényképre.     

– Erre még nem volt példa, de arra már igen, hogy váltottunk néhány szót. Nem sokkal azután, hogy áprilisban kettő egyre elveszítettük a derbit, éppen a házunk előtt futottam össze egy-két ferencvárosi szurkolóval. Mosolyogva mondták, mennyire sajnálják, hogy legyőzték az Újpestet... A végén azért sok sikert kívántak nekem, egyikük meg is ölelt. Tényleg kedvesek voltak.

Zivzivadze 2019-ben került Mezőkövesdre, s az idény 32 bajnokiján 8 gólt jegyzett


– Odahaza, Grúziában is magas a népszerűségi indexe?     

– Ott is szeretnek az emberek, van egy kisebb személyes rajongói táborom is. Ennek már csak azért is örülök, mert azt vallom, a futball a szurkolókért van, azért is játszunk, hogy őket boldoggá tegyük. Ha ők boldogok, én is az vagyok.

– No és az ellenfelek kapusait mióta szomorítja?     

– Kutaisziban születtem, ott kezdtem el focizni nyolcéves koromban. Ha nem az iskolapadban ültem, a labdát rúgtam a barátaimmal, és még messzire sem kellett mennünk: az otthonunkkal szemben volt egy kis stadion. Egy nap a szomszédunk javasolta a szüleimnek, hogy vigyenek le edzésre, mert úgy látja, szorult belém tehetség. Édesapámék megfogadták a tanácsát, így lettem egyik napról a másikra igazolt játékos. S így hagytam fel egyik napról a másikra a sakkozással. Azt megelőzően ugyanis négy évig sakkoztam, nem is rosszul. Ám amikor választanom kellett a kettő között, nem hezitáltam, hiszen imádtam futballozni. A Torpedo Kutaiszihoz kerültem, az első edzőm, Mamuka Hundadze sokat segített nekem. Tizennégy esztendősen viszont Tbiliszibe költöztem, ahol az FS 35 sportiskola növendékeként folytattam a focit.

NAGY SIKER, KIS SZOMORÚSÁG
Budu Zivzivadze nem maradt adós a gólokkal az Európa-konferencialiga selejtezősorozatában sem, hat góllal járult hozzá, hogy a Fehérvár a csoportkör küszöbéig jusson.
„Ha a Köln elleni rájátszást el is veszítettük végül, szép emlék a nemzetközi szereplésünk – fogalmazott a 28 esztendős támadó. – A hat gólomnak nagyon örültem, főként úgy, hogy mindhárom ellenfél, a Qabala, a Petrocub és a Köln ellen is eredményes voltam. Azzal, hogy a Bundesliga élmezőnyéhez tartozó együttes otthonában kettő egyre nyertünk, nagy sikert értünk el, ha minden igaz, ezt megelőzően negyvenhárom éve győzött magyar klubcsapat Németországban. Sajnos a visszavágón nem tudtuk megtenni az utolsó lépést, három nullára kikaptunk, így lemaradtunk a csoportkörről. Mindamellett azt gondolom, ha évek múlva visszatekintünk erre az időszakra, nem lesz okunk szomorkodni.”


– Egyedül költözött a szülővárosából a fővárosba?     

– Igen. Nem mondom, eleinte nem volt könnyű, de ahogy teltek-múltak a hónapok, egyre jobban éreztem magam. Idővel az egyetemi tanulmányait Kutaisziban befejező nővérem utánam jött Tbiliszibe, onnantól fogva együtt laktunk. Hálás vagyok neki, mert a gondomat viselte. A suliban amúgy remek társaság verődött össze, a pályán és a pályán kívül is jó csapatot alkottunk, az egyik legjobb barátomat is azoknak az éveknek köszönhetem, a fiának én vagyok a keresztapja.

– Jól sejtem, hogy a Dinamo Tbiliszi megfigyelője az FS 35-ben szúrta ki?    
– Az egyik meccsünk után az edzőm szólt, hogy a Dinamo érdeklődik irántam. Megtisztelő volt, hogy tizenhét évesen felhívtam magamra a legnagyobb grúz klub figyelmét, de mielőtt döntöttem volna, összeült a családi tanács. Arra jutottunk, ez olyan lehetőség, amit nem lehet kihagyni. Négy esztendőt töltöttem a Dinamónál, s hiába rugdostam a gólokat előbb a korosztályos, majd a második csapatban, a felnőttek között nem bizonyíthattam. Még ma is úgy gondolom, hogy megérdemeltem volna az esélyt, ám az élet másként hozta. Én azonban mindenáron játszani akartam az élvonalban, ezért 2015 januárjában visszatértem Kutaisziba, a Torpedóhoz. Fájdalom, a következő fél év sem úgy alakult, ahogy elképzeltem, egyszer sem voltam eredményes. A vezetőség a nyáron közölte, nem számol velem, kereshettem új csapatot magamnak. Na, azokban a hetekben gondolkodtam el azon, hogy befejezem a futballt.

A Fehérvártól 2022. február 11-én érkezett kölcsönbe Újpestre (12 bajnoki, 11 gól)


– Alig huszonegy évesen?!     

– Nem játszottam, nem volt sikerélményem, nem volt klubom – nem sok minden szólt a folytatás mellett. Már azon töprengtem, mihez kezdjek, hol tanuljak tovább, amikor Giorgi Cecadze, aki az U19-es válogatottban volt az edzőm, azzal hívott fel, hogy átvette a Szam­tredia irányítását, és szeretné, ha a csapatában játszanék. Boldogan mondtam igent, és utólag nyilvánvaló, életem egyik legjobb döntése volt. A karrierem akkor vett gyökeres fordulatot, azt követően indultam el felfelé. Az első évemben tizenhat gólig jutottam, a másodikban tizenháromig – úgy, hogy az az idény az átszervezés miatt csak tizennégy meccsből állt. Az volt eddigi pályafutásom csúcsidénye: a bajnokságot megnyertük, miközben gólkirály és az év játékosa lettem. Szamtredia, a Kutaiszi közelében fekvő kisváros felbolydult, a háromezres stadion minden héten tele volt. Lelátó csak az egyik oldalon volt, de ahol nem ültek, ott álltak az emberek – aki csak tudta, körülállta a pályát. Hihetetlen volt!

– Az aranyérem mellé kapott egy jó ajánlatot Dániából...     
– Amit el is fogadtam, mert szerettem volna megméretni magam külföldön, a grúznál erősebb bajnokságban. Mint utóbb kiderült, volt előnye és hátránya egyaránt, hogy rábólintottam az Esbjerg ajánlatára. A hátránya az volt, hogy mivel először futballoztam a szülőhazámtól távol, nehezen birkóztam meg az egyedülléttel, az országtól kezdve a nyelven át a kultúráig minden új volt. Nem is ment gyorsan a beilleszkedés, és akkor még nem szóltam arról, hogy a szakmai stáb sem bízott bennem, alig kaptam lehetőséget. Egy év után úgy voltam vele, ideje hazamennem. Semmi más nem vezérelt, mint hogy újra rendszeresen a pályán lehessek! Jóval kevesebb volt az otthoni fizetésem, mint a dániai, de huszonhárom évesen ez nem érdekelt. Az már sokkal inkább, hogy ismét úgy élvezzem a focit, mint a Szamtrediánál.

„Amit ebben az évben elértem, arra büszke vagyok.”


– Bevált a számítása?     

– Igen! Ezúttal a Dinamo Tbiliszibe tértem vissza, kölcsönben. Ami elsőre nem sikerült, második nekifutásra igen: immár maximálisan élveztem a bizalmat, amit viszonoztam azzal, hogy a bajnokságban harmincnégy meccsen huszonkét gólig jutottam, amihez jött még nyolc a hazai, illetve nemzetközi kupasorozatban, így kereken harminc találattal zártam. Továbbá egy bajnoki ezüstéremmel. S az legalább annyira fontos volt nekem, mint az újabb gólkirályi címért járó trófea.

– Jött az újabb fordulat: pályafutása során nem először, de nem is utoljára visszament az előző klubjához.     
– Szerződés kötött az Esbjerghez, a klub el akart adni, de nem tudott. Fél évig voltam még ott, sikeresnek nem nevezhetem azt a periódust sem. Nem úgy, mint a következő fejezetet! Ismét hazatértem – haza, Kutaisziba, a Torpedóhoz, amely akkoriban szerfelett erős csapat volt. Végre megint a családom és a barátaim közelében voltam, szárnyaltam is, fél idény alatt tizenhárom gólt szereztem. Minden bizonnyal harmadszor is gólkirály lettem volna, ha nem fut be egy ajánlat Magyarországról... Tudomásom szerint nincs olyan grúz futballista, aki hazájában háromszoros gólkirálynak vallhatja magát, feltett szándékom, hogy én legyek az első. Most azt érzem, hogy nagyon jó helyen vagyok, de évek múltán szeretnék még odahaza futballozni, és akkor bepótolnám, amit 2019-ben elmulasztottam. Már csak azért is, mert ezzel édesapám álmát is megvalósítanám, ő nagyon szeretné, ha a fia történelmet írna. Kaptam annyit tőle és az édesanyámtól, hogy mindent megtegyek ezért.

 ATYAI INTELEM
Egy csatárnak mi más lenne a célja, mint hogy újra és újra megjelenjen a neve az eredményjelzőn – a 13-szoros grúz válogatott támadó sem a kivétel.
„Imádok gólt rúgni! – tért a lényegre Budu Zivzivadze. – Minden alkalommal úgy lépek pályára, hogy góllal, gólpasszal, jó játékkal legyek a csapatom hasznára. Ha egy csatár huzamosabb ideig nem talál a kapuba, a szurkolók hajlamosak elfelejteni, hogy korábban nem volt gondja a gólszerzéssel. Édesapám szavai erős motivációt adnak nekem, egyszer ugyanis azt mondta, vigyázz, fiam, mert jönnek a fiatalok, akik ki akarnak szorítani a csapatból. Ezt szem előtt tartva megyek minden nap edzésre, mert egyelőre sem a klubomban, sem a válogatottban nem áll szándékomban átadni a helyemet. Egyszer ennek is eljön az ideje, de remélem, ez még odébb van.”


– A Torpedo Kutaiszi támadójára hogyan figyelt fel a Mezőkövesd? 
– A menedzserem, Lasa Odiladze húsznál is több éve él Magyarországon, ő hívott fel azzal, hogy a Mezőkövesd érdeklődik, én pedig úgy döntöttem, még egyszer belevágok a légióskodásba. Bizonyítani akartam magamnak is, hogy Grúziától távol is megállom a helyem. A helyzetemet könnyítette – és itt kanyarodhatunk vissza oda, hogy a dániai másfél esztendőnek akadt előnye is –, hogy volt már némi tapasztalat mögöttem, a beilleszkedés egyáltalán nem okozott problémát. Közrejátszott ebben, hogy egyfelől jobban beszéltem már angolul, másfelől a vezetőedzővel, Kuttor Attilával és segítőjével, Tóth Mihállyal az élen mindenki barátságosan fogadott. Az első naptól kezdve otthon éreztem magam. Ezt egyébként szó szerint értem, mivel azt látom, hogy Magyarország sok tekintetben hasonlít Grúziára. És amikor a szüleim először meglátogattak, édesapám ugyanerre a megállapításra jutott. Tényleg kedves és segítőkész volt mindenki, ezért is éreztem jól magam. No meg azért is, mert az első meccsemen a gólommal vertük meg a Zalaegerszeget egy nullára, ami kellő önbizalmat adott a folytatásra. Nem is ment rosszul a játék, nyolc gólnál tartottam, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság. Mielőtt kényszerszünetre küldtek volna minket, a harmadik helyen álltunk, joggal hittünk abban, hogy az idény végén kiharcoljuk a nemzetközi kupaszereplés jogát. Ám a két és fél hónapos leállás nem tett jót nekünk, kiestünk a ritmusból, végül a dobogóról lecsúsztunk, a Magyar Kupa-döntőt meg elveszítettük a Honvéddal szemben. Akkor ez borzasztóan fájt mindnyájunknak, de mára megszépültek az emlékek, úgy tekintünk vissza a történtekre, hogy a negyedik helyezéssel és a kupaezüsttel maradandót alkottunk. Nem utolsósorban Kuttor Attilának köszönhetően, akit az egyik legjobb edzőnek tartok.

A KÖLN ELLEN SZERZETT GÓLJA



– Egy két évvel ezelőtti nyári napon mégis elbúcsúztak egymástól – a Vidinek nem lehetett nemet mondani?     
– Úgy gondoltam, nagy lépést jelent, ha rábólintok a fehérváriak megkeresésére. Aligha nekem kell bemutatnom a klubot, sokan tisztában vannak vele, milyen múltra tekint vissza. A menedzseremtől is folyton azt hallottam, hogy a Ferencváros a legnagyobb csapat Magyarországon, de a nyomában lévők között ott van a Vidi is. Úgyhogy boldogan jöttem, más kérdés, hogy az első itteni másfél évemben nem rúgtam annyi gólt, ahányat szerettem volna, ámbár nem is játszottam annyit, amennyit akartam. Persze tudjuk, hogy van ez, minden futballista folyamatosan játszana... Kiváltképp egy olyan neves gárdában, mint a Vidi, amelyben napról napra a legjobbadat kell nyújtanod, ha nem akarsz kimaradni. Én nem kaptam annyi lehetőséget, amennyire vágytam, de ezért elsőként magamban kerestem a hibát. Ugyanakkor meg akartam mutatni, hogy igenis jó játékos vagyok! Erre – miután a fehérváriak kölcsönadtak – idén tavasszal Újpesten nyílt esélyem, úgy vélem, éltem is vele. Ha már korábban is beszélgettünk a döntésekről, ennek kapcsán el kell mondanom, hogy talán az egyik legjobb volt mind közül. De azt sem bántam meg, hogy a nyár óta ismét Fehérváron játszom! Amit ebben az évben elértem, arra nagyon büszke vagyok. Egyebek mellett azért, mert a válogatottban is megszereztem az első gólomat, amit később még kettő követett. Gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy Grúzia mezét viselve a kapuba találtam. Abban a pillanatban, hogy gólt lőttem a bosnyákoknak, nálam csak egy boldogabb ember akadt a földön: az édesapám.

Mindent megtesz a Mol Fehérvár sikeréért


– Ha nem tévedek, az aznap viselt mezét féltve őrzi.  
   
– Naná! A szülői házban van egy sarok, amelyben a relikviák találhatók, a gyűjtemény részét képezik a különböző dresszek is. Amelyik csapatban eddig játszottam, onnan van egy-egy mezem, egyedül Újpestről nincs.

– Hogyhogy?!     
– Annyit elajándékoztam, hogy a végén nem maradt... Szinte az összes meccs után elkérték a szurkolók, szívesen is adtam nekik, gondoltam, majd pótolom. Csakhogy amikor legutóbb kerestem azt az ismerősömet, aki ezért volt felelős, kiderült, már nem dolgozik a klubnál. Azért bízom abban, hogy előbb-utóbb sikerül beszereznem egyet, úgy lenne teljes a kollekcióm. A tervem az, hogy ha hazaköltözünk, a saját otthonomban kialakítok egy helyiséget, amelyben minden érmet, kupát és mezt kirakok, hadd lássák majd a gyerekek is, mit tett az apjuk – értük is. Merthogy mindent a családomért teszek, az lebeg a szemem előtt, hogy a szeretteimet boldognak lássam! Remélem, édesapám, édesanyám, a nővérem és a feleségem büszke rám. Sohasem felejtem el, mennyi segítséget kaptam tőlük, ők akkor is mellettem voltak, amikor valóban szükségem volt a támaszra.

– Ha már szóba került a válogatott, tudja, mi a közös Magyarország és Grúzia nemzeti együttesében?     
– Az, hogy mindkettő vezeti a maga csoportját a Nemzetek Ligájában! Azért különbség is akad, a magyarok az A-divízióban elsők, mi a C-ben vagyunk. Lenyűgöző, amit Marco Rossi együttese művel! Tíz nap alatt kétszer legyőzni az angolokat, mit ne mondjak, szenzációs teljesítmény. Jó látni, milyen hangulat övezi a magyar válogatott mérkőzéseit, szívből kívánom, hogy még sokáig így maradjon. Ami bennünket illet, szentül hiszem, hogy megőrizzük a helyünket a csoport élén, mert így esély nyílna előttünk az Európa-bajnoki részvétel kiharcolására. Legutóbb is csak egy lépés választott el minket ettől, ám az Észak-Macedónia elleni pótselejtezőt elvesztettük. Grúzia még nem vett részt világ- vagy Európa-bajnokságon, csodás lenne, ha mi érnénk el a történelmi sikert. Ebben sokat segíthet Hvicsa Kvarachelija, akihez fogható tehetsége rég volt a grúz futballnak. Nem véletlen, hogy huszonegy évesen már a Napoliban termeli a gólokat, élmény nézni a játékát.

2020. július 10-én igazolta át a Mol Fehérvár FC, amelyben most élvezi edzője bizalmát


– Mit szólna ahhoz, ha két év múlva, a németországi Eb-n a Zivzivadze, Kvarachelija csatársorral rohamozna Grúzia?     

– Nem is tudom szavakba önteni, hogy ez mit jelentene nekem.

– Apropó, szavak: miként boldogul a magyar nyelvvel?     

– Szerintem nem én vagyok az első, aki azt állítja, rettentően nehéz nyelv. Néhány kifejezést ismerek, amit kell, megértek, de mélyebb beszélgetésre még nem vállalkoznék.

– A magyar konyhával jobban áll?     

– Sokkal! Nagyon szeretem az itteni ételeket, a gulyást túlságosan is...

Grúzia felnőttválogatottjában 2017. január 23-án mutatkozott be (13 meccs, 3 gól)


– Ha a magyarországi cimborákkal kellene beülnie egy étterembe, kiket hívna meg?     

– Hú, nagy asztalra lenne szükség! Könnyen barátkozom, nyitott vagyok mindenkivel. Mezőkövesden Andrij Neszterovval, Mihajlo Meszhivel, Vajda Sándorral és Nagy Dániellel voltam különösen jóban, Újpesten honfitársammal, Giorgi Beridzével, Nikola Mitroviccsal, Vincent Onovóval, valamint Csongvai Áronnal – utóbbi az egyik legjobb ember a világon, akit van szerencsém ismerni. A Vidiben is remek a viszonyom mindenkivel, nem is szeretnék kiemelni senkit, nehogy sértődés legyen. Dárdai Palkó nevét is csak azért említem meg, mert rá is igaz, ami Áronra, ráadásul jobbnál jobb passzokkal lát el. A Petrocub ellen két gólpasszt is adott nekem, utána nevetve mondta, egyet adhatnék már én is neki. Nos, Kölnben teljesült a kívánsága. Habár ehhez az is kellett, hogy hatalmas gólt lőjön, de legalább utána mondhattam neki, hogy csak kérnie kellett...

– És ha az öltözőben rendeznének házi sakkbajnokságot, megnyerné?     
– Nem is lehet kérdés! Olykor ma is játszom, ha otthon vagyok, a barátaimmal is vívunk egy-két partit.

– Ugye, nem veri meg őket állandóan?     
– Dehogynem!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. szeptember 10-i lapszámában jelent meg.)

2022.10.01 08:57:06

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Holender találatát Lesjak egyenlítette ki • A piros-kékeknek több nagy helyzetük volt, de ezek kimaradtak.

2022.10.01 08:57:06

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Szrdjan Blagojevics vezetőedző hétgólos meccsen szerzett győzelemmel mutatkozott be a debrecenieknél.

2022.10.01 08:57:06

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Gouré duplázott, Simon is betalált, két piros lap a vendégeknek – sorozatban a harmadik bajnokiját bukta el a Kisvárda.

2022.09.30 19:26:03

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Kuttor Attila vereséggel tért vissza Kövesdre; fordítani tudott, és a harmadik helyre ugrott a Paks.