Az első 100-szorosok 9. rész: Oleh Blohin; Csak megfejtettük! Reméljük…

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.03.19. 13:08
null
A 100. válogatott meccsén megsérült, így az 1986-os világbajnokság első összecsapását – ellenünk – kihagyta, aztán Kanada és Franciaország ellen már játszott (Fotók: AFP, Imago Images)
A mögöttünk hagyott esztendő Bozsik 100-emlékév volt, mivel száz éve, 1925-ben született az első 100-szoros válogatott labdarúgónk, Bozsik József. Ennek apropóján sorozatunkban a jelentősebb futballkultúrájú országok első 100-szoros válogatottjainak jubileumi mérkőzését idézzük fel. Kilencedikként a Szovjetunióban elsőként a nagy mérföldkőig eljutó Oleh Blohinét.

Nem vagyok híve annak, hogy az újságírók a saját hányattatásaikkal terheljék és untassák az olvasót, most mégis muszáj részletesebben leírni, hogyan sikerült kideríteni, melyik volt Oleh Blohin 100. válogatott mérkőzése. Hozzátartozik ugyanis a történethez, és talán izgalmasabb is, mint maga a mérkőzés.

Azt biztosan lehetett tudni, hogy a Dinamo Kijev játékosaként nyolcszoros szovjet bajnok, ötszörös Szovjet Kupa-, kétszeres KEK- (1975, 1986), európai Szuperkupa-győztes (1975), 1975-ben aranylabdás Blohin volt az első 100-szoros szovjet válogatott. Minden komolyan vehető statisztikai oldalon és a FIFA nyilvántartásában is az állt: 1988 szeptemberében vonult vissza, 112-szer szerepelt a nemzeti csapatban. Ahol pedig tételesen is fel van sorolva a 112 válogatott meccse, ott az látható: 1986. január 22-én Las Palmasban, a Spanyolország–Szovjetunió (2–0) barátságos mérkőzés volt a 100. fellépése. Ám rákeresve a találkozó Népsport-tudósítására, az állt a képaláírásban: „Oleh Blohin Las Palmasban ünnepelte a 97. válogatottságát.” No, fene! A további kutatás arra derített fényt, hogy 1991. április 3-án a Szovjet Labdarúgó-szövetség úgy döntött: a hivatalos válogatottsági számokba beleveszi – visszamenőleges hatállyal is – az olimpiai mérkőzéseket. Akkor tehát itt lehet a kutya elásva. Lássuk, hány olimpiai meccse volt Blohinnak! Tizenegy. Tizenegy? Akkor nem jön ki a matek. Ha a 112-ből kivonjuk a 11-et, azt kapjuk, hogy a módosítás előtt, vagyis az olimpiai mérkőzések nélkül 101 fellépése volt címeres mezben, tehát az utolsó előttinek kellett lennie a századiknak. Az pedig 1987. október 28-án volt Szimferopolban, Európa-bajnoki selejtező Izland ellen (2–0). Lássuk, mit írt róla a Népsport! A tudósítás utolsó mondata: „A szovjet válogatottban Blohin 108. alkalommal öltötte fel a címeres mezt.” A betyárját, csak nem jön ki a matek!

Ha a Las Palmas-i meccs a nyilvántartások szerint a 100. volt, az újságcikkek szerint pedig a 97., illetve a szimferopoli az egyik szerint a 111., a másik szerint a 108., akkor látjuk, hogy itt is, ott is három a különbség. Ezek alapján a nyilvántartás 103. mérkőzése lehetett a valóságban a századik? Románia–Szovjetunió 2–1, Temesváron, 1986. április 23-án. Meglessük a Népsport oldalát! Még helyszíni beszámoló is volt, későbbi főszerkesztőnk, Borbély Pál tudósított Temesvárról. Lássuk, mit ír Blohinról! Semmit…

70th birthday of Oleg BLOCHIN.
Andrij Sevcsenkóval ukrán szövetségi kapitányként (Fotó: AFP)

Ezen a ponton nem szégyelltem segítségért fordulni a két lábon járó lexikonhoz, Dénes Tamáshoz, több mint száz sportkönyv szerzőjéhez. Ő sem lelt megnyugtató válaszra, de valószínűsítette, hogy tényleg a temesvári román–szovjet az, amit keresünk. Az okát ő sem tudta, de magyarázatot talált: a FIFA Blohin 11 olimpiai meccse közül valószínűleg elfogadott hármat hivatalosnak. Hogy miért éppen azt a hármat, nem tudni… De így lehetséges csak, hogy 109-szeres válogatottként vonult vissza, és most 112-szeresnek számít.

Ám ez még mindig csak valószínűség. Varga Sándor, kárpátaljai származású FIFA-játékosügynök, Blohin korábbi menedzsere állt elő a kézenfekvő ötlettel: „Hát hívjuk fel Blohint!”

A felesége veszi fel a telefont. A 73 éves legenda nincs jól, sztrók után lábadozik. Eleinte nem szeretne a múltról beszélni, de néhány nappal később mégis megszólal. Ő is úgy emlékszik, a temesvári meccs volt a szóban forgó századik. Nem teljesen biztos benne, aminek az az oka, hogy nem volt nagy felhajtás, a szövetség nem ünnepeltette meg az idegenbeli találkozón. És emlékei szerint az azt követő első hazain sem. Ez magyarázat arra is, hogy a Népsportot tudósító Borbély Pál miért nem említette meg. Blohin elmondta: ő nem számolta, tőle is csak a meccs előtt kérdezte meg valaki, tudja-e, hogy az a 100. válogatott fellépése. Emlékszik továbbá arra: nem sokkal később kiadtak egy emlékérmet „Blohin 100 meccs” felirattal, azt bárki megvásárolhatta.

 

Maga a mérkőzés a szovjet válogatott utolsó előtti felkészülési 90 perce volt a mexikói világbajnokság, így a magyar válogatott elleni, nekünk szomorú emlékű, irapuatói vb-csoportmeccs (6–0) előtt. Természetesen ott van a temesvári lelátón Mezey György szövetségi kapitány is segítőjével, Egervári Sándorral. A dátum kísérteties, három nappal vagyunk a csernobili atomkatasztrófa előtt. A szovjet szövetségi kapitány ekkor még Eduard Malofejev, ez a 2–1-es vereség az egyik oka, hogy két héttel később, a finnek elleni moszkvai 0–0 után leváltják, és Valerij Lobanovszkij ül a helyére.

Itt is, ott is egy magyar nemzetiségű játékos a kezdőcsapatban, hazai oldalon Bölöni László, a szovjetben Rácz László. A román együttesben ott a fiatal, 21 éves későbbi legenda, Gheorghe Hagi, ő szerzi az első gólt. A győztes találatot pedig Rodion Camataru a 81. percben.

Amíg az egyébként ukrán nemzetiségű Oleh Blohin a Szovjet­unió első – egyetlen – 100-szoros válogatott labdarúgója, a vasfüggöny leomlása utáni jogutódban, az önálló Oroszországban Viktor Onopko lett az első, aki elérte ezt a számot. Ő még négy mérkőzést játszott 1992-ben a Független Államok Közössége néven futó alkalmi csapatban (ebből hármat a svédországi Eb-n), majd még 109-et az orosz együttesben, így 2004-ben 113-szoros válogatottként köszönt el.

SOCCER-FRANCE-RUSSIA
 
Viktor Onopko az első orosz 

Blohin ekkor már nincs a pályán. Nem hozott szerencsét neki a 100. meccs, a 72. percben sérülés miatt le kellett cserélni. A Népsport április 28-án arról ír moszkvai forrásokra hivatkozva, hogy ezért nem játszhat az Atlético Madrid elleni KEK-döntőn Lyonban, sőt veszélybe került a vb-szereplése is. A KEK-döntőben végül pályára lépett, sőt, ő szerezte a Dinamo Kijev második gólját a 3–0-ra megnyert mérkőzésen, de valószínűleg csak „összedrótozták” a fináléra, mert az egy hónappal későbbi irapuatói vb-találkozón nem léphetett pályára a Mezey-csapat ellen – bár az azt követő két csoportmeccsen már játszott.

1988 szeptemberében mondott búcsút a címeres meznek, akkori számítások szerint 109-szeres, a mai FIFA-nyilvántartás szerint 112-szeres válogatottként. A szbornajában szerzett 42 gólja máig – és feltehetően örökös – szovjet rekord. 1989. június 28-án nagyszabású búcsúmérkőzést szerveztek neki, Kijevben 100 ezer néző előtt játszott a Szovjetunió a világválogatottal (3–3), Blohin mindkét csapatban eltöltött egy-egy félidőt csapatkapitányként. A világválogatott kapuját az idén januári Nemzeti Sport Gála belga díszvendége, Jean-Marie Pfaff védte, és szerepelt Détári Lajos is.

És hogy legyen még egy fél csavar a történetben: Varga Sándor mozgósította kapcsolatait az Orosz Labdarúgó-szövetségben is, amelyből azt válaszolták neki, a Las Palmas-i meccs volt valójában a századik. De e mögött már titkosszolgálati szálat és szándékos dezinformációt sejtünk, hogy félrevezessék a kutatót, úgyhogy ennek a cselnek nem dőltünk be…

 (A következő részben: Németország – Franz Beckenbauer)  

1986. április 23. 
 Románia–Szovjetunió 2–1 (1–0)  
Temesvár, 30 000 néző, vezette: Dragisa Komadinics (jugoszláv)
Románia: Lung – Rednic, Movila, Cristea (Andone, 80.), Nicolae – Mateut (Balaci, 83.), Bölöni, Klein – Coras (Geolgau, 60.), Camataru (Gabor, 87.), Hagi
Szovjetunió: Daszajev – Morozov, Csivadze, Kuznyecov, Gyemjanyenko – Besszonov (Alejnyikov, 60.), Rácz, Cserenkov (Rogyionov, 40.) – Jaremcsuk (Litovcsenko, 82.), Protaszov, Blohin (Gocmanov, 72.)
Gól: Hagi (13.), Camataru (81.), ill. Rogyionov (70.)
Oleh Blohin 100. válogatott mérkőzése

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. március 14-i lapszámában jelent meg.) 

 

Legfrissebb hírek

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
1 órája

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
Tegnap, 14:13

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
Tegnap, 7:25

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

„Annak van értéke, amiért megdolgozol” – interjú a hetvenéves Hargitay Andrással

Képes Sport
2026.03.17. 07:02

Rio Ngumoha; Fiatalság, elszántság – Több mint ígéret

Képes Sport
2026.03.16. 16:43

Mindent az úszásnak köszönhet – interjú a 70 éves Verrasztó Zoltánnal

Képes Sport
2026.03.15. 07:05

Legyen a versenyből valóban fesztivál! – Kecskés László-interjú

Képes Sport
2026.03.14. 07:18
Ezek is érdekelhetik